Bors: öt-hat hónapon belül börtönbe vonul a veronai buszbaleset sofőrje

Az olasz hatóságok V. Jánost hat évre ítélték, az olasz törvények szerint öt-hat hónapon belül kell bevonulnia a börtönbe a sofőrnek. A veronai buszbalesetben elhunytak egyik hozzátartozója szerint V. János tagadta, hogy ő vezetett volna, pedig a helyszínre elsőként kiérkező rendőröknek még azt mondta, ő volt a sofőr az...

Veronai busztragédia: a gyászolókat fenyegette és zaklatta egy férfi, szerdán lesz a tárgyalása

Tavaly első fokon már 12 évre ítélték a buszsofőrt, aki fellebbezett, kedden indul a másodfokú tárgyalás Olaszországban. Közben egy másik ügy is folyamatban van Budapesten, egy férfi ugyanis kamuprofillal mocskolódó és rasszista üzeneteket küldött a tragédiában elhunytak hozzátartozóinak.

Veronai buszbaleset: A Groupama Biztosító kifizeti a kártérítési összegeket

Végéhez érkezik a veronai busztragédia kártérítési ügye, miután megállapodás született a biztosító és a veronai buszbalesetben érintettek, valamint családtagjaik között a teljes kártérítési fedezet felosztásáról.

Elnapolták a veronai buszbaleset bírósági tárgyalását

A veronai vizsgálóbíróság elnapolta és december 13-ra tette át ülését a magyar autóbuszbaleset ügyében – értesült az MTI szerdán.

Módosult a Btk. a veronai buszbalesettel összefüggésben

Büntetendő lesz a jogellenesen átalakított személyszállító járművek vezetése, és a hivatalos személyt hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben érő zaklatás – döntött az Országgyűlés.

Ismeretlen tettes ellen nyomoznak a veronai buszbaleset ügyében

A veronai buszbaleset ügyében tart a nyomozás – közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-vel.

Döbbenetes: elmeorvoshoz küldi a biztosító a veronai áldozatok gyászoló hozzátartozóit

Budapest — Újból és újra feltépik a sebeket – felháborodva mesélték a veronai áldozatok gyászoló hozzátartozói, hogy elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá őket.

Veronai buszbaleset: nemcsak a sofőrök ellen folyik vizsgálat, más is szerepet játszhatott a tragédiában

A 17 halálos áldozattal járó tavalyi tragédiában még mindig nincs nyugvás, az olasz sajtó a vádiratok alapján arról cikkez, hogy a szalagkorlát rossz kivitelezése és egy villanyoszlop is szerepet játszhatott a szerencsétlenségben.

Az MNB bekérette a veronai buszbaleset kárrendezését végző biztosító vezetőségét

Az MNB a mai napon berendelte és személyesen kért tájékoztatást a veronai buszbaleset kárrendezését végző biztosító felsővezetésétől.

Veronai buszbaleset: a kormány MNB-vizsgálatot kér egy biztosító miatt

A kormány azonnali vizsgálatot kér a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit "zaklató biztosító" miatt – tudatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda pénteken az MTI-vel.

Kitüntették a veronai tragédia hős testnevelőtanárát

A Testnevelési Egyetem kitüntette Vígh György testnevelőtanárt, aki a tavalyi veronai buszbalesetben hat embert mentett ki a tűzből – két saját gyerekét azonban nem tudta már megmenteni.

„Mardos a fájdalom és a düh” – megrázó interjú a veronai buszbaleset túlélőjével

Emberek életét megmenteni, annál nincsen nagyobb teljesítmény – fogalmazott a műsor elején Krug Emília, amire Vígh György csak annyit válaszolt, sok életet nem tudta megmenteni. A testnevelő tanár két gyerekét vesztette el a veronai buszbalesetben.

Részvétnyilvánítás helyett bizarr levéllel sokkolta a veronai baleset áldozatainak szüleit a busztársaság vezetője

Most hozták nyilvánosságra azt a levelet, amit a busztársaság vezetője néhány héttel a veronai tragédia után írt a gyerekek szüleinek.

Levelet írt a veronai balesetben érintett buszos cég vezetője az áldozatok családjainak, például arról, hogy ő is szeretne kártérítést

Teljesen bizarr levelet írt az veronai buszbalesetben meghalt gyerekek szüleinek Czakó Tibor, a tragédiában érintett buszos cég vezetője. A levelet még márciusban, közvetlenül a 17 halálos áldozattal járó szerencsétlenség után írta a cégvezető, annak részleteit most hozta nyilvánosságra a 24.hu. Az írásban keverednek a...

Továbbra sincs gyanúsítottja a veronai buszbalesetnek

Továbbra sincs gyanúsított a veronai buszbaleset ügyében, a rendőrség szeptember 21-ig hosszabbította meg a nyomozást – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányságnak az MTI megkeresésére csütörtökön küldött válaszából.

Antiszemita kijelentések a veronai buszbaleset kapcsán

Július 3-án adta közre a HVG.hu, hogy a veronai a buszbaleset kapcsán érintett cég 54 milliót nyert állami pályázaton.

Gusztustalan üzenetekkel zaklatják a veronai tragédia áldozatainak szüleit

Több hónapja zaklat valaki a Facebookon több olyan szülőt is, akiknek gyermeke a veronai buszbalesetben halt meg. 

Szijjártó: az olasz ügyészség lezárta a nyomozást a veronai buszbalesettel kapcsolatban

Az olasz ügyészség hétfői tájékoztatása szerint lezárta a nyomozást a veronai buszbaleset ügyében, a jegyzőkönyvet átadta a milánói főkonzulátusnak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.

Veronai baleset – Emmi: a leggyorsabb kártérítést kérték a biztosítóktól

"Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) továbbra is a veronai buszbaleset áldozatainak családja mellett áll és ismételten arra kéri a biztosítókat, hogy a kártérítési igényeket a lehető leggyorsabban, az érintetteknek legkedvezőbb eljárást alkalmazva és a lehetséges legméltányosabb elbírálási feltételek mentén bírálja...

Zaklatja és fenyegeti valaki a veronai tragédia miatt gyászoló szülőket

Volt, aki halálos fenyegetést is kapott.

Alvászavarral küzdött a veronai buszbaleset sofőrje

Korábban alvászavart diagnosztizáltak nála, de a vezetéshez szükséges papírokat megkapta.

Kérdőív: iskolai síbuszok ne közlekedjenek éjszaka!

Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét.

Meghalt a veronai buszbaleset egyik sérültje

Meghalt szerdán a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérülésekkel kezelt sérültje, akit a budapesti Honvédkórházban ápoltak – közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-vel.

Reagál a külső ingerekre a veronai buszbaleset súlyos sérültje

A veronai buszbaleset sérültjei közül utolsóként, pénteken hazaszállított, súlyos koponyasérüléssel ápolt beteg reagál a külső ingerekre, ha beszélnek hozzá, a fejét mozdítja – mondta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórház orvosigazgatója az intézményben tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Hazahozták Veronából az utolsó súlyos sérültet

Megérkezett a veronai buszbaleset hatodik sérültje a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórházba péntek este – közölte az intézmény orvosigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

A veronai buszbaleset áldozataira emlékeznek a Thália Színházban

Jótékonysági estet rendez a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére március 6-án a Thália Színházban a Szinyei Merse Pál Gimnázium.

Buszbaleset: betiltják a diákok éjszakai síbuszait?

Internetes konzultációt indít a kabinet a veronai buszbaleset nyomán felmerülő szabályozási kérdésekről - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az MTI-vel a kormányülés szünetében.

Illegálisan beszerelt üzemanyagtartály miatt történt a veronai tragédia?

Egy illegálisan beszerelt üzemanyagtartály lehetett a januárban Verona mellett balesetet szenvedett buszban – értesült az Origo .

Veronai túlélő: "Végérvényesen megváltozott az életünk a baleset után"

A veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozásának megkönnyítése érdekében beszélgetést tartottak az utazásra autóbuszt biztosító Pizolit Személyszállító Kft. dolgozói, gépkocsivezetők és szerelők, szakértők és érdeklődők részvételével szombaton Kiskunfélegyházán, a városháza dísztermében.

Buszbaleset: Magyarországra ért az áldozatok holttestét szállító konvoj

Szombaton nem sokkal dél után Tornyiszentmiklósnál lépett be Magyarországra az a hat járműből álló konvoj, amely a veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának holttestét szállítja Budapestre.