Orbán uniós kereskedelmi alkut ígért a vietnami kormányfőnek

 Pham Minh Chinh pedig meghívta a magyar miniszterelnököt Vietnamba.

Szakértő: Kim Dzsong Un célja, hogy elismerjék egy atomhatalom vezetőjeként

Kim Dzsong Un észak-korai vezető azt akarja, fogadják el egy atomhatalom első embereként, de az atomhatalmak elkötelezettek amellett, hogy ebbe a körbe ne kerüljön be más, különösen ne egy olyan "bizonytalan" ország, mint Észak-Korea vagy Irán – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.

Hivatalos: Vietnámi Nagydíj 2020-tól! • Racingline.hu

A Forma-1 vezetése és Hanoi városa ma bejelentették, hogy versenyt rendeznek a vietnámi fővárosban, 2020 áprilisában.

A Vietnami Kommunista Párt főtitkárával találkozott Orbán Viktor

A Vietnami Kommunista Párt főtitkára szerint egy általános, mindenre kiterjedő partnerség létrehozásra kell törekedni Magyarország és Vietnam között.

Hitte volna? Az első Békemenetet még Kádárék szervezték - Városi Kurír

A szerkesztőség birtokába került egy olyan dokumentum, ami egészen más megvilágításba helyezik a Békemenetet, hiszen az első ezen a néven, és hasonló tartalommal   még Kádárék kommunista szervezésében indult.

Az oroszok szerint az amerikaiak rugalmatlansága miatt maradt el Putyin és Trump találkozója

A Kreml szóvivője szerint az amerikaiak rugalmatlansága miatt maradt el Vietnamban Donald Trump és Vlagyimir Putyin közt a teljes értékű különtalálkozó.

Tájfun pusztít Vietnamban – 27 halálos áldozat

Legkevesebb 27 ember meghalt és huszonketten eltűntek a Vietnam középső részén szombat reggel óta pusztító Damrey tájfun miatt – írta meg a HVG.

Vietnam betiltja és bünteti a kriptopénzeket

A hírt bődületes emelkedéssel „reagálta le” a piac. Napról-napra egyre immúnisabbá kezd válni a kriptopiac a negatív hírek hatására. A kriptovilágban már megtapasztalhattuk, hogy minden előfordulhat, és annak az ellenkezője is. Jelenleg pont ez történt; 180 fokos fordulatot vett ugyanis a vietnami politika a kriptopénzeket...

Ez tényleg undorító: Kutyahússal etették meg Berkiéket

Krisztián és Attila egyetlen dolgot fogadtak meg, amikor megérkeztek Ázsiába.

Orbánék egyszer már pórul jártak a Bajnai által beígért vietnami kórházzal

Mocsárra építették volna Orbán Viktor második miniszterelnöksége alatt a Vietnamban még Bajnai Gordon által beígért kórházat. Akkor nem jött össze a dolog.

Vietnam után Szingapúr – Orbán a magyar csáb-démon

Szingapúr sikertörténete biztatás Magyarországnak - mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Szingapúrban, a Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után tartott közös sajtótájékoztatón “Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk”.

A "kedves vezető" fogadja a baráti Vietnam tisztelgését nagysága előtt

Miután Orbán bejelentette, hogy a magyarok helyett inkább a vietnami embereknek épít kórházat, a helyiek egy kis meglepetéssel kedveskedtek a "nemkomplett" vezérnek. Aki látott már híradót a mozifilm előtt az ötvenes-hatvanas években, az érezheti csak igazán mennyire igaz a mondás:

Kormánygép híján bérelt luxusrepülővel mentek Vietnamba Orbánék

Óránként 25 ezer dollárba kerülhetett az A340–300 VIP-gép kibérlése.

Bajnai Gordon hiteléből építtethet kórházat Vietnamban Orbán

Hivatalos vietnami látogatásán jelentette be Orbán Viktor, hogy Magyarország kórházat épít az ázsiai országban.

Orbán: különleges kapcsolatot szeretnék kiépíteni Vietnammal

Sok területen lát együttműködési lehetőséget Orbán Viktor Magyarország és Vietnam között, amely a következő 30 évben a világ egyik leggorsabban fejlődő országa lehet.

Repül az...repül az....repül az Orbán

Normális körülmények között semmi különös nincs abban, ha egy ország miniszterelnöke - esetünkben Orbán - nem a fapados gépek egyikén utazik hivatalos útra.

Ilyen luxusban repült Orbán a vietnami kommunistákhoz – videó

Elképesztő luxusgéppel utazott Orbán Viktor a Vietnami Szocialista Köztársaságba tárgyalni.

Nagykoalícióban érdekelt, kis keleti kudarc?

A keleti nyitás – úgy tűnik – erősen alávetett a kormányzat szelekciós nyomásának.

Találkozás Buddhával

Meghajlásra csak meghajlással lehet válaszolni.

Te tényleg Vietnamban fogsz dolgozni?

Péter egy kifejezetten egzotikus ajánlatra mondott igent. A kiküldetés egy évre szól, a helyszín pedig Vietnam lesz, Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb országa.

Nevető jóga Vietnámban is

Nevető jóga Vietnámban is

Kínai stílusú sírok Hanoiból

Hanoi új városrészének építése során két, több száz éves sírt és a közelükben egy egykorú kutat találtak az építők, akik értesítették a régészeket.

Vietnamban a Mindulle trópusi ciklon - képek

Heves esőzéssel, széllel ért partot és okozott fennakadásokat a Mindulle trópusi ciklon Vietnamban.

A nagykanizsai cég felméri Vietnam vízkészletét

Kína után hamarosan Vietnamban is megjelenhet a vízgazdálkodással és környezetvédelemmel foglalkozó Aquaprofit Zrt.

Miért igazol egy itteni kapus Vietnamba? Pénzért, természetesen...

Megmagyarázta választását a karácsonkői kapus.

Közel száz áldozatot követelt a Mirinae trópusi vihar Vietnamban

A Fülöp-szigeteken 20 áldozatot szedett a Mirinae tájfun, majd a szigetországon áthaladva Vietnamban ért másodszor partot.

Sok vietnami jön Budapestre

Nagy létszámban érkeznek Budapestre vietnami üzletemberek szeptember végén.

Vietnam nagyteljesítményű, modern orosz vadászbombázókat vásárol

Újabb sikert könyvelhetett el a Szuhoj tervezőiroda, hiszen a méltán népszerű Szu-27-es típuscsaládból választott magának vadászbombázót Vietnam légiereje is.

Mellbőséghez kötnék a jogosítvány megszerzését Vietnamban

Nem kaphatnának motorkerékpár-vezetői jogosítványt a 72 centiméternél kisebb mellbőséggel rendelkező vietnamiak egy minisztériumi terv szerint.

Tájfun, árvíz, földcsuszamlás: arat a halál Vietnamban

Harminckettőre emelkedett a halálos áldozatok száma vasárnap Vietnamban a Hagupit tájfun nyomán pusztító árvizekben és földcsuszamlásokban.