Viharos szél fog lecsapni az országra – mutatjuk hol

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, viszont az ország nyugati, délnyugati részein túlnyomóan napos idő várható. Északkeleten a déli órákig néhol előfordulhat gyenge eső, záporeső, majd a délután második felétől mindenütt csökken a felhőzet – írja az indirekt . Kép: Pixabay

Kiadták a vészjelzést, éjszaka jön a hidegfront az országba!

Éjjel érkezik a hidegfront, amely heves zivatarok kíséretében vonul át az országon.

Rommá törte a jégeső Kabát Péter autóját

A mindössze fél éves Audit a múltheti jégeső intézte el.

Több mint 150 esethez riasztották a tűzoltókat a vasárnapi viharok után

A kidőlt fák és a letört faágak adták a legnagyobb munkát a tűzoltóknak, de az erős szél is megrongált pár épületet.

Fákat csavart ki és elektromos kábeleket tépett el a vasárnap éjjeli vihar

A fővárosban, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben kellett elsősorban káresetekhez vonulniuk a tűzoltóknak.

Több mint 1300 esethez vonultak a tűzoltók a vasárnapi vihar után

A vezetékszakadások miatt 140 településen volt részleges vagy teljes áramkimaradás.

Borzalmas tragédia: egy hatéves kislány életét vesztette a tomboló viharban

Nem csak hazánkban volt viharos a hétvége időjárása, hanem a szomszédos Erdélyben is -számol be róla a Blikk .

Aegon Biztosító: Már két milliárdra rúg a vihar okozta kár

Közel két és félszeresére nőtt a bejelentett viharkárok száma ma reggelre az egy héttel ezelőtti adathoz képest: eddig több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához, az Aegonhoz a július 9-10-i viharok nyomán.

Ítéletidő Borsodban: Egy órán keresztül ömlött és verte el a jég Aggteleket, majdnem derékég érő belvíz lett!

Egy órán át szakadt a jégeső Aggteleken, eddig északnyugaton és az Északi-középhegység térségében és néhol az Alföldön alakultak ki záporok, zivatarok − írja az Időkép.

Itt az újabb figyelmeztetés délutánra és estére!

Az OMSZ zivatarokra, széllökésekre és jégesőre is figyelmeztet.

Egyre vadabb a csütörtöki vihar: Szabolcsban házakra csapott le a villámlás

A csütörtöki viharban három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen is házakat ért villámcsapás – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.

MABISZ: Több mint másfél milliárd forint lakáskárt okoztak a hétvégi viharok

A hétvégi viharok a becslések szerint másfél milliárd forintot meghaladó lakásbiztosítási kárt okoztak, a biztosítók több mint 5 ezer bejelentést fogadtak - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel hétfőn.

MABISZ: Több mint kétmilliárdnyi kárkifizetés a viharszezon felénél

Idén csendesebben indult a viharszezon a tavalyinál.

NatCat kilátások: Budapesten egyre több a nyári extrém eső, de a szárazság is

Valószínűleg a klímaváltozás hatására szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is - írta Kis Anna meteorológus kedden közzétett cikkében.

Havas, fagyos: Csaknem 2 fokkal hűvösebb volt az idei tavasz a szokásosnál

Csaknem 2 fokkal hűvösebb volt a tavasz a szokásosnál; "fagyos" és "havas" nap is több volt az átlagnál - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

Egy juhász mentett meg bajba jutott futókat Kínában

Egy helybéli juhász mentette meg hat futó életét az északnyugat-kínai Kanszu tartományban szombaton zajló, ultramaraton versenyen, amelyen a szélsőséges időjárás következtében 21 futó életét vesztette – adta hírül a China Daily című kínai pártlap kedden.

Heti időjárás: Javult a járványhelyzet, de lett helyette viharhelyzet!

Sok napsütés, de eső is várható a héten.

Megdöbbentő felvételek! Így tombolt a vihar Magyarországon

Napjaink időjárását leginkább a szeszélyes és a kaotikus jelzőkkel lehetne illetni. 

Videón, ahogy a tornádó feltűnik egy egri webkamerán

A hétfői viharban látszott a tornádó sziluettje, mely több házat is megrongált a megyeszékhelyen.

Viharos szél, lehűlés, porvihar - Ezekre számíthatunk szerdán!

Szerdán a déli órákra a Dunántúlon helyenként viharossá válik a szél. Délután hidegfront érkezik, amely az esti órákban északnyugatról délkelet felé haladva gyorsan átvonul az országon.

Ilyen komolyan nézett ki a vihar utáni naplemente a Balatonon!

Vihar utáni naplemente a Balaton felett a fonyódi magaspart felől fényképezve 2021. április 20-án. Jobbról a Badacsony látható.

Több tízezer ember maradt áram nélkül a cseheknél egy brutális vihar miatt

Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban egy rendkívül erős szélvihar következtében, amely szombatra hajnalban és délelőtt söpört végig főleg az ország északi részein – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió szombat délután.

Rosszabb lesz az időjárás, mint hittük: Viharos szelek miatt adtak ki veszélyjelzést

Nem szép helyzet.

Figyelem! Narancssárga riasztás

Kiadták keddre a narancssárga riasztás.

Jégeső, szélviharok, zivatarok jönnek! – Az egész országra kiadták a riasztást

Durva lesz a helyzet.

Több mint száz helyen okozott durva károkat a vihar – Bőven van munkája a Katasztrófavédelemnek

110 helyre riasztották őket.

Komoly menetrendváltozást jelentett be a MÁV a durva viharok miatt

Az időjárás miatt változtatnak.

Viharos szelek, komoly hidegfront várható a hétvégén – ekkortól fog enyhülni az időjárás

Rossz idő lesz.