Durva! Romlott a románok gazdasági helyzete a Világbank szerint

A Világbank az idén 2,6 százalékos román gazdasági növekedéssel számol, ami elmarad a korábban valószínűsített 3,7 százalékos GDP-bővüléstől – derült ki a Világbank kedden megjelent éves jelentéséből.

A Világbank is aggódik, hogy idén globális recesszió lesz

Az IMF igazgatója is megkongatta nemrég a vészharangokat, de a Világbank is úgy látja, hogy keményebb lesz az idei év a tavalyinál.

Varga Mihály: Magyarország támogatja, hogy több világbanki forrás jusson Ukrajnának és a szomszédos államoknak

A magyar pénzügyminiszter arról beszélt Washingtonban, hogy a háború által érintett, Ukrajnával szomszédos államok is kapjanak több forrást, mert hogy Magyarország eddig is jelentős segítséget nyújtott az ukránoknak.

Az elmúlt 50 év legsokkolóbb áremelkedésével számol a Világbank

Az energiaárak és az élelmiszerárak lőhetnek ki az égbe az orosz-ukrán háború miatt.

Kitört a botrány, amibe belebukhat az IMF vezetője

Minden jel szerint manipulálhatták a befektetők egyik legfontosabb indikátorának számító Doing Business rangsort, hogy egyes országok minél jobb helyezést érjenek el.

A szegények száma növekszik, a leggazdagabbak vagyona gyarapszik a járvány alatt

1998 óta először nőhet a mélyszegénységben élők száma a világon - olvasható a Világbank "Szegénység és megosztott jólét" című jelentésében.

Most már a Világbanknak is Varga Mihály akarja megmondani, mivel foglalkozzon

Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton az MTI-nek Washingtonban, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésén. A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható gazdasági...

Varga Mihály egyetért az IMF-fel

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság magyar országjelentéséről, Magyarországnak az exportpiacok bővítése céljából a Világbank-csoport fejlesztési programjaiba való bekapcsolódásáról folytatott megbeszéléseket pénteken Washingtonban Varga Mihály.

Magyarország lemaradóban a régió országai közt

Egy, a Világbank által ma közölt felmérésből az derül ki, hogy nem tud közelebb jutni a magyar gazdaság az uniós átlaghoz, és bár ez nem új jelenség, a helyzet nem javul.

Nem volt szükség a 25 milliárd dolláros IMF-hitelre

Nem volt szüksége Magyarországnak arra a 25 milliárd dolláros hitelre, amelyet az IMF, az EU és a Világbank tavaly kölcsönzött a Gyurcsány-kormánynak – állítja Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke.

Milliókat fenyeget a munkanélküliség

Az IMF és a Világbank közös sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a világszervezetek által 2015-re kitűzött célok többsége a világszintű válság hatására kialakult helyzetben valószínűleg teljesíthetetlenné váltak.

Ez fájni fog! A reál GDP dinamikája 2,6 százalékra csökken Kínában

A Világbank szerint idén 7 százalékra ugrik a fogyasztói árindex a világ legnépesebb országában.