Justin Bieber és Chris Brown új klipjének werk fotói!

A két fiatal énekessrác neki látott egy közös videoklipnek, mely nemsokára el is készül, de addig is itt van két kép!

Még három nap és itt a világvége!

Maja naptár így, világvége úgy, egy hazai felekezet szerint nem 2012-ben jön el az ítélet napja, hanem három nap múlva, azaz május 21-én.

Britney a világvégét a leggagyibb refrénnel várja!

Britney Spears sosem merül feledésbe!

Az idei lesz az emberiség utolsó éve

A Web-bot technológia robotprogramokkal vizsgálja a virtuális teret.

Modernkori világvége dátumok - Legközelebb 2012-ben lesz az Apokalipszis?

Időszámításunk óta nem kevesebb mint 49 világvége dátumot tartanak nyilván, de jelen írásban szorítkozzunk csak a modern korban eddig csütörtököt mondott világvége dátumokra, illetve azokra, amiket 2009 utánra jósoltak a próféciák, vagy a jövőbelátók.

Áradás okozza majd a világvégét 2012-ben?

Hosszú ideje szennyezzük a környezetünket megállás nélkül, éjt nappallá téve, hogy fenn tudjuk tartani az emberiség fejlődését.

Járványok okozzák a világvégét 2012-ben?

Évente több milliárd dollárt költenek új gyógyszerek kifejlesztésére az egész világon, és egyre szigorúbbá válnak az egészségügyi előírások is.

Maja titkok - Maja naptár - világvége vagy csak ámítás?

A maják utódai a mai Guatemala, Belize, Honduras, El Salvador és Dél-Mexikó egyes területein élnek.

Prof. dr. Popper Péter:Világvége, vagy korszakváltás?

Ki akar tisztán látni a jövőbe? Meggyőződésem, hogy olyan jóshoz, akinek biztos tudása van a jövőről, senki sem menne el. A jóslásban éppen a bizonytalanság a vonzó: pontosan be is válhat, vagy csak körülbelül, vagy sehogy. Éppen ez az élvezetes játék benne.

A látóasszony jóslata a 2012-es világvégéről

Nincs nyugalom és nincs szeretet, de a duálszerelm megmenthetné a világot a jós szerint.

2012 Világvége - 2012-ben eljön a világvége! - Tudj meg mindent!

Azt mondják, a 2012-es év nagy változást hoz az egész emberiség életében.

NASA: nem lesz világvége 2012-ben!

Komoly tudósok próbálják cáfolni az interneten keringő vad híreket és csillapítani a kibontakozó pánikot: nem jön el a világvége 2012. december 21-én.

Elmarad az aktuális világvége - A kilences számjegyek "bűvöletében"

A mai napon izgalmas képet mutat a naptár, hiszen az év, a hónap és a nap egyaránt kilences számjegyet formál.

A Nibiru hozza el a világ végét 2012-ben?

A maja naptár és a nemlétező bolygó szerint 2012. dec.

Már nincs sok hátra a világvégéig!

Három, egymástól időben és helyen is távoleső keletkezésű jóslat a közeli világvégéről.

Egy film nélkülünk - VIDEODROME

Francis Lawrence, a Constantine és az I Am Legend mögött álló férfi, Mark Protosevich forgatókönyvíróval vállvetve indul harcba poszt-humán filmjével, ami, mint a páros előző munkája, szintén az emberiség kipusztulásának dilemmájával küszködik, csak ha lehet, egy még grandiózusabb lépést megtéve; azt a lépést, melynek...

Megint megússzuk a világvégét?

Egy, a Naprendszerünkbe be-betévedő fantombolygó okozza vesztünket 2012-ben?

Apokalipszis most?!

A vég eljövetelét csekélyke életem során rengeteg embertől hallottam megjövendölni, ki így, ki úgy látta az elkerülhetetlent.

realista gondolatok a világvégéről..

a meleg expolitikus költő a világot fenyegető változásokról,soma öccsével való kamaszkori szerelmi viszonyáról..a szocializmus élhetőbbségéről..

Szerdán is elmarad a világvége

Szerdán kezdődik az emberiség legnagyobb fizikai kísérlete.

Négy év múlva világvége?

A maja próféciákban jövendölt 2012-es nagy „világégésre” a Szent Koronán is találunk utalást.