Beégett Deutsch Tamás vitára hívó posztjával – Márki-Zaytól olyat kapott, hogy neki ENNYI

Deutsch Tamás a minap Facebook posztjában hívta vitára a “háborúpárti és dollárbaloldali listavezetőket”, de arra nem számított, amit kapott. Márki-Zay Péter és Vona Gábor is beleállt a vitába, de Magyar Péter is beleszállt a posztba.

Gyurcsány máris kibújt az alól, hogy Orbánnal és Magyarral vitázzon – A lánglelkű DK-elnök a feleségét dobná oda ellenfeleinek

A Talpra Magyarok vezetője úgy véli, a magyar emberek megérdemelnék, hogy tisztán lássák, van-e egyáltalán programja a pártoknak.

A néma Operaházban csak a büfé lesz hangos - Sztrájkolnak a művészek

A hétfői egyeztetés nem hozott eredményt, így kedd este hat órától, a Don Giovanni előadásának kezdetétől sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói.

Lesz-e vita a kihívó és a regnáló között

Orbán Viktor barátja, hőse és amerikai házigazdája Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje elnökválasztási vitára hívta Joe Biden hivatalban lévő elnököt, a Demokrata Párt várható jelöltjét.

Már beszélőviszonyban sincs Orbán és Matolcsy

Megijedtek a befektetők a miniszterelnök és a jegybank elnökének vitájától. Vajon ki issza meg ennek a levét?

Majdnem vitázott Gulyás Gergely, de végül -beparázott, ki tudja?- nem

Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem ment el egy csütörtöki esti előre egyeztetett vitafórumra, felültetve ezzel a rá váró Schiffer Andrást, az eseményről tudósítani akaró újságírókat, a jelenlévő közönséget és Önt is, ha rákészült, hogy megtudja fent nevezett véleményét.

Toroczkai László válaszolt Bayer Zsoltnak

A Hír TV műsorában nemrég Bayer Zsolt keményen kritizálta a Mi Hazánk elnökét, Toroczkai Lászlót, aki most válaszolt – írta meg a Telex.

Kepes András: nem az a kérdés, hogy az emberben gerjednek-e indulatok, hanem hogy mit kezd velük

"A világ ma arról szól, hogy mindenki azzal szeret beszélgetni, aki úgy gondolkodik, mint ő, és azokat a sajtótermékeket olvassa, amelyek megerősítik őt a téveszméiben” – mondta Kepes András a Forbes magazinnak adott interjújában.

Megint egymásnak estek a NER csúcsbírói, durva személyeskedésbe ment át a vita

A két héttel ezelőtti ülésükön Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke keményen összeszólalkozott.

Matolcsyék durván beszóltak Parragh Lászlónak: „Nonszensz és értelmezhetetlen” dolgokat mond az MKIK-elnök

Nemrég Parragh is hasonló hangnemben kritizálta a jegybankelnököt – most itt a reakció.

A szlovák külügyminiszter megunta Kovács Zoltánt

Miroslav Wlachovský a Twitteren keveredett kommentvitába a magyar államtitkárral.

Bolondok hajója? - A jövőévi költségvetésről szavazhat a palament

A 2024-es költségvetés főbb számait is tartalmazó összegző módosító indítványról dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti, háromnapos rendkívüli ülésének első napján.

Nagy Ervin: Philip, megértem, hogy szíved szerint újranyitnád nekünk Recsket

"Sokat gondolkodtam, hogy érdemes-e Rákay úr fröcsögésére reagálnom, végül úgy döntöttem, hogy, ha nem is érdemes, ezt most mégsem tudom szó nélkül hagyni.

Hogyan kezeld az első vitákat egy friss párkapcsolatban?

Eddig minden szépen alakult köztetek, túlvagytok jónéhány randevún és közös programon, már úgy érzed, hogy egymás életének részévé kezdtek válni.

Kicsit zavaró, de megéri - Kupakoljunk (nem tehetünk mást) a Coca Colával

Sokan nem értik miért rögzítette lecsavarás után is eltávolíthatatlanul a Coca Cola a kupakot a palackhoz.

A Mazsihiszt kommunistázza a Fidesz kedvenc rabbija

Köves Slomó szerint kudarcot vallott a vallási élet szervezésében a Mazsihisz.

Túl vagytok az első vitán? Ezért nem szabad pánikba esned!

A viták és konfliktusok egy párkapcsolatban elkerülhetetlenek. Még a legboldogabb párok között is előfordulnak ellentétek, de a titkuk az, hogy képesek megfelelően rendezni a soraikat, nem merülnek el a negatív érzelmekben, és viszonylag gyorsan visszarázódnak az egyensúlyi állapotba.

Hogyan kezelj jól egy vitát a párkapcsolat korai szakaszában?

Az első vita - Minden párkapcsolatban bekövetkezik, még a legnagyobb szerelem és szenvedély sem elég ahhoz, hogy elkerüljenek minden konfliktust egy pár tagjai. De ez így van rendjén. Ami viszont nem mindegy, hogy miként reagálsz rá, és hogyan kezeled a kialakult helyzetet. Mert egy vita eltaszíthat, de egyúttal közelebb is hozhat...

Polgár Árpád családjának durva konfliktusairól vallott: "Üvölt, lek*rvázza, aranyásózza Tündét"

Elég kemény viták vannak Polgár Árpád elsőszülött fia és felesége között. 

Villanófényben a Németh-Gajdics vita egyetlen pillanata

Héthőn, néhány pillanatra lemerevedtem és belehallgattam Gajdics Ottó és Németh Péter vitájának egyetlen gondolatmenetébe, bele hallgattam és elborzadtam azon a primitív manipulációs kísérleten amit a jobboldali újságíró képviselt.

Kína nem kért bocsánatot a léggömbről kialakult amerikai-kínai vitában

Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában – mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában.

Ennek, a horoszkópnak biztos nem örülsz - Próbálj ellene dolgozni

.A horoszkóp, ha az univerzum úgy dönt, olykor még szoros családi kapcsolatokat is képesek végleg elszakítani, felrobbani. A helyzeted ma valami hasonló, vigyázz tehát a kapcsolataidra, mert megéri. Nehéz nap vár rád!

Vége a botrányos vitáknak! Megegyeztek az Aldi örökösei

Megállapodtak egymással az Aldit egykor tulajdonló Theo Albrecht örökösei.

Búcsú Gábor György filozófustól, szerencsére nem azért

Mielőtt még félreértenék a címet, a búcsú annak szól, hogy Gábor György elhagyta azt a közösséget, a facebookot, aminek pedig nagyon jót tettek írásai, hiszen alig néhány társával hihetetlen színvonalemelkedést hoztak az elszabadult indulatok közé azokkal is, amik egyetértést és azokkal is, amelyek vitákat váltottak ki.

14 dolog, amit tehetsz, ha valakit megbántottál

Mindannyian voltunk már abban a helyzetben, amikor sajnos kicsúszott egy olyan szó, vagy egy mondat a szánkon, amit már az elhangzás pillanatában meg is bántunk. Ez bárkivel megesik, és még csak egy hevesebb vitára sincs hozzá szükség, hogy megtörténjen. Egy illetlen megjegyzés a másik új ruhájára, egy rossz szó a párod...

Gábor György: Fürjes Balázs továbbra sem értesült arról, hogy a szemforgatás nem olimpiai szám, hiába folytat komoly edzéseket...

"Fürjes Balázs ismét megmerítkezett a Léthé feledést hozó vizében, tett néhány karcsapást az amnézia hullámaiban, majd kijövet a vízből, levezetésként szemforgatott egy kiadósat..."

Téli időszámítás, óraátállítás - Kinek jó ez?

Talán sosem volt olyan erős vita világszerte az óraátállítás kapcsán, amelynek szószólói – mindenekelőtt különböző indítékú érdekérvényesítők – azért egyvalamiben egyetértenek: nincs szükség az óraátállításra, a mai időkben felesleges a mindennapi életünket zavaró, évente két alkalommal kötelező ceremónia.

Kaszab Zoltán: Már vitára is képtelen a baloldal

Nehéz nem elfogultsággal vádolni a baloldali sajtót, ha az általuk kedvelt politikusokról van szó.

Havas Henrik - Mérő Vera pankráció - A Tanár úr szokatlan bejegyzése

Mérő Vera, aki a polgári-, de főleg a női jogok élharcosa, legutóbb nekiment Havas Henriknek, egy mint az alábbiakban kiderül, rossz helyre szerkesztett mondat miatt.

Márki-Zay Péter Rétvári Bencének: Gyurcsány Ferencet is lehet adóztatni, ő is tisztán a politikából gazdagodott meg

Negyedjére is megrendezik a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpót, ahol a kormánypártok és az ellenzék politikusai vitáznak, illetve ismert közéleti szereplők is kinyilvánítják véleményüket.