Kürtőskalács-huszárok

Hát ez meg micsodás dolog légyen?

Összeölelkezzen-e a tudomány az áltudománnyal?

Szűcs Zoltán sebész-gasztroenterológus egy írásában dorgált meg azért, mert szerinte az alternatív orvoslás elleni támadásaim szükségtelen zavart keltenek, szerinte inkább összefogásra lenne szükség.

Egy vitáról, indulatosan

Az indulatot persze nem csupán az Ungváry-Szakály vita váltotta ki, hanem az, ahogyan a magyar értelmiség jelentékeny része – valószínűleg többsége – a maffiaállamot és vazallusait „kezeli”.

Csak a Jobbik és az LMP gondolja komolyan a főváros vezetését?

A Jobbik és az LMP indulója vett részt a főpolgármester-jelölti vita egyeztetésén. 

Vita a Jobbik kezdeményezésére

A Jobbik szombaton nyilvános vitára hívta az októberi önkormányzati választáson induló valamennyi főpolgármester-jelöltet.

7 dolog, amit sose mondjunk a párunknak

Sosem jó ha veszekszik az ember a párjával, de a viták elkerülhetetlenek az egészséges párkapcsolatokban is.

Mitől reménytelen például Torkossal vitatkozni?

A Magyar Nemzet publicistája, Torkos Matild ezúttal a Szabadság téri emlékmű ellenzői kapcsán tette közzé gondolatait.

Ezért nem tudnak a magyarok politikáról vitatkozni

Pogátsa Zoltán politológus blogposztban írta le .

Köszöntenek a levesbe menők!

Van egy olvasó, Brian, aki alkalmanként hozzászól a blogom bizonyos posztjaihoz. Többnyire nem értünk egyet, vitatkozunk is, ami szerintem jó dolog. Helyeslésből nincs fejlődés, vitázni jó, hiszen arra inspiráljuk egymást, ki-ki gondolja át a nézeteit. Azt gondolom, profitálni a vélemények ütköztetéséből lehet.

Vita az iráni agyagtáblákról

Nyolc évvel felfedezésük után még mindig vita tárgyát képezik az iráni agyagtáblák. Egy hamisító művei-e, vagy valóban egy eddig nem ismert írás van rajtuk? - írja a Le Monde.

Hatalmas családi vita: fogd a kést és mártsd bele

Mostanság kicsiny kis hazánkban az a módi, ha otthon elszakad a cérna, akkor vérszomjas fenevad módjára, állati ösztönöktől vezérelve ütni kell, verni kell, rúgni kell, marni kell, harapni kell, fájdalmat kell okozni a másiknak, csontjáig kell szúrni a kést, nem baj, ha vérzik, ha fáj, s az ellentét rendezésére ott a halál.

Vita és EP-választások

Miközben az ellenzéki vitatkozók kötött időkeretben húzták egymás idegeit, a kormányzat TV elé sorsolt megfigyelői nyugodtan maguk mellé készíthették a ropi-kóla kombót, és hátradőlhettek a kanapén.

Öt dolog, amit megtanultunk az EP-listavezetők vitájából

Az ATV-n csaptak össze a pártok listavezetői egy olyan műsorban, amilyet még nem nagyon láttuk.

Hogy a Fidesz röhögjön a markába?!

Ma este nagy „vita” lesz, akárki meglássa! Persze, azért a „vitatkozók” nyilván egyetértenek majd abban, hogy a „magyar érdekeket” közösen kell képviselniük…

Ez sem mindennapi! Mesterházy Attila jelentette be a Fidesz javaslatát

Tizennégy állandó bizottságot javasol az újonnan alakuló Országgyűlésben a Fidesz - közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Budapesten újságírókkal a parlament alakuló ülését előkészítő egyeztetés után.

Ne vitatkozz embereken!

A Szabadság térre felállítandó szoborzat kapcsán most ismét hallhatunk történészi vitákról.

3 perces állatmesék öngyilkos nyulakkal

„Az erdő nyulai gyűlést tartottak.

Összecsinálta magát az ATV és a Népszabadság

Az ATV és a Népszabadság lemondja a tervezett választási vitát az induló pártok részvételével, mert a bíróság jogtalannak találta kezdeményezésüket, amiért abból kihagyták a magyar neonácik pártját, a Jobbikot.

Csak dicsérni lehet Orbán Viktort, ezért nincs vita.

Pocakos focihuszára a nemzetnek nem hajlandó beismerni a gyávaságát, inkább azt találta ki a vitára szóló felhívás ellen, nem akarja a pocskondiázását hallgatni.

Tanuljunk meg vitatkozni!

10. A vitában résztvevő tárgyilagos, ha állításait független vagy külső forrással alátámasztja, érvelése következetes, racionális, tárgyhoz kapcsolódó, a vitapartner állításait követi, és reagál azokra, lehetőséget ad az ellenérvek kifejtésére, elismeri a tévedés lehetőségét.

A Fidesz, meg a vitaképtelenség.

Orbán Viktor nem vitázik Mesterházy Attilával.

Gyávaságból jeles

Most olvasom: nem lesz Orbán-Mesterházy vita.

Kormányzati vitapánik

Ha a Vezér politikusainak hite szerint a törvény garantálja a győzelmet, akkor minek álljanak ki vitázni?

A magyar szindróma

Aki azt hiszi, hogy Magyarországon egyszerűen csak rossz a kormányzat és válság pusztít, sajnos téved.

Orbán sakkot kapott Gyurcsánytól

Minden, Gyurcsány vagyonát emlegető fideszes támadás szinte automatikusan hiteltelenné válik.

A Jobbik nyilvános vitára hívja a Fideszt és az MSZP-t

A Jobbik nyilvános vitára hívja a Fidesz és az MSZP képviselőjét a devizahitelesek problémáinak megvitatására – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

Gyarmatosítás titokban?

Heves vitát robbantott ki új-zélandi és ausztrál kutatók között egy új-zélandi lelet, amely újraírhatja a Csendes-óceán déli része európaiak általi korai feltérképezésének történetét.

Országmodell

Hát sikerült, csak sikerült lemodellezni december huszonnyolcadikán ezt a kis Magyarországot, nem kellett hozzá más, csak egy tüntetés a NAV ellen és Horváth András mellett.

Leülhetünk-e a szélsőjobboldallal egy asztalhoz?

Tekinthetjük-e kommunikációs partnernek a szélsőjobboldalt? Leülhetünk vele egy asztalhoz? Ha mégis megtesszük, mi a dolgunk?

Mikor születtél? Úgy veszekszel!

Egyformán veszekszik vajon minden jegy, vagy más, ha egy Oroszlán gurul méregbe, vagy egy Bikának fő fel az agyvize?