Azonnali hatállyal menesztették a péceli idősotthon vezetőjét

Azonnali hatállyal menesztették a Péceli Idősek Otthonának vezetőjét – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán egy más témában tartott fonyódi rendezvényen.

Az Európai Bizottság vizsgálja a győri Audi támogatását

Szerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez – írta közleményében az EB. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a cégnek nagy a piaci részesedése Európában, emiatt...

Az igazságügyi bizottság megvizsgálja a DK-s képviselők esküokmányát

Megvizsgálja az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a Demokratikus Koalíció (DK) független országgyűlési képviselőinek esküokmányát. Erről a testület hétfőn, első ülésén döntött.

Rogán vizsgálatot kér Rezesova luxus házi őrizete miatt

Toronymagas luxusbörtön, lábainál a Politikus, ott áll olyan esendőn, ott áll értünk, és érezzük, hogy eddig, és ne tovább! Rogán Antal egy a Facebook-oldalán kedden megjelent videóban felháborítónak nevezte, hogy egy luxusingatlanban tölti a házi őrizetet Eva Rezesova. Vigyázat, demagóg, hatásvadász kampányfilm.

Lezárult a vizsgálat: a tűzoltók a szabályoknak megfelelően jártak el

A vizsgálata szerint a mentés alatt a tűzoltók a szabályoknak megfelelően jártak el. Megfelelő volt, mind a tűzoltók felkészítése, mind a védőfelszerelés.

Videó! Hofmann Rózsa: Vizsgálják a kirívóan magas pedagógus béreket is

A kormány arra törekszik, hogy egyetlen pedadgógus jogszerű fizetése se legyen kevesebb, mint eddig volt – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

A lista Pistának jó lesz

Az ELTE keretei között működő Hallgatói Önkormányzat (HÖK) vezetője által is elismert módon listázták a hallgatókat.

Az EU csalás elleni hivatala vizsgálatot folytat Szegedi Csanáddal szemben

Dr. Lenhardt Balázs: A héten levelet kaptam Eduardo Cano Romera-tól, az OLAF Nyomozási Igazgatóságának vezetőjétől a volt jobbikos politikussal kapcsolatos korábbi bejelentésem tárgyában.

Hol tart a vizsgálat?

Csak én vagyok türelmetlen? Csak én várom az ELTE BTK HÖK-ügyben folytatott vizsgálatának eredményét, már-már a tavasznál is jobban?

Menedzseljük az egészségünket!

Hazánkban még igen elterjedt az a szemlélet, amely szerint csak akkor keressük föl az orvost (gyakran későn), ha valami fáj, ha valami panasz jelentkezik.

Laboratóriumi eredmények azonnal - szárazkémiával

Vannak esetek, amikor sorsdöntő lehet, hogy a lehető leghamarabb jussunk laboratóriumi eredményeinkhez.

Míg a kórházban a sorára várt, megbüntették

Kelemen Lajost a múlt héten bírságolták meg a parkolóellenőrök a Dózsa ligetben.

HalospermŸ spermium DNS fragmentációs teszt - új lehetőség a férfi meddőség okának kimutatására

A statisztikák alapján világszerte egyre több kisbaba születik lombikbébi program segítségével.

Hány évet fogsz élni? Mutasd a kisujjad!

Ellentétben a nyugati világgal, amely a tenyérjóslást babonának tartja, Indiában a kéz- és a testjelek vizsgálatát mindmáig komoly tudománynak tekintik.

Fájdalommentes "egészség-szervíz" ultrahanggal

Természetes, hogy az autónkat néhány évente szervízbe visszük akkor is, ha nincs nagy baja.

Láthatósági mellényt kapnak az adóellenőrök

Ki lenne az az elvetemült vállalkozó, aki egy NAV-os láthatósági mellényt viselő vevőnek ne adna számlát.

Bordélyházakba, sztriptíz bárokba, pornó mozikba járnak az adóellenőrök

Bár feladatuk távolról sem a szolgáltatások minőségének vagy a számlaadási kötelezettség teljesítésének próbavásárlás útján történő ellenőrzése.

Schmitt Pál-jelentés - Mit üzen a példa a társadalomnak?

Mulasztásokat, illetve hibákat tár fel, mégis az egyetem és nem a szerző felelősségét állapítja meg a Schmitt Pál doktori értekezését vizsgáló bizottság jelentése.

Orvosi vizsgálaton az idős orangután hölgy

Általános orvosi vizsgálaton esett át Sarita, a Nyíregyházi Állatpark idős orangutánhölgye.

Nem is annyira halálos a madárinfluenza?

A madárinfluenza vélhetően kevésbé halálos kimenetelű az emberek esetében, mint ahogyan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vélte; az ENSZ szakosított intézménye eddig úgy becsülte, hogy a megbetegedések több mint fele végződik halállal - közölték egy új elemzés szerzői.

Versenyben van?

A két lapkiadó cég, az Axel Springer-Magyarország Kft. és az Inform Média Kft. kartellgyanús esete nekem, itt a verseny fogalma miatt lett említésre méltó.

Ezért nevess, még ha nincs is okod rá

A nevetés pozitív élettani hatásai vitathatatlanok.

Kényes téma: kislányok a nőgyógyásznál

A nőgyógyász széke ijesztő lehet egy kislány számára, de akár még egy tinédzserben is okozhat szorongást.

Bunkó a nőgyógyászom...

A cikkíró pályázat írásai közé keveredett olvasói levelet csak most vettük észre, alant közöljük.

Újdonság a meddőségkutatásban: antioxidánsok

Amennyiben másfél-két évnyi rendszeres, védekezés nélküli házasélet mellett nem jön létre terhesség, indokolt a pár meddőségi kivizsgálása.

Otthonában halt meg egy 13 éves fiú

Otthonában halt meg egy tizenhárom esztendős, hetedik osztályos fiú hétfőn este Kisgörbőn.

Halálos sárkányrepülő baleset: személyi és műszaki okai is voltak a tragédiának

Személyi és műszaki okok egyaránt közrejátszottak abban, hogy 2009 októberében halálos balesetet szenvedett egy sárkányrepülő a zalaegerszegi repülőtéren - közölte hétfőn a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője.

Védekezik az Debreceni Egyetem: állítják, elszámoltak a támogatással

Az elszámoltatási biztos hiányolta az igazolásokat, a Debreceni Egyetem viszont bemutatta.

Kivizsgálják a Debreceni Egyetem 70 milliós szerződését!

Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos felkéri Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat az egykori FVM és a Debreceni Egyetem között létrejött támogatási szerződés kivizsgálására.

Nézd meg a tüdőd!

Idén 2010. október 14-én kerül megrendezésre a Légzésfunkciós világnap.