volner jános

Kétséges a Jobbik indulása a jövő évi választásokon?

A jelenlegi helyzetben kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi országgyűlési választáson – közölte az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Aznap, amikor az ügyészség nyomozást indít a Jobbik ellen, a kormány úgy érzi, itt az ideje a pártok megbüntetésének

A párt szerint „a fideszes kormányhivatalok, a fideszes álcivilek, a fideszes Állami Számvevőszék után a fideszes ügyészség is bekapcsolódott az Orbán-terv végrehajtásába”.

Jobbik: csak diktatúrákban kényszerítenek közintézményt az ellenzékkel való leszámolásra

A Jobbik frakcióvezetője szerint csak "büdös" diktatúrákban van olyan, hogy közintézményeket kényszerítenek az ellenzékkel való leszámolásra.

A Jobbik nem állít államfőjelöltet

A Jobbik nem kíván államfőjelöltet állítani, mert azt szeretné, hogy közvetlenül a magyar emberek dönthessenek arról, ki méltó erre a posztra – mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A Jobbik Orbán miatt nem vesz részt az államfőválasztásban

A Jobbik országos elnöksége úgy döntött, nem állít államfőjelöltet, valamint nem támogat az eddig felmerült lehetséges jelöltek közül senkit – közölte Volner János, a párt alelnöke, parlamenti frakciójának vezetője szerdán az MTI-vel.

A Jobbik hétfőn csúnyán megtrollkodja a Fideszt

A Jobbik hétfőn benyújt a parlamentnek egy alaptörvény-módosító javaslatot, amelynek szövege szóról szóra megegyezik az Orbán Viktor által korábban benyújtott majd leszavazott módósítóval, azzal az egyetlen különbséggel, hogy a jobbikos javaslat megszüntetné a letelepedési kötvények forgalmazását – erről Volner János, a...

A Jobbik szerint Magyarország képes megvédeni magát

Magyarország képes megvédeni magát a migráció veszélyeitől, ezért a Jobbik nem ért egyet Danuta Hübnerrel, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának néppárti elnökével abban, hogy az Európai Uniónak kell fellépnie az illegális bevándorlással szemben – jelentette ki az ellenzéki párt frakcióvezetője csütörtökön...

A Jobbik kitart a kötvénybiznisz leállítása mellett

A Jobbik frakcióvezetője megerősítette, hogy csak a letelepedési kötvények kivezetése esetén járulnak hozzá az alaptörvény módosításához. Volner János a szerdai frakcióközi egyeztetés után kijelentette: biankó csekket nem töltenek ki.

Volner: Simicskának igaza volt, ezek tényleg g..ik

A Jobbik frakcióvezetője alaposan kiakadt azon, hogy megpróbálták megvenni . A Hír TV-n ennek hangot is adott csütörtök este, aztán jött a meglepetés  -írja a 444.hu .

Volner: pénzt ajánlott neki egy fideszes vállalkozó, hogy támadja hátba Vonát

Volner János, a Jobbik képviselője azt állítja Facebook posztjában , pénzt ajánlott neki egy Fidesz-közeli vállalkozó, hogy lépjen ki a pártból és támadja hátba Vona Gábort.

Volner: Orbán az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőben hisz

Orbán Viktorral folytattam megbeszélést ma reggel; a miniszterelnök tényleg az olcsó és kiszolgáltatott munkaerő versenyképességében hisz – írta Facebook-oldalán Volner János.

Schmuck Andor pikáns képpel foglalt állást a Volner-ügyben

Kedd délelőtt lejárató cikk jelent meg Volner János, a Jobbik új frakcióvezetője magánéletéről a kormány bulvár-propagandalapjakánt hírhedtté vált Riposton .

Megszólalt Volner a "vele hosszabb ideje magánéleti kapcsolatban levő" hölgyről

Keddi hír , hogy a kormányközeli bulvárlap, a Ripost lejárató cikket közölt Volner János jobbikos frakcióvezetőről, akit a szennylap " olvasóriportere " egy nővel fotózott le egy péceli bozótosban. Volner azóta nem adott magyarázatot a történtekre, a Jobbik is mindössze annyit közölt, hogy a frakcióvezető a Ripost felvételein...

Valami bűzlik a Ripost lejáratócikke körül

Piaci információk szerint Ómolnár Miklós régóta kitartóan udvarolt  Habony Árpádnak, míg végül az megengedte neki, hogy a Ripost is a Fidesz verőmédiájának része lehessen. Ehhez képest a szennylap mai, Volner Jánosról készült lejáratócikkét eléggé elnagyolták.

Megfigyelik a Jobbik frakcióvezetőjét?

Kedd délelőtt lejárató cikk jelent meg Volner János, a Jobbik új frakcióvezetője magánéletéről a kormány bulvár-propagandalapjában – írja a 444.hu .

Kicsoda Habony Árpád? Orbán válaszában nem volt köszönet

A hétfői parlamenti ülésen a jobbikos Volner János végre nekiszegezhette a múlt héten még költőinek mondható kérdését a miniszterelnöknek.

Orbánék megszorításai ellen tiltakozik a Jobbik

A Jobbik értékelése szerint jelentős megszorításokat javasol a kormány a jövő évi adótörvények módosításában; ezeket az ellenzéki párt elutasítja.

Vona választási győzelemre készül

A választási győzelemre, a kormányzásra való felkészülésre koncentrál a jövőben Vona Gábor, a Jobbik vasárnap újraválasztott elnöke, aki a célok elérése érdekében országjárásra indul és a kapcsolatépítésre fókuszál.

Ki az a Habony Árpád? Orbán ma sem válaszolt

A hétfői parlamenti ülés első néhány órája a kormány, az MNB vezetői és a legfőbb ügyész kérdezéséről szól, később pedig az offshore-ügyekről tartanak vitát.

Vona Gábor lemondott a Jobbik-frakció vezetéséről

Lemond a Jobbik parlamenti frakciójának vezetéséről Vona Gábor. A pártelnök a vasárnapi budapesti tisztújító kongresszuson bejelentette azt is, hogy Volner Jánost jelöli frakcióvezetőnek, aki várhatóan az őszi ülésszak kezdetétől töltheti be a tisztséget.

Már a Jobbik szerint is "Orbán oligarchái" uralják a magyar gazdaságot

Volner János, a Jobbik alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, csak azoknak van esélye többszörös milliárdossá válni, akik Orbán Viktorral és a Fidesszel jó kapcsolatot ápolnak, az ország többi része menthetetlenül leszakad. Az oligarchákon keresztül folynak ki a közbeszerzések milliárdjai, ők részesülnek...

Volner: Lépni kell a Quaestor-károsultak ügyében

A Jobbik kezdeményezi, hogy a Quaestor-károsultak kárrendezésének ügyében minél gyorsabban lépjen az Országgyűlés – mondta Volner János, a párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek.

Minden jobbikos településre kiterjesztik a "tiszavasvári programot"

A Jobbik minden általa vezetett településre kiterjeszti a Tiszavasváriban bevezetett, Rend és tisztesség nevet viselő programját – közölte Volner János, a párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A Jobbik saját sikereként kommunikálja, hogy Áder nem írt alá

Volner János, a Jobbik alelnöke pártja sikereként értékelte, hogy Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról.

A Jobbik a bal- és jobboldalt is elszámoltatná

A Jobbik szerint miközben a Fidesz a nyilvánosság előtt élesen támadja a baloldalt, addig a háttérben segíti a volt szocialista és szabaddemokrata politikusokat.

Jobbik: elfogadhatatlan az állami cégvezetők béremelése

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja az állami cégvezetők fizetésének emelését és szerényebb gazdálkodásra szólította fel a kormányt. 

Higgyék el, ha a Jobbik nem nyomna, még ennél is több menekült jönne!

A jobbikos Volner János személyesen hívta fel a Propeller figyelmét legújabb Facebook-bejegyzésére, ezért/és ha már szombaton is azon fáradozik, hogy pártja minél inkább a Fideszre licitáljon menekültügyben, álljon itt a dolgozata. Ha önöknek ennél tartalmasabban telik a hétvégéjük, röviden a lényeg: ne ájuljanak el a...

60-as pasikért civakodnak a pártok

Mi történik, ha százezer idős férfi nyugdíjba megy?

Volner Lázárt lemondásra, a Fideszt fizetésre szólította fel

A Jobbik alelnöke arra szólította fel a Fideszt, hogy fizesse ki az Európai Bizottság által felfüggesztett fejlesztési forrásokat, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert pedig lemondásra kérte.

Jobbik: távozniuk kell a közpénzeket veszni hagyó minisztereknek

A Jobbik szerint távozniuk kell hivatalukból azoknak a minisztereknek, akik a legtöbb pénzt "tőzsdézték el". Ezt a párt parlamenti frakciója közölte csütörtökön az MTI-vel.