A MÁV mélyen hallgat a botrányairól, de döngeti mellét a rekordok miatt

Tavaly több mint 800 millió utazás történt a MÁV-Volán-csoport járatain; a MÁV-START utasforgalma rekordot döntött – közölte a MÁV Zrt. Arról nem számolt be, hogy hány késést és mulasztást kellett elviselniük az utasoknak.

A kormány -Lázár- zsarolásának már csak egy szakszervezet áll ellen

"Elmentünk a falig.

Volánsztrájk, számháború - Minden szentnek....

A sztrájk célja, hogy dolgozók legalább 90 ezer forintos béremelést kapjanak ebben az évben, ezzel szemben áll a Lázár János vezette minisztériumnak 70 ezer forintos az ajánlata.

Bejelentés van róla: béremelést kapnak a vasúti dolgozók, méghozzá 3 év alatt

Kedd délelőtt miniszteri szinten folytatódtak a MÁV-VOLÁN-csoport bérfejlesztési tárgyalásai, a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT) ülésén Lázár János hároméves béremelési ajánlatot tett a vállalatcsoport munkavállalóinak.

Figyelmeztet a MÁV-Volán: felforgatja a szokásos menetrendet a szilveszter

Érdemes lesz előre tervezni.

Érik az újabb Volán-sztrájk: egyre több sofőr jelzi, hogy részt vesz a januári munkabeszüntetésben

Január végén ismét kétnapos munkabeszüntetésre számíthatunk.

Volán sztrájk: Lázár János szerint irreális, eltúlzott a bérkövetelés mértéke

A 25 százalékos béremelésre mondta ezt.

Összeomlik a közlekedés a sztrájk miatt, lehetetlen lesz busszal utazni vasárnap és hétfőn

Járatok ezrei maradhatnak ki.

Utazna az ünnepen, akkor ezt mindenképpen olvassa el

Az ünnep miatt változik a vonatok és a Volánbusz járatainak közlekedési rendje.

Megelégelte a munkavállalóit ért támadásokat a MÁV-Volán

Figyelemfelhívó kampányt indított a MÁV-Volán csoport a munkavállalói elleni támadások megelőzésére, a társaság honlapján, közösségimédia-felületein, vállalati blogjában, valamint plakátokon próbálja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az erőszak nem megoldás a nézeteltérések rendezésére – közölte a...

Alkotmánybíróság: Alaptrövény-ellenes volt a Munka törvénykönyve

Megsemmisítették a munkajog „egyik legabszurdabb szabályát”.

Elmondták a részleteket: Így pótolják busszal a megszűnő vasútvonalakat

Jegyet előre kell venni, az út pedig lesz, ahol 25 perccel is tovább tart.

Közös Volán-MÁV napijegyet vezetnek be a Mátrába túrázóknak

A 24 óráig érvényes jeggyel a Budapest-Keleti–Hatvan–Gyöngyös és a Hatvan–Pásztó–Nagybátony vasúti szakaszokon, valamint a legtöbb mátrai viszonylaton lehet utazni.

Figyelem! Vasárnaptól új MÁV és Volán menetrend

Vasárnap lép életbe a MÁV-Volán-csoport új menetrendje.

A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz peronjain már nem kötelező a maszkviselés

A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése – közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

Nagy változás jön a Volánbusznál

A közlekedési társaság intézkedése a jegyértékesítést is érinti, a vezetőtől ugyanis ezután nem lehet majd jegyet vásárolni.

Komolyan megváltozik a buszok menetrendje Halottak napján – Ezekre a módosításokra készüljünk

Október végén jön a változás.

MÁV-elnök: hosszabb folyamat lesz az egységes jegyrendszer és tarifaközösség kidolgozása

További integráció is várható a Volán és a MÁV között.

Új szabályok jönnek a buszokon a járvány miatt – ezt kell betartani ezentúl

Kötelező lesz a maszkviselés a vidéki buszokon is.

Figyelem, változás lesz! Két nap, amikor több mint 100 ezren utazgatunk

Változik a vonatok és a Volán-járatok közlekedési rendje az ünnepi időszakban: a MÁV december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi rend szerint közlekedteti a vonatokat.

Ünnepi menetrend Budapesten és országszerte

Változik a menetrend vonatokon és a Volán-járatokon az ünnepi időszakban.

Megállapodott a dolgozókkal, emeli a béreket a Volán

A Volánbusz Zrt. és a közlekedési központok megegyeztek az érdekképviseletekkel az átlagosan 5 százalékos idei bérfejlesztés felosztásáról.

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet lett a csődvédelmet kérő Ikarus Egyedi

A kormány az Ikarus Egyedi Kft.-t – annak kérésével összhangban – stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

Ötödször is nekiveselkedhet a kormány a MÁV és a Volán egyesítésének - Városi Kurír

Nincs Európában még egy ország, ahol állami szereplők közpénzből tartanak fenn egymással versengő szolgáltatásokat.

Bajára sem egyszerű eljutni a távolsági buszokon

A regionális régi Volán-társaságok egyike szerint teljesen rendben van, ha az emberek állva utaznak órákat a távolsági buszokon.

Terrortámadástól tart a Volán, ezért nem szolgáltatnak ki egy közérdekű adatot

Tavaly ősz óta nem hajlandó elárulni a Volán, hogy a váci buszpályaudvaron ki cserélt ki 16 kandelábert.

Száz buszt szállíthat a Kravtex a Volán utódcégeinek

Száz autóbuszt gyárthat le a győri Kravtex Kft. az egykori Volán-vállalatoknak – olvasható a Világgazdaság cikkében .

Volán: nincs megállapodás, sztrájkra készülnek

Továbbra sincs béremelési megállapodás a Volán-társaságoknál, ezért a munkavállalói érdekképviselet folytatja a sztrájk előkészítését, az elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos egyeztetést – közölték a Volán-szakszervezetek pénteken.