Miniszterelnöki Sajtóiroda: az Európai Zsidó Szövetség gratulált Orbán sikeréhez

Az Európai Zsidó Szövetség gratulált Orbán Viktor miniszterelnök "átütő sikeréhez" a vasárnapi országgyűlési választáson – állította Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szerda reggel.

Kálmán Olga keményen számon kérte a kétharmadot nyakunkra hozó Szél Bernadettet

Újraszámoltatja szavazatait, de felelősséget nem érez a koordináció elmaradásáért – erről Szél Bernadett beszélt az Egyenesen-ben.

Itt vannak a jelek: választási csalás történhetett

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc szerint sok olyan dolog történt a választás során, amit eddig nem sikerült megmagyarázni és ez felveti a választási csalás gyanúját.Rengetegen azt mondják, a választások el lettek csalva, hogy a körülöttük lévő emberek mind a Fidesz ellen szavaztak és mégis sikerült a...

Csaltak Orbánék! Sok helyen egyszerűen eltűntek az ellenzéki pártok listás szavazatai az urnákból

Több szavazókörben nagyon magas az érvénytelen listás szavazatok aránya.

Gyorshír: Hatalmas a rendőri készültség a Parlamentnél, vidékről rendeltek fel készenlétiseket (+fotók)

Több olvasónk jelezték, de az Indexen is megjelentek fotók róla, hogy hatalmas a rendőri jelenlét a Parlament környékén.

Magyar Bálint: Nincs felmentés az LMP bűne alól, ha miattuk nyer Budapesten a Fidesz

Egyre több neves értelmiségi szólal meg az LMP életveszélyesen káros politizálása miatt.

Kocsis Mátéét leszámítva minden budapesti kerületet megnyerhetett volna az ellenzék, ha visszalép az LMP

A jelenlegi - majdnem végleges - feldolgozottsági adatok szerint jól látszik, hogy Budapesten jóval többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette. (Persze lényegében országosan is ez a helyzet, csak úgy jóval kisebb különbséggel.)

Gyurcsány választási csalásról beszélt, és ellenállási mozgalmat sürget

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hogy nagyon sok megmagyarázhatatlan eset történt a választás napján, kezdve a választási szoftver elromlásától azon át, hogy a végső részvételi arány kisebb lett, mint a fél órával korábbi adat, egészen odáig, hogy az urnazárást követően 3 órán keresztül...

Tóta W.: Írás a falon

Fájdalmunkban nem vagyunk egyedül. Tudunk egymásról, és meg kell védenünk egymást. Vélemény.

A népet nem lehet leváltani

Minden racionális gondolat dacára az ember már csak olyan, hogy reménykedik a csodában, jóllehet csodák nincsenek - most is éppen az történt, amire számítani lehetett.

Nem diktatúrára szavaztak a becsapott magyarok

Magyarországon a 2018-as parlamenti választáson csalás történt. Megtévesztették a választókat. Nem létező veszéllyel keltettek pánikot, hogy szavazatukat Orbánra adják. Ezen kvül is számos gyanús körülmény is felmerül, ami nem zárja ki a közvetlen csalást, az eredmény meghamisítását sem. De ez soha nem fog kiderülni egy...

Ekkor lesz meg a 2018-as választás végleges eredménye

Most hétvégén, egész pontosan szombat délután lesz meg a 2018-as országgyűlési választás hivatalos végeredménye. 

A szerb elnök gratulált Orbán Viktornak a Fidesz győzelméhez

A magyarországi választók újra igazi vezetőt választottak maguknak, aki bebizonyította, hogy a szorgalmas munka elkötelezettje, és eltökélt abban, hogy békés és gyümölcsöző jövőt teremtsen számukra – fogalmazott Aleksandar Vucic szerb államfő az Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének írt levelében, és egyben gratulált az...

Halász János: nem számítottunk ilyen arányú győzelemre

Nem számítottunk ilyen arányú győzelemre, örülünk az eredménynek – mondta a Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Vona Gábor vesztésre áll saját körzetében – így áll Győr, Hajdú-Bihar és Heves

Az országosan leadott szavazatok 69,14 százalékának összesítése után az egyéni választókerületi eredmények a következők a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:

Választási eredmények 2018

Választási eredmények 2018

Ő az utolsó szavazó a Bocskai útnál – gondosan felkészült a hosszú várakozásra

Bár a Bocskai-iskolánál még mindig hosszan kígyózik a sor, a 19:00 után érkezők már nem szavazhatnak. Az utolsó sorszámot Vajda Márton kapta – a fiatalember eleve az esti hét órás érkezést célozta meg.

Pálffy Ilona: törvénymódosítással lehetne elkerülni az átjelentkezők sorban állását

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerint törvénymódosítás kellene ahhoz, hogy az átjelentkezéssel szavazók sorban állását el lehessen kerülni a jövőben.

Óráid vannak hátra, Orbán! - Beszóltak a köztévének

A 444 szúrta ki, hogy a köztévé tudósítója a londoni szavazósor mellől jelentkezett be élőben, hogy aztán valaki nagyon tisztán hallhatóan az alábbi kiabálta a kamera felé:

Az Együtt is értékel: a magas részvétel kormányváltást ígér

Az Együtt abban bízik, hogy kormányváltás lesz, a párt alelnöke szerint a magas részvételi adatok azt mutatják, hogy azok közül is sokan elmentek szavazni, akik talán eddig a bizonytalanok táborába tartoztak.

Hadházy Ákos: az LMP 8-10 százalékos eredményére számít

Nyolc-tíz százalékos LMP-s választási eredményre számít Hadházy Ákos társelnök, és bízik abban, hogy egyéni mandátumot is szereznek. A politikus ezt pártja eredményváró rendezvényén, egy budapesti szállodában az urnazárást követően nyilatkozta vasárnap.

MSZP-Párbeszéd: a kormányváltó szándékot jelez a rekordközeli részvétel

Az MSZP-Párbeszéd szerint a rekordközeli választási részvétel a kormányváltó szándékot jelzi.

Startolnak az eredményvárók: a Jobbik rendszerkritikának tartja a részvételi arányokat

A Jobbik alelnöke a rendszer kritikájaként értékelte a részvételi adatokat vasárnap esti budapesti sajtótájékoztatóján.

A rendőrség szerint nincs köze a választásokhoz a rendőrségi konvojoknak

A Parlamentnél és az autópályákon nagy rendőri jelenlétet észleltek, utóbbiak konvojban haladtak Budapest felé – adta hírül az Index. Megkérdezték a rendőrséget, hogy van-e köze ennek a mai választásokhoz, az ORFK az alábbi választ közölte:

Gulyás Gergely: nagyon erős lesz az új parlament legitimációja

A következő Országgyűlés legitimációja nagyon erős lesz – így értékelte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a magas részvételt a vasárnapi parlamenti választáson.

Van olyan magyar település, ahol minden választópolgár leadta szavazatát

Iborfia településen már reggel 7 órakor 80 százalékos volt a részvétel. Ezzel a választási aktivitás arányát tekintve élre is ugrott Iborfia, majd ott is maradt.  

Sorban állt, hogy szavazhasson? A Bocskai úti szavazókör láttán biztos nem panaszkodik majd

Az ország legnagyobb választóköre, az újbudai Bocskai István Általános Iskola előtt már az urnanyitást követő percekben kora reggel is kígyózó sorokban várakoztak a szavazók, még mindig több órás várakozási idő várható.

Leállították a szavazást Újpesten

Lehúzták a Fidesz-KDNP-s jelölt nevét a szavazólapról Újpesten.

Már csaknem 5 millió ember szavazott: eddig 63,21 százalék a részvételi arány

A választásra jogosultak 63,21 százaléka, 4 977 880 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A Nézőpont szerint nagyon magas részvételnél gondban lehet az MSZP-Párbeszéd és a DK

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző igazgatója szerint nagyon magas választási részvételnél az MSZP-Párbeszéd listája 10 százalék alá kerülhet, és Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) bejutása is veszélyben lehet.