Az LMP azokat fogja szolgálni, akiket az elmúlt 28 évben méltánytalanság ért

Az LMP szolgálatra jelentkezik az ország helyreállítása érdekében és azokért, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben – mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt szombaton Budapest belvárosában, sajtótájékoztatón.

Fidesz: a Jobbik mára mindent és mindenkit elárult a hatalomért és a pénzért

A Jobbik a hatalomért és a pénzért mára mindent, még a saját szavazóit is elárulta – írta a Fidesz-frakció az ellenzéki párt elnökének szombati kijelentéseire reagálva az MTI-nek.

"Fel van írva az a magyar égre / Szabad lesz az ország minden népe" - Bródy János dallal üzent a választóknak

 Bródy János a Facebook-oldalára, minden különösebb kommentár nélkül rakta ki egy nappal a választások előtt a Lesz még egyszer szép a világ című dalának szövegét és egy videót, ahol ezt adják elő.

Máris felvetődött a választási csalás gyanúja

A Választási irodát nem zavarja, hogy olyan borítékba rejtett voksok érkeztek, amelyeket már kinyitottak.

Török: A közhangulat a meglepetés irányába mutat

Akkor sem fulladna káoszba az ország, ha egyik párt sem szerezne az önálló kormányzáshoz szükséges többséget a választáson – erről Török Gábor beszélt a Hír TV Alinda című műsorában.

Mélyen a balkáni szint alatt jár a magyarországi választási kampány

Csak a délszláv háborúk szélsőségesei folytattak annyira gyűlöletteli kampányt, mint ami a hazai választási versenyt jellemzi.

Nagy megegyezés készül az LMP és az MSZP-P között

Tudomásunk szerint akár tíz körzetben is egyetlen baloldali jelölt állhat majd a fideszessel szemben, ha tényleg sikerül megegyezniük.

A Momentum megnevezte hat jelöltjét, akiket visszaléptet az esélyesebb ellenzéki javára

Péntek délután a Momentum megnevezte, kik azok a jelöltjei, akiket visszaléptetnek az esélyesebb ellenzéki jelölt javára.

Elképesztően kemény kérdésekkel rogyasztja meg Orbánt a Ripost

"Soha senkit nem utasít vissza, és mintha minden képen szívből mosolyogna"

Vona Gábor szerint a Jobbik segíteni fogja a fiatalok otthonhoz jutását

A Jobbik-kormány április 9-étől azt fogja üzenni a magyar embereknek, hogy az otthonok biztonságát, különösen a fiatalok otthonhoz jutását segíteni kívánja – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke pénteken Hajdúnánáson, sajtótájékoztatón.

Egri Viktor: Orbán vezetésével nem lesz maradásunk Európában

Vagy ha igen, még rosszabb. Vélemény.

Lovasi elmondta, hogy kire fog szavazni

Lovasi András bejelentette, hogy a vasárnapi választáson a Baranya megyei 1. számú választókerületben induló Mellár Tamásra fog szavazni.

A helyi jegyzőtől ma lehet utoljára mozgóurnát kérni

Ma 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságtól lehet mozgóurnát kérni.

Választás csalással

A Fidesz rendkívül érzékeny a választási csalás gyanújára – akkor, ha a saját jelöltje a vesztes.

A határon túliak levélszavazatainak majdnem ötöde érvénytelen

Eddig 30 909 voksot dolgoztak fel.

Fertő van? – Ez kellett? – No ugye, hogy nem! - Városi Kurír

Az írástudó feladata nem az, hogy tévedhetetlenül kinyilatkoztassa, mit kell, vagy ki a valódi.

Orbán: „Szeretem a kampányokat, ez mégiscsak a sűrítménye, esszenciája a mi szakmánknak”

ŐSZINTE FELTÁRÓ VALLOMÁSNAK IS TEKINTHETJÜK:

Márki-Zay elmondta, ki lenne jó miniszterelnök

Ha az ellenzék kerül többségbe, Márki-Zay Péter szerint szakértői kormányra lenne szükség.

Külföldön él, és a napokban kapta meg a szavazólapot? Most már eszébe ne jusson postára adni!

Elhúzódott a levélszavazatok kézbesítése, sokan még csak a napokban kapták meg, de már nincs idejük visszaküldeni.

A jövő pénteken este szülő nő nem szavazhat

Nem élhet ugyanis szavazati jogával, aki jövő pénteken 16 óra után kerül kórházba, és még vasárnap is ott lesz.

Bruck András: Hajózni nem, szavazni muszáj!

Mint egy lezuhant repülőgép túlélői a dzsungelben, az ellenzéki szavazók úgy bolyonganak a választási rendszer útvesztőjében.

Karácsony Gergely: Az LMP és az MSZP közötti megállapodásról szóló hír kacsa

Az Index délután arról írt, hogy az MSZP elnökségi ülése után állítólag megállapodás született az LMP és a szocialista párt elnöksége között négy körzetről.

Márki-Zay kihirdette a legesélyesebb ellenzéki jelöltet mind a 106 körzetben

Márki-Zay kihirdette a legesélyesebb ellenzéki jelöltet mind a 106 körzetben.

Gyerekeknek szánták, Semjén barátja kapta meg a szállodát

Hátrányos helyzetű gyerekeknek újították fel a noszvaji Tündérkert Hotelt, ehelyett Farkas Józsefnek, a Semjén Zsolt svédországi vadászatát fizető vállalkozónak adta bérbe az állam – tudta meg a Népszava.

Sunday Times: Orbán a gyűlölet kiáltványával menetel

A lap szerint a miniszterelnök biztos befutó a választásokon a bevándorlásellenes propagandának köszönhetően.

Gergely Márton: Orbán Viktor zsoldosai

 Nagyjából kétezer fizetett ember dolgozik most Magyarországon azon, hogy az előttünk álló választások során meg tudják buktatni a kormányt. Információkkal, jelentésekkel, elemzésekkel rendelkezünk, így névre szólóan is tudjuk, hogy kicsodák dolgoznak Magyarország bevándorló országgá alakításán

Semjén: A határon túli magyarok tudják, hogy erkölcsi kötelességük a Fideszre szavazni

Abban is biztos, hogy jóval 90 százalék fölött lesz a külhoni magyarok között a Fidesz-KDNP támogatottsága.

Alakul az ellenzéki egyezség a Belvárosban

Juhász Péter után egy másik pártelnök, Fekete-Győr András is visszalépett a Belvárosban. A Momentum vezetője ezt azzal magyarázta, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint az MSZP–Párbeszéd jelöltje, V. Naszályi Márta a legesélyesebb ellenzéki jelölt. A XVI. kerületben viszont az Együtt jelöltje, Vajda Zoltán a Fidesz...

Orbán: A Vona-Gyurcsány paktum létezik

Pénteken régi barátjánál, Bayer Zsoltnál járt a kormányfő az Echo TV-ben, de a beszélgetés felvétele csak vasárnap este került adásban Mészáros Lőrinc televíziójában.

Karácsony Gergely: Orbán a legnagyobb Soros-ügynök, és ő elutasítja a gazdasági bevándorlást és a kvótákat is

Szombati sajtótájékoztatóján az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hosszasan sorolta, hogy szerinte miket hazudik róla a Fidesz.