Újabb vármegyében tartottak időközit! Mindenki ledöbbent azon, ami történt

Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szakonyban, ahol polgármestert és a képviselő-testület négy tagját is megválasztották. A település vezetője a függetlenként induló Reseterits-Boros Evelin lett.

Átírták az előválasztást! Így változik a menetrend 2024-től

Az Egyesült Államokban.

Azta! Egy független jelölt nyert Magyarországon egy vármegyei választáson

Bodor István független jelölt nyerte vasárnap az időközi polgármester-választást a Tolna vármegyei Miszlán.

Határozott nem az órbani útra

A cseheknek megint sikerült.

Deutsch Tamás teljesen kiborult, szerinte az EU bele akar szólni a magyar választási kampányba

Elfogadhatatlan, hogy az európai uniós intézmények beleszólási, cenzúrázási, betiltási lehetőséget kapjanak bármely tagállam választási kampányába – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.

Nem sikerült megválasztani az új államfőt, Pavel és Babis jutott a második fordulóba

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt a közvetlen elnökválasztás szombaton befejeződött kétnapos első fordulójában, a második fordulóba a nyolc jelölt közül Petr Pavel és Andrej Babis jutott be.

Elveszítette a választást, Orbán barátjának hívei erőszakhoz fordultak

Orbán Viktor jó barátjának, Bolsonarónak több száz híve rohamozta meg a brazil kongresszust, de az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épülete sem maradt ki.

Fúrja az oldalad? Válassz egy könyvet és megtudhatod milyen sors íratott Neked!

Az 5 könyv közül az egyikben a te sorsod van megírva. Neked csupán annyi dolgod van, hogy kiválaszd azt, amelyik a leginkább megszólítja a lelkedet. Lássuk, mit jelent a választásod! 1-es Könyv

A Fidesz visszaélt a személyes adatokkal a 2022-es kampányban

A magyar kormány visszaélt a személyes adatokkal, ez áll a Human Rights Watch csütörtökön közzétett jelentésében.

Schumacher győzött a polgármesteri választáson Bakonyságban

Schumacher Mária.

Lazán győzött a Fidesz Szekszárdon az időközi választáson

Szollár Zoltán, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte vasárnap az időközi önkormányzati képviselő-választást Szekszárdon.

Netanjahu nemzeti kormányt ígér Izraelnek

Benjamin Netanjahu szerda hajnali győzelmi beszédében Izrael minden polgáráról gondoskodó nemzeti kormányt ígért – jelentette a helyi média.

Bajnai Gordon: a Datadat ellen valójában egy politikai indíttatású lejárató és leszámoló kampány zajlik

Facebookon közzétett bejegyzésében cáfolja a Datadatot ért vádakat Bajnai Gordon, a cég egyik tulajdonosa.

Az LMP annyira markánsnak tartja magát, hogy önállóan indulna az EP-választásokon

Mindez egy LMP-s háttérbeszélgetésen hangzott el csütörtökön.

Fürjes: Olaszország előre megy, nem hátra - Minden nézőpont kérdése.....

Több mint 96 százalékos feldolgozottságnál meggyőző fölénnyel vezet Olaszországban a jobboldali koalíció, 44 százalékkal állnak az élen a vasárnapi olasz választáson, míg a baloldali szövetség 26 százalék körül szerepel.

Ezt várhatjuk az olaszországi választásoktól

Az európai kontinens Olaszországra figyel.

A Fidesz ismét győzött! Ezúttal Zuglóban nyerték meg az időközi választást

Bejött a papírforma.

Salvini szerint a jobboldal nyeri a választást, és öt évig marad kormányon

Jobboldali kormánnyal Olaszország komolyabb és stabilabb ország lesz Európában Matteo Salvini a Liga vezetője szerint, aki hat pontos választási ígéretet írt alá a nagygyűlésen, melyet pártja a Pó-folyó forrásánál tartott vasárnap.

Nagy falevél-teszt - Válassz egyet és megmondjuk ki vagy

Vess egy pillantást a fenti falevelekre, ne gondolkozz sokat, válaszd ki azt a levelet, amelyik a legszimpatikusabb számodra.

Újabb választások lesznek hétvégén – Ismét felmossák a padlót az ellenzékkel?

Borsod-Abaúj-Zemplén megye öt településén választanak polgármestert a vasárnapi időközi szavazáson, a korábbi vezető lemondása, illetve halálesetek miatt.

Hoppá! Manninger Jenő lett Keszthely polgármestere

Az egyetlen jelöltként induló Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a térség korábbi fideszes országgyűlési képviselője lett vasárnap Keszthely polgármestere.

Kevesebb, mint két hónappal újraválasztása után Macron elveszítheti az irányítást a parlament alsóháza felett

Az előrejelzések szerint a francia Nemzetgyűlés a rivális pártok kezébe kerülhet  – írja a 444.hu.

Egy napon lehet az európai parlamenti és az önkormányzati választás 2024-ben

2024-ben egy napon lehet az európai parlamenti és az önkormányzati választás – közölte Kocsis Máté egy keddi háttérbeszélgetésen az origo.hu szerint.

6239 jelölt indult a francia nemzetgyűlési választás első fordulóján

A szavazás fő tétje, hogy Emmanuel Macron pártja meg tudja-e őrizni az abszolút többséget az alsóházban.

Minek ezt a választási eredményt hánytorgatni? Ezért!

Karácsony Gergely az elvesztett választás után rögtön azt nyilatkozta a sajtónak, hogy Dobrev Klára se nyerte volna meg.

Tömegdemokrácia - Kevés izgulnivalója akad a gazdasági-társadalmi elitnek

Az 1990 körüli nagy magyar fordulat egyik legfontosabb vívmánya a minden nagykorú emberre kiterjedő, valós szavazati jog volt.

Megkönnyebbülés Szlovéniában: a rémálomnak vége

Robert Golob, egy 55 éves villamosmérnök, aki sikeres lesz Szlovénia új miniszterelnöke, miután az év elején alakult mozgalma, a Szabadság minden várakozást felülmúlva nyerte meg a parlamenti választásokat.

Nagy Ervin dühös, de mégis tényszerű kiborulása

Komoly hibának tartja Nagy Ervin színész, hogy miközben Oroszország nyilvánvalóan háborús bűnöket követ el, a kormány az Ukrajna melletti kiállás következményeivel riogatja a népet.

Szlovén választás: nyert a Szabadság Mozgalom, de nem szerzett abszolút többséget

A párt vezetője, Robert Golop szerint a választás megnyerésével elérték a céljukat, amely szabadságot hozhat az országnak.

Úgy tűnik, Macron nyeri a francia elnökválasztást Le Pennel szemben

Emmanuel Macron elnök 58,2 százalékot, míg szélsőjobboldali kihívója, Marine Le Pen 41,8 százalékot érhet el az Ipsos-Sopra Steria első becslései szerint a francia elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában. Így a centrista Macron az első elnök lehet 2002 óta, akit újraválasztanak. Az Ifop becslései nagyon hasonló...