Választás 2018 – Országos listát állít az Együtt

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja országos listát állít az április 8-i választáson, az ehhez szükséges dokumentumokat benyújtották a Nemzeti Választási Bizottságnak – közölte a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Macron: az erős migrációs nyomással magyarázható az olasz választások eredménye

Párizs, 2018. március 5., hétfő (MTI) – Emmanuel Macron francia államfő szerint "az erős migrációs nyomással" magyarázható a vasárnapi olaszországi választások eredménye.

Merkel szerint jó alap a közös kormányzáshoz a szociáldemokraták pártszavazásának eredménye

Jó alap a közös kormányzáshoz a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) tartott szavazás a koalíciós szerződésről – mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben.

Olasz választások: a szakértő szerint tovább erősödik a jobbközép koalíció

A vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredménye alapján feltételezhető, hogy a legtöbb egyéni mandátumos körzetben is jobbközép jelölt nyer.

Ha az ellenzék “félreáll”, el kell menni szavazni

Orbán 2010-ben a “fülkeforradalomra” való hivatkozással, mert alkományos alapja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nem volt. A NENYI ezt deklarálta, majd az alaptörvény szentesítette az államellenes bűncselekményt. Az érvényes Alkotmány tiltotta a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést, az pedig meg is valósult....

Az MSZP szerint "fényévnyi távolság" van a Fidesz-világa és a magyar emberek mindennapjai között

Az MSZP szerint "fényévnyi távolság" van a Fidesz-világa és a magyar emberek mindennapjai között.

Közel 400 jelöltet vettek nyilvántartásba a 2018-as választásra

Már több mint 1200 egyéni jelöltet jelentettek be az áprilisi országgyűlési választásra, 397-et már nyilvántartásba is vettek közülük a választási bizottságok.

G Ras - A Szabadság Éve (2018) - Talpra magyar...válasszatok!

TALPRA MAGYAR...VÁLASSZATOK! Április 8-án szavazz pártlistán a Fidesz ellen, egyéniben pedig a legerősebb helyi ellenzéki jelöltre, akár független, akár bármely párt támogatottja!

Gyurcsány szerint április 8-a sokaknak egy kormány elleni népszavazás lesz

Gyurcsány Ferenc szerint az április 8-i választás sokak szemében elsősorban egy Fidesz elleni népszavazás lesz.

Ha kormányra kerül a Jobbik, jöhet az elektronikus szavazás

Ha a Jobbik alakítana kormányt, akkor 2022-ben már megteremtenék az elektronikus szavazás lehetőségét. 

A DK az LMP-t is bevonná a koordinált jelöltállításba

A Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP után az LMP-vel is meg szeretne egyezni a koordinált egyéni jelöltállításáról – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc nem válaszolt egyértelműen igennel vagy nemmel arra a kérdésre, hogy biztosan kizárják-e az együttműködést a Jobbikkal.

Orbán Viktor: "ha az ellenzék kerül hatalomra, Magyarország bevándorlóország lesz"

Orbán Viktor a vasárnapi hódmeszővásárhelyi időközi választások kapcsán hosszú idő után először nyilatkozott egy olyan lapnak, ami nem a kormányközeli médiához tartozik.

Puzsér Hódmezővásárhelyről: "a város polgárainak elegük lett a Mészárosokból, a Tiborczokból, a stadionokból"

A legnépszerűbb hazai bulvárkritikus megmondta a frankót a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi választásról. 

Vasárnapig kell megalakulniuk a választókerületi választási bizottságoknak

Vasárnapig kell megalakulniuk az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságoknak mind a 106 egyéni választókerületben, a bizottságokba a választott tagokon túl a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek is küldhetnek delegáltakat.

Nyilvántartásba vették az első országos listát, az MSZP-Párbeszédét

Nyilvántartásba vette az első országos listát az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB); az MSZP-Párbeszéd közös listáját Karácsony Gergely vezeti.

Független jelöltként nyilvántartásba vette a választási bizottság Czeglédy Csabát

Független jelöltként nyilvántartásba vette a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő, az országgyűlési választáson indulni kívánó Czeglédy Csabát a Vas megye 1-es számú, szombathelyi székhelyű választókerületének választási bizottsága pénteken.

Nem vicc: Kelemen Anna indul a választásokon

Sokan azt hitték, hogy csak egy poén, pedig igaz: Kelemen Anna politikai pályára lép, és már programja is van.

A CIA volt igazgatója szerint az USA a "jó ügy érdekében" beavatkozhat a választásokba

A CIA volt igazgatója a Fox Newsnak adott interjút, és egészen meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy az az Egyesült Államok beavatkozhat-e más országokban az országgyűlési választásokba. 

Már csaknem 50 ezren szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben

Már csaknem 50 ezren regisztráltak a nemzetiségi névjegyzékbe az országgyűlési választásra is kiterjedő hatállyal – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A legtöbben Londonban szavaznak majd az idei választásokon külföldön

Már 8600-an vetették fel magukat a külképviseleti névjegyzékbe, a legtöbben, 1387-en Londonban kívánnak szavazni – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Három kereskedelmi médiaszolgáltató is közzétenne politikai reklámokat a kampányban

Három kereskedelmi médiaszolgáltató jelentkezett a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy a szombaton indult választási kampányban politikai reklámot kíván közzétenni – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére.

Tájékoztatót tett közzé az ÁSZ a kampánypénzek ellenőrzéséről

Tájékoztatót tett közzé az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek számára arról, mit és hogyan fog ellenőrizni a szervezet. 

Döbbenet! Így viszik ki a postások a választási értesítőket

A postások megkezdték kézbesíteni a 2018-as választási értesítőket. Nem hiszel el! Fotók a cikkben! 

Mi a teendő, ha a választások előtt változik a lakcímünk?

A Nemzeti Választási Iroda a február 9-i névjegyzéki állapotnak megfelelően postázza ki az értesítőket, de mi van azokkal, akik február 9-e és április 8-a között lakcímet változtatnak?

Kezdődik: ma elkezdik kivinni a választási behívókat

MÉG MIELŐTT EGY ÚJABB SZUPER-BAROMSÁG MEGSZÜLETNE

Már 84 pártot vettek nyilvántartásba az idei választásokra

Újabb hét pártot és három nemzetiségi önkormányzatot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Ezzel 84-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma, négy évvel ezelőtt összesen 71 pártot vett nyilvántartásba a bizottság.

A katalán választások sikere országosan is növelte az Állampolgárok nevű liberális párt támogatottságát

A decemberi katalán választások sikere, amelyen az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt kapta a legtöbb szavazatot, országosan is növelték a párt népszerűségét – derült ki a spanyol társadalomkutató központ (CIS) hétfőn közzétett felméréséből.

Tóth Sándort választották polgármesternek Álmosdon

Hét jelölt közül Tóth Sándort (független) választották a hajdú-bihari Álmosd polgármesterévé vasárnap – közölte a szavazatok összeszámlálása után a helyi választási iroda vezetője késő este az MTI-vel.

KIderült, hogy mikorra tervezik a következő EP-választásokat 2019-ben

Az Európai Parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete azt javasolja, hogy az Európai Parlament tagjainak következő választását 2019. május 23. és 26. között tartsák meg. 

A kutyák szívesen szavaznak Új-Zélandon, míg a macskák tartózkodnak

És hoztak még egy embert magukkal.