Legnagyobb titokban vált férjétől a magyar színésznő, aki 51 évesen lett édesanya

Egyedülálló anyaként neveli tovább kislányát Závodszky Noémi, kimondták a válását.

Válás után sose hazudj – bár nyilván ez a nehezebb út ☀️

Válás után minden megváltozik és sosem lesz már olyan, mint előtte.

Tóth Gabi kitálalt a válásról: ekkor döntötte el, hogy elhagyja Krausz Gábort

Tóth Gabi váratlanul nyíltan beszélt válásáról és az azt megelőző nehéz időszakról – írta meg a Joy.

Joshi Bharat volt felesége: „Őszintén hálás vagyok Bharatnak, hogy elhagyott”

Szabó Csilla két éve még nem gondolta, de már úgy látja, ez a legjobb, ami történhetett.

Krausz Gábor megtalálta, mi segít neki a magánéleti válságban

Megtörte a csendet, válása után most először állt kamerák elé Krausz Gábor. Teljesen átalakult az élete, családja segíti most mindenben.

Már a neje is elhagyta a „közkedvelt” Parragh Lászlót

Horváth – korábban Parragh Bianka – ez év tavaszán szakította meg és zárta le közös életét a minden magyar vállalkozóról, minden évben öt-ötezer forintot lerántó, a kata kivezetését lelkesen ünneplő Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével.

L.L. Junior hivatalosan is elvált – na de milyen áron?

L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga hosszas tárgyalások és indulatok után végre megegyezésre jutottak a válóperükben.

Válik a hollywoodi sztárpár

Sophie Turner és Joe Jonas bejelentették válásukat – tudta meg a TMZ.

Lehet, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága nem a megcsalás miatt ment tönkre

Tóth Gabi és Krausz Gábor válásának hátterében nemcsak a félrelépés állhat, állítja egy belsős informátor – írta meg a 168.hu.

A magyar pékek Tóth Gabit kérték fel a Szent István-napi kenyér megszegésére

Előtte lesz koncert...

Így építkezik újra Tóth Gabi a válása után

Hiába a magánéleti válság, Tóth Gabi minden figyelmét a munkájára fordítja – írta meg a Bors.

Tóth Gabi lánya volt a koszorúslány nővére, Vera esküvőjén

Tóth Vera augusztus elején tartotta esküvőjét , ahol hat koszorúslány kísérte az oltárhoz, közülük egy igen különleges személy került előtérbe: Tóth Gabi kislánya, Hannaróza Marika – írta meg a Femina.

Britney Spears és Sam Asghari házassága zátonyra futott: hűtlenség miatt adták be a papírokat

Britney Spears és Sam Asghari házassága mindössze 14 hónapig tartott, és most hírek érkeztek arról, hogy a fitnessedző hűtlenséggel vádolja az énekesnőt, és már be ia adta a válási papírokat, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva – írta meg a Femina. 

Hatalmas fordulat Tóth Gabi válás-sztorijában

Krausz Gábor magához költöztette Hannarózát, Tóth Gabival közös kislányukat, amíg az énekesnő Szentendrén romantikázik új szerelmével.

Lélektől lélekig - Miközben az ország válásukon csámcsog a nemzet Gabijai már új életet élnek

Régen olvastam olyan hatásvadász címeket a sajtóban, mint az utóbbi napokban a valódi teljesítmény híján csupán önmagát felmutatni tudó nemzet Gabijainak szétcuccolása okán, holott ők szemmelláthatóan már túl vannak, ha egyáltalán volt ilyen, a vérzőszív korszakon.

Szombaton még együtt voltatok a Veráéknál, szerintem ez kacsa - kommentelték a hírt: válik a Krausz-Tóth "álompár"

Az ember ilyesmivel nem viccel és, ha nem törték fel Krausz Gábor közösségi oldalát, akkor igaznak kell tekintenünk a hírt: hat év után véget ért Tóth Gabi és Krausz Gábor kapcsolata.

Facsarj citromot a limonádéból! 10 válási trükk

Az élet egy válás után sokszor igen nehéz és érzelmi hullámvölgyekkel teli lehet, akár egy börtön, melyből képtelenek vagyunk kiszabadulni, a múlt béklyóként övez körbe és nem tudod, hogyan kezdhetnél új életet, ahogy a sok jó tanácsban elhangzik!

Nagyon intim dolgokról mesélt Jakupcsek Gabriella

Jakupcsek Gabriella több mint tíz évig volt házas első férjével, Máté Gábor színész-rendezővel. A műsorvezető most erről az időszakról mesélt.

Nagy Melanie: „Amikor kiderült a megcsalás, sokkos állapotban voltam”

Nagy Melanie már maga mögött hagyta G.w.M-mel közös múltját. Most arról mesélt, hogyan élték meg gyerekeivel a szakítást.

8 vészjelzés, hogy ne menj hozzá feleségül!

Sajnos az iskolában sok mindent megtanítanak nekünk, de azt nem, hogy miként válasszunk jól társat magunk mellé. Egyes embereknek könnyebben, másoknak nehezebben megy az ismerkedés, és a párválasztás. Vannak párok, akiknél minden gördülékenyen működik, míg mások bizonytalanok magukban és egymásban is.

Az élet Varga Juditon túl - Az ex férj megtalálta a nagy Őt

„Amikor egy ajtó bezárul, a Jóisten kinyit egy ablakot.

Hogyan beszélj a gyerekekkel a válásról?

Kutatások szerint a problémás szülő – gyerek kapcsolatok hatással lesznek a gyerek egész további életére, így a szülők válása, illetve a helyzet rossz kezelése negatívan érintheti a gyerek felnőttkori párkapcsolatait. Ezért is különösen fontos, hogy a válófélben lévő szülők óvatosan járjanak el, ha közös gyerekeik...

9 dolog, amit senki nem mond el Neked a válásról

Egy válás mindig nehéz, még ha ez tűnik a legjobb döntésnek is.

Peller Anna megkívánta, ezért elválnak Lukács Mikivel

Peller Anna és Lukács Miki válik – derült ki a múlt héten. A közös bejelentés sokkolta a követőiket, eddig úgy tűnt, hogy a házassággal minden rendben.

Senki nem tudta, hogy ekkora a baj Peller Annáéknál

Tizennégy év után döntött a válás mellett Peller Anna és Lukács Miki. Nem mutatták, hogy problémáik lennének, miközben két éven át küzdöttek a házasságukért.

Itt a lista: komoly vagyont kell szétdobnia Varga Juditnak és férjének

Kedden este bombaként robbant hír, hogy elválik Varga Judit igazságügyi miniszter.

Varga Judit miniszter ezután az elvált nők táborát erősíti

Elválik Varga Judit miniszter asszony és férje, Magyar Péter – derül ki abból a bejegyzésből, amelyet a leendő ex férj tett közzé a Facebookon.

Nagy a baj, Király Viktor emiatt omlott össze egy bennfentes szerint

Súlyos válságba került a 38 éves Király Viktor és felesége, Anita kapcsolata. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az énekes költözött ki közös ingatlanjukból, de egyre inkább úgy tűnik, hogy szerelme hagyta el Királyt.

"Lehet engem köpdösni, meg pocskondiázni..." – így sajnáltatja magát a válófélben lévő Kucsera Gábor

Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolata nem a legszebben ért véget ért. Sok pletyka kering a házasságukról, például, hogy a volt kajakos többször megcsalta ex-kézilabdázó feleségét.

Nem mondta meg miért? 9 lehetséges ok, amiért elhagyott...

A legtöbb női ismerősöm kapcsolatdrámáiból a következő, meglehetősen egyszerű és átlátható eredményt szűrtem le.