Emberek nyomorából nyerészkedő népnyúzók – Dúró Dóra nekiment a maffiának

Nem ritka, hogy Dúró Dóra kiakad, de talán most értenek vele egyet a legtöbben.

A talmi hatalom kiült a végrehajtó fura hölgyek arcára

Mindennapos történet: a Covid-járvány folyományaként sok kisvállalkozó került szorult helyzetbe, aminek a sara mindmáig ott lebeg a fejük felett és lehetetleníti el a továbbélés reményét.

Tavaly 44 millió forintot húzott be Schadl György cége pedig a főnök már börtönben volt

Nem lett veszteséges a korrupcióval vádolt Schadl György és szabadlábon védekező feleségének közös cége, annak dacára sem, hogy Schadl tavaly már börtönben ült.

Durva és botrányos bizonyítékot talált a kormány beavatkozására a Völner-Schadl ügyben dr. Hadházy

Petris Csaba, az előzetesben csücsülő Schadl György közeli munkatársa levelet írt a végrehajtóknak.

Hoppá!- Akár az új végrehajtók dilemmája is lehetne, de nem az - Szijauram! - A szélső érték

Azok a végrehajtók akik nem tettek esküt az előzetes letartóztatásban lévő elnök előtt törvénytelenül járnak el munkájuk közben.

Metál Lady elárverezett lakásán is kereshetett a korrupt végrehajtó-főnök Schadl

A Völner-Schadl korrupciós ügy büntetőperének keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék azokat a végrehajtókat hallgatta meg, akiknek a kinevezését a vád szerint a végrehajtói kar elnöke, Schadl György a volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál segítségével intézte el. Cserébe irodájuk bevételeinek jelentős részét...

Sokkoló: már azelőtt elveszíthetik otthonaikat a bajba jutott családok, hogy végbemenne a fellebbezési eljárás

A korábbinál sokkal gyorsabbak lettek a végrehajtási eljárások, egy ingatlant akár húsz nap alatt is el lehet árverezni. Az adósokat már a bíróság sem tudja megvédeni az esetleges végrehajtói túlkapásoktól, mert mire elbírálnák a kérelmeiket, addigra elveszthetik a házukat- írja a 24.hu .

Parragh-féle kamara 5.000.- forintja 10 nap késést követően köztartozássá válik és jöhet a végrehajtó

Újfent szociális érzékéről tett tanúbizonyságot a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Rekordprofitot termelt a börtönben ülő Schadl Györgyék végrehajtói irodája

2021-et 258 milliós profittal zárták. Fotó: RTL Híradó

Czeglédy: Budai Gyula vagy bocsánatot kér, vagy fél millát is fizethet....

Budai Gyula nagy pereskedő hírében áll, de a nyert ügyei számát illetően nem nevezhető sikeresnek.

Teljes a homály az egyik "fő-végrehajtó" letartóztatása körül - mi lehet és van-e bűne

Rendőrök vitték el magyar a bírósági végrehajtók egyik vezetőjét.

Végrehajtó járt Bayer Zsoltnál!

Ára van annak, ha az ember olyasmivel rágalmazza meg a másikat, aminem nincs igazságtartalma.

Juhász Péter: Végrehajtót küldök Fideszre!

Bedrogozva rongáltam meg Rogán plakátjait - állította a Fidesz 5 éve, 2 év múlva letagadták a bíróságon, hogy ők küldték el a közleményt az MTI-nek, 3 év múlva elbukták a pert, 4 év múlva másodfokon is elbukták, de azóta sem utalták azt a 200.000.- forintot, aminek megfizetésére kötelezte őket a bíróság a hazugságukért.

Hadházy Ákos: küldöm a végrehajtót a hirado.hu-hoz!

Az lesz majd a faramuci helyzet, amikor a hivatalos végrehajtót penderítik ki a "totál megbízható és életük és vérük árán is párthű" biztonsági őrök az MTVA épületéből és a rendőrség - ahogy szokta - némán félrenéz.

Bíró Ica: "a perceim meg vannak számlálva"

Bíró Ica – van-e, ki e nevet nem ismeri?

Kilakoltatnak egy édesanyát: munka közben elvesztette a kezét és már nem tudja fizetni a hitelt

Bármelyik pillanatban az utcára tehetnek egy tiszaújvárosi édesanyát: egy rossz munkagép miatt elvesztette a kezét, az állását, és azóta nem tudta fizetni a hitelét.

Pécsi Ildikó és ügyvédje végrehajtóhoz fordult

Pécsi Ildikó volt menye a mai napig abban a budai ingatlanban lakik fiával, amely mindig is a színésznő tulajdonában állt. Mint ismeretes, a felek közötti ingatlanper 2015-ben kezdődött, miután Pécsi fia, Csababejelentette válását Pártos Csillától, ám az asszony a szakítás után is a rózsadombi ingatlanban lakott fiával.

Mulatósbalhé: Jolly nem adja meg többszázezres tartozását

Végrehajtóval fenyegette meg Tarcsi Zoltánt, közismert nevén Jollyt az énekesnő Kamy, vagyis Dirnberger Tímea.

Eddigi legsúlyosabb EU-fenyegetés Magyarország ellen: külföldi vagyon lefoglalása

Ha hinni lehet az amerikai neokonzervatív vonalat hűen követő német Die Welt napilapnak, az EU akkorát fog rúgni Magyarországba, amilyenre az Unió történetében nem volt példa.

Végrehajtó lenne? Van egy rossz hírünk

2017. december 31-e után nem dolgozhat Magyarországon olyan végrehajtó, aki nem végezte el a jogi egyetemet, vagy legalábbis nem kezdte meg felsőfokú tanulmányait – írta az MTI.

Több 10 milliós tartozás miatt szekeret is lefoglalt a végrehajtó Kazincbarcikán

Aranyozott tükröt, kézzel faragott bútorokat és egy különleges lovas kocsit is lefoglaltak egy kazincbarcikai családtól, akik több 10 millió forinttal tartoztak az adóhatóságnak – számolt be az RTL-Klub Híradója .

Végrehajtó járt Mikola Istvánnál

Lefoglalta a végrehajtó Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár, az első Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere vagyonának egy részét.

Így verik át a végrehajtók a szerencsétlent

Az oldalon látható filmrészlet nagyon jó példája annak, hogy lehet még egy csőbe behúzni azt, aki már amúgy is benne van egyben.

Segítség, végrehajtó!

Két évvel ezelőtt már egyszer kevés híján kilakoltattak egy családot a házuk felújítására felvett hitel miatt, most ismét csaknem az utcára kerültek.

Törleszt vagy mehet - Már karhatalommal is zajlott kilakoltatás

Kilakoltattak kedden egy családot Egerszegen, Kanizsán pedig már nyolc háznál kopogtatott a végrehajtó.

Ma érkezik a végrehajtó Csepelre

Végrehajtó érkezik ma Csepel egyik utcájába, a Gál Ispánba.

157 ügy a végrehajtónál: jelentős a helyi adókból származó kintlévőség - Gépjárműveket is lefoglaltak már

Az előző évek hátralékaival együtt 3,1 millió forint a kintlévőség.

"Elcsókolta" a végrehajtót a nagymama

Csókjaival futamított meg egy hatósági végrehajtót egy nagymama

Jogászszemmel: ha jön a végrehajtó

A bíróság elárverezte a házamat (álláspontom szerint) jogtalanul, a végrehajtó pedig azt mondta, hogy menjek bírósághoz.