Sör és fenéksorrend

egy másik vízió kezd tornyosulni.

Bayer Zsolt a butugicsai haláltáborral riogat a Heineken vörös csillagja miatt

Nem az zavaró, hogy a jobboldal megpróbálja úgy bemutatni a Heineken ellenes hadjáratot, mint a vörös csillag elleni hirtelen kiállást, amit az antikommunista fideszes elvtársak követelnek a szabadság jegyében, hanem hogy teljesen hülyének néznek minket. Egy piaci szereplőt akarnak versenybe hozni a másikkal szemben, és nem riadnak...

Visszaadja vörös csillagos kitüntetését egy magyar olimpikon

Visszaadja a Munka Érdemrend Arany fokozatú kitüntetését Kovács Tamás, olimpiai bronzérmes, világbajnok vívó, mert azon „egy nagy vörös csillag” van – írja a Bors .

Heineken: Felkészül az óceán

A szomjazó Fidesz-hívőknek pedig ott marad a romániai Igazi Csíki Sör, amely márka felkarolása Semjén szerint nemzeti ügy.

Kimondták: A vörös csillag nem tiltott szimbólum

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) Strasbourgban kihirdetett ítélete szerint megsértették Fratanolo János, a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, amikor jogerősen elmarasztalták vörös csillag viselése miatt.

A bíróság engedélyezte az ötágú vörös csillag viselését!

Szabad a vörös csillag viselése!

Vörös csillag miatt elítélve

Immár jogerős a bíróság ítélete, melyben a Magyar Munkáspárt 2006 alelnökét elitéli vörös csillag használata miatt.