Havas Henrik esete a narancssárga pohárral - "ebben a kórházban sz@rni se lehet"

A Havas féle látlelet legérdekesebb újdonsága: egyre több beteg nem hajlandó narancssárga papírpohárból kávét inni.

Év végéig még jócskán drágulhat a WC-papírok és zsebkendők ára

A tavaly szeptemberi árakhoz képest kétszeresükre drágulhatnak a higiéniai papírtermékek az év végéig az egyik nagyobb magyar gyártócég szerint, de úgy vélekedtek, ellátási hiányra nem kell számítani. A drágulás mögött a cég az ukrajnai háborút és az energiaválságot hozta fel.

Trumppal törölhetik ki a feneküket a mexikóiak

Érkezik az amerikai elnök képmásával díszített wc-papír.

Leláncolták a WC papírt, most szurkolnak, nehogy a radiátorral együtt ellopják

Leláncolták a WC papírt az orvosi rendelőben Budapesten a XIII. kerületben, mert már kétszer ellopták a kihelyezett gurigát.

Egymillió guriga vécépapírt Balog Zoltánnak!

Vécépapír gurigákkal jelentek meg az EMMI bejáratánál az Ifjú Demokraták, tiltakozásul a Fidesz oktatáspolitikája ellen.

Aki papírt használ fenekén, piszkosnak fogja találni a golyóit!?

Ma már mi sem természetesebb, hogy WC-papírt használunk.

Anyuka, hozzon vécépapírt a gyereknek....

Kérhető-e a szülőtől, hogy vigyen az óvodába papírzsebkendőt, vécépapírt vagy fogkrémet?