Így verte át Orbán az osztrák és a német kancellárt

A Bild című német lap a menekültválság tavaly szeptember eleji fejleményeiről közölt összeállítást.

Feszült a viszony Angela Merkellel

Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral – jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint nem igazságos, hogy Németország "ütközőzónává" akarja tenni Ausztriát.

Az osztrákok is szigorítanának a külföldi dolgozók jogain

Támogatná az Ausztriában dolgozó külföldiek családipótlék-juttatásának szigorítását az osztrák kancellár, aki minderről egy vasárnapi lapinterjúban beszélt.

Szijjártó az osztrák kancellárt kutyázza, hazugozza

A külgazdasági és külügyminiszter szerint bár Werner Faymann ma már azt mondja, amit Magyarország is mondott korábban, továbbra is sértegeti az országot.

Szijjártó megint visszaszólt az osztrák kancellárnak

A magyar kormány visszautasítja az osztrák kancellár zsarolását, miszerint, aki nem akar bevándorlókat befogadni, kevesebb uniós forrást kapjon – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményében Werner Faymann szombati kijelentésére.

Ausztria ideiglenesen hatályon kívül helyezi Schengent

Ausztria ideiglenesen hatályon kívül helyezi a schengeni megállapodást, minden menekültet ellenőriz a határon, és a gazdasági menekülteket elutasítja – közölte Werner Faymann osztrák kancellár az Österreich című osztrák lapnak adott interjúban .

Szijjártó: Az osztrák kancellár megint hazudik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Werner Faymann osztrák kancellár nem látja a különbséget a szolidaritás és az ostobaság között.

Az osztrák kancellár gyorsabban szeretné kirakni a jogosulatlan menedékkérőket

Gyorsítaná a menekültstátussal nem rendelkező illegális bevándorlók visszaküldését az osztrák kancellár egy vasárnap megjelent lapinterjú szerint.

Szijjártó visszaszólt: az uniós pénz nem könyöradomány, jár nekünk

A külgazdasági és külügyminiszter szerint elfogadhatatlan lenne, ha a bevándorlási válság kezelésével kapcsolatos véleménykülönbség miatt bosszúból el akarnák venni a Magyarországnak szabály szerint járó, az országot megillető uniós forrásokat.

Osztrák kancellár: aki "lapít" a menekültek befogadásánál, kevesebb EU-s pénzt kaphat

Kilátásba helyezte az európai uniós támogatások csökkentését a menekültek tagállamok közötti elosztásától vonakodó országoknak az osztrák kancellár egy csütörtöki német lapinterjúban.

Ezt várja az unió a törököktől menekült-ügyben

- Uniós elvárás, hogy Törökország teljes körűen betartsa a harmadik országok állampolgárainak visszafogadásáról szóló egyezményt – mondta Werner Faymann osztrák kancellár a Kurier című osztrák napilap vasárnapi számában megjelent interjújában.

Szijjártó visszakapcsolt beszólogatós üzemmódba

Werner Faymann osztrák kancellár továbbra is valótlanságokat állít Magyarországgal kapcsolatban – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az osztrák politikus egy nyilatkozatára reagálva.

Az osztrák kancellár szerint ha nem lesz közös menekültpolitika, széthullik az EU

Folyik a menekültek továbbszállítása a szombat éjszakára teljesen megtelt ausztriai menekültbefogadó helyekről, naponta mintegy 6500-an érkeznek Ausztriába, azonban csak 4500-an mehetnek tovább Németországba.

A Fidesz elégedett Orbán Viktor mai ausztriai tárgyalásaival

A nagyobbik kormánypárt szerint eredményes volt Orbán Viktor miniszterelnök és Werner Faymann osztrák kancellár pénteki bécsi találkozója. Erről Kósa Lajos beszélt pénteken Debrecenben sajtótájékoztatón.

Orbán: a horvát határon is határrendészeti rendszert kell létesíteni

A magyar-horvát határon is létre kell hozni egy, a szerb határnál létesítetthez hasonló határrendészeti rendszert a határátlépés európai formáinak biztosítása érdekében – közölte Orbán Viktor pénteken Bécsben, Werner Faymann osztrák kancellárral és Reinhold Mitterlehner alkancellárral folytatott tárgyalásait követően.

Orbán: megbocsátjuk, hogy lenáciztak, ami mégiscsak abszurd egy osztráktól

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Ausztria különösen nehéz időkben tagadta meg barátságát Magyarországtól, de a magyar kormány hajlandó mindezt elfelejteni. A kormányfő pénteken a bécsi magyar nagykövetségen tartott sajtótájékoztatót, miután megbeszélést folytatott Werner Faymann osztrák kancellárral és Reinhold...

Kiosztotta Orbánt az osztrák kancellár

A törvényeket be kell tartani, ez egyaránt vonatkozik a dublini és a schengeni egyezményre, az emberi jogi és a menekültjogi előírásokra – reagált Werner Faymann osztrák kancellár csütörtökön kiadott közleményében Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ausztriára vonatkozó nyilatkozatára.

Az osztrák kancellár Magyarországon vezeti le dühét

Magyar Levente külügyi államtitkár szerint Werner Faymann osztrák kancellár újfent a magyar kormányon, illetve miniszterelnökön tölti ki azon dühét, amelyet a migrációs válságban mutatott saját cselekvésképtelensége váltott ki.

Orbán szerint "nagyon nehéz lelki helyzet" a jelenlegi

Az éjszaka többször is beszélt a kialakult helyzetről telefonon, a jövő héten pedig személyesen is találkozik Werner Faymann osztrák kancellárral Orbán Viktor, aki erről szombaton kora délután beszélt újságíróknak a Somogy megyei Kötcsén, a polgári piknik helyszínén.

Ausztria átengedi a Magyarországról érkező menekülteket

Ausztria a helyzet szükségességéből fakadóan átengedi Magyarországról érkező migránsokat – jelentette be Werner Faymann osztrák kancellár szombatra virradóan.