Döntött a WHO, nem kell tudatmódosító „gyógyszereket” adni a gyerekeknek - Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

A WHO szakértői bizottsága kétszer is elutasította, hogy a Ritalin nevű pszichostimulánst az alapvető gyógyszerek listájához adja, ami nem véletlenül történt – derült ki egy pár napja megjelent szakmai cikkből.

Az X-betegség a 21. század második bibliai csapása

A 20. század eleji Spanyolnátha és a 21. századot felvezető Covid -19 óta tudatosult a világ egészségügyéről felelőssen gondolkodó szakemberekben és polgárokban egyaránt, hogy történelmi léptékben szemlélve egymást szorosan követő hatalmas járványoknak vagyunk kitéve.

Figyelmeztet a WHO: Nem fogyaszt a cukorpótló, viszont cukorbetegséget okozhat

Új iránymutatást adtak ki az olyan cukorpótlókról, mint például a sztívia, vagy az aceszulfám K.

Feloldotta a majomhimlő miatti egészségügyi vészhelyzetet a WHO

A vészhelyzetet tavaly nyáron hirdették ki.

Díjat kapott a WHO-tól Müller Cecília

Elismerték a munkásságát. 

WHO: Gyengébb hatodik hullám, de erősebb hetedik várható a közeljövőben

Kínában továbbra is zéró-koronavírus politikát folytatnak, ami miatt újabb szigorú lezárásokra került sor.

WHO: most kellene megfogni a járványt, fontos lenne a maszkviselés visszaállítása

A WHO európai vezetője szerint mihamarabb intézkedéseket kell tenni, hogy elkerülhessük a későbbiekben a lezárásokat.

A WHO elejét venné a pszichiátriai kényszerítéseknek - Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

„Ez az ellátás embertelen, megalázó és sérti az emberek jogait” – olvashatjuk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég megjelent, ingyenes képzési anyagában, annak kapcsán, hogy „a világ számos mentális egészségügyi szolgáltatásában olyan ellátást kapnak az emberek, amely számukra nem elfogadható és nem segíti a...

Már 24 egészségügyi intézményt támadtak meg Ukrajnában két hét alatt

24 igazolt, egészségügyi intézmény ellen elkövetett támadást regisztrált a WHO a háború kitörése óta.

A WHO szerint a következő koronavírus-variáns az omikronnál is fertőzőbb lesz

Így a kérdés már csak az, hogy mennyire súlyos tüneteket produkál majd.

WHO: az európai lakosság fele hamarosan megfertőződhet az omikron variánssal

A jelenlegi állás szerint Európa lakosságának több mint fele megfertőződhet a koronavírus omikron variánsával a következő két hónapon belül – írja a hvg.hu a az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetőjére hivatkozva.

A WHO vezetője szerint 2022-ben legyőzhetjük a koronavírust

Ha ez igaz, már az óévben megvan az új év legjobb híre. 

Totális káosz! Félmilliárd ember lett mélyszegény az elmúlt egy évben

Szörnyű hírt közölt a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

WHO-igazgató: az omikron-variáns ellen is jók lesznek a védőoltások

Azt azért hozzátette, hogy a kutatások még a kezdeti szakaszban járnak.

Megszólalt a WHO a kötelező oltásról

A járványkezelésben a "legutolsó megoldási lehetőségként" tekint a koronavírus elleni védőoltás kötelező tételére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – közölte kedden Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője.

Koronavírus: a WHO beavatkozik a romániai helyzetbe

A koronavírus-helyzet egyre kétségbeejtőbb Romániában, ezért a WHO úgy döntött, segít az egészségügyi helyzet kezelésében.

Ezért nem engedélyezték még el: kiderült, mi a WHO baja a Szputnyik-vakcinával

Az orosz egészségügyi miniszter, Mihail Murasko nyilatkozott hétfőn, a Fekete-tenger parti Gelendzsikben rendezett gyógyászati biotechnológiai tanácskozáson.

Korábban ellenezte, most erősen ajánlja a harmadik oltást a WHO

Pálfordulás az Egészségügyi Világszervezetnél.

Szijjártó újabb trükkje, hogy egymásra uszítsa az ország két felét

Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk - jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint.

WHO: A harmadik oltás olyan, mintha extra mentőmellényt adnánk azoknak, akinek már van mentőmellényük

Az Egészségügyi Világszervezet szerint egyelőre nincs valódi tudományos bizonyíték rá, hogy valóban szükség lenne harmadik oltásra a koronavírus ellen.

Egyre elfogadottabbnak tűnik, hogy laborból szabadult el a vírus

Már több alkalommal felröppentek olyan hírek, miszerint egy vuhani laborból szabadulhatott el a vírus, ezt azonban sorra elvetették.

A WHO óvatosságra int a harmadik oltással kapcsolatban

A delta variáns terjedése miatt egyre több forrásból hallhatjuk, hogy szükség lehet egy harmadik oltás beadatására, ezt azonban most a WHO megcáfolta. 

Két új gyógyszer a koronavírus-fertőzötteknek!

Életmentők lehetnek: két új gyógyszer is bevethető a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegeknél – Ezt mondja a WHO a frissen engedélyezett két új gyógyszer akár életeket is menthet, használatukkal lényegesen csökkent a súlyos állapotban lévő fertőzötteknél a halálozási arány.

A WHO szerint ismét nőni fog a koronavírussal fertőzöttek száma a foci Eb miatt

Ezt jelezte az Egészségügyi Világszervezet.

Heti 55 óránál többet dolgozik? Van miért aggódnia!

Van miért aggódniuk azoknak a középkorú vagy idős férfiaknak, akik hetente legalább 55 órát dolgoznak, nekik ugyanis az átlagosnál jóval nagyobb az esélyük arra, hogy a sok munka miatt szívbetegek lesznek vagy szélütést kapnak – derül ki az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérésből.

Pálya van! Ausztria a továbbiakban elismeri a Sinopharm-oltást!

Wolfgang Mückstein osztrák egészségügyi miniszter bejelentette, hogy elismerik a Sinopharm-oltást is, mivel a WHO ajánlotta annak veszélyhelyzeti alkalmazását.

Magyarországi blamázs, vagy téved a WHO Sinopharm-értékelése? - Egy biztos: nem lesz tőle boldog, akibe azt szúrták!

Már előre hallom a kormány-megszólalókat, akik azt bizonygatták, hogy a WHO mennyi mindenben tévedett, -és egyáltalán: mi az a WHO?- meg, hogy valaki hallott már olyat, hogy a a világszervezet egy alkalmazottja találkozott Soros Györggyel

A WHO megszólalt a magyar járványpolitikával kapcsolatban – Kockázatosak a sportesemények

A WHO európai vezetője, Hans Kluge beszélt a magyarországi járványügyi intézkedésekről – írja a Blikk.hu.

EP: 540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett: csak az uniós gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltottaknak jár automatikusan az utazási könnyítés!

Az EP 540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett szavazta meg saját tárgyalási álláspontját a digitális zöldigazolvánnyal kapcsolatban.

Szanyi Tibor: kukába az oltási igazolványokkal!

Az Egyesült Nemzetek szakosított egészségügyi szervezete (WHO) nemrég egy igen terjedelmes, magyarázó nyilatkozatban figyelmeztetett arra, hogy a koronavírus kapcsán kiadott különböző oltási igazolványok az ég adta világon semmiféle garanciát nem adnak semmire, ezért óvja a kormányokat attól, hogy ilyesmiket forgalmazzanak.