Windows 7 első szervízcsomagja (SP1)

Mindenki az iPhone-al van elfoglalva, én nem.

Windows 7 trükk: Gyorsítsd fel a tálca navigációt

Két trükk arra, hogyan dolgozhatsz egy kicsit gyorsabban.

Megszállták a németek a Windows 7-ért a netet

Németorszában amint megjelent az új operációs rendszer kedvezményes változata, azon nyomban, még aznap elkapkodták az összeset.

Megvan a Windows 7 hivatalos megjelenési dátuma!

Nem sokat kell már aludnunk, hogy immár teljes verziójú és jogtiszta Windows 7 tündököljön számítógépünkön; 2009. október 22-én megjelenik a várva várt operációs rendszer.

Windows 7 netbookokra; a Microsoft beleszól

A Microsoft utasította OEM partnereit, hogy csökkentsék a netbookjaik képernyőméretét, valamint vegyék vissza a fogyasztásukat is, amennyiben szeretnék a Windows 7 netbook változatát telepíteni a gépeikre.

Windows 7: 5 apróság, ami tetszik

5 apró dolog, ami tetszik a Windows 7-ben és eddig nem (így) volt.

Windows 7 themepack

Összegyűjtöttem pár Windows 7 témát, töltsd le, és próbáld ki őket!

Windows 7: Windows XP Mode

Néhány nappal ezelőtt már közzétettünk egy cikket a Windows 7-ben bemutatkozó új kompatibilitási szolgáltatással a Windows XP Mode-al kapcsolatban.

Windows 7 RC: Egy hét után

Windows 7 RC tapasztalatok.

Windows 7 magyarosítása

Windows 7 magyarosítása, könnyen, gyorsan, egyszerűen.

Már terjed a vírusos Windows 7

Annyira népszerű az új Windows ingyenes próbaverziója, hogy a vírusok írói azt használják rosszindulatú programok terjesztésére

Appleblog - A Mac OS X lenyomja a Windows 7-et

Heroikus küzdelem alakult ki a Mac OS Leopard és a Windows 7 bétája között.

A Windows 7-nél is marad a sokféle verzió

Egy kiszivárgott, frissített béta verzió alapján valószínűnek látszik, hogy a Microsoft a Windows 7-et is olyan sokféle változatban tervezi majd forgalmazni, ahogyan most a Vistát.

Mit hoz a Windows 7 a videójátékoknak?

Mindent elárul, hogy a Windows 7 egyik eleméről nem beszél túl hangosan a Microsoft – a játékokat illető részről.

Eszközcsomagok rendszergazdáknak a Windows 7 bétájához

A Microsoft most időben biztosította az adminisztrátorok munkáját segítő eszközöket.

Windows 7: új weboldalt indított a Microsoft Magyarország

A Microsoft Magyarország egy új weboldalt indított a TechNet portálon a Windows 7-ről, ahol megtalálhatók az új operációs rendszerrel kapcsolatos legfrissebb hírek és szakmai információk.

kockablog - Windows 7, indulj a fény felé!

Mindenki ezt akarja, akkor legyen!

Megbénították a Microsoft szervereit a Windows 7 iránt érdeklődők

A Microsoft szervereit megbénította a felhasználók rohama pénteken, amikorra a vállalat a Windows 7 nyilvános bétaváltozatának megjelenését időzítette.

Felfüggesztették a Windows 7 béta letöltését

A Microsoft felfüggesztette a Windows 7 operációs rendszer nyilvános béta 1 tesztváltozatának terjesztését, miután a hatalmas érdeklődés miatt a szerverek nem győzték kiszolgálni a felhasználókat.

Miért lesz jobb a Windows 7?

Hihetetlen sebességre kapcsolt a Microsoft.