Nemcsak a teríték, a vadkár is nőtt Zalában

Márciustól elkezdődött az új vadászati év.

A végtörlesztés levitte a lakásárakat

A megyeszékhelyen és Kanizsán is csökkentek a lakásárak a válság hatására, Keszthely és Hévíz térségében azonban - főleg a külföldiek érdeklődése miatt - élénk a piac.

Több mint 11 ezer zalai munkanélküli

Tavaly az utolsó negyedévben 12 ezer 500 munkanélkülit tartottak nyilván Zala megyében, ezer fővel kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Zala turizmusa a legmeghatározóbb a régió három megyéje közül

A nyugat-dunántúli régió megyéi közül Zala zárta a legjobb évet tavaly, már ami a turizmust illeti: a 4 millió 351 ezer vendégéjszaka 45 százalékát itt töltötték a turisták, s a több mint 50 milliárdos bevétel közel fele is Zalában realizálódott.

Járhatóak az utak Zala megyében

Kedden több helyütt gondot okozott a lehullott hó Zala megyében: kamionok ütköztek és teherautók akadtak el.

Zalában 779 új személygépkocsit adtak el tavaly

Nem tűnik meghatározónak az országos autópiacon Zala, a 2011-ben újonnan forgalomba helyezett személygépkocsiknak mindössze 1,73 százaléka kapott itt rendszámot.

Nem az oltás okozza a mellékhatásokat!

Az influenza még nem mutatta ki a foga fehérjét, a múlt héten Zalában mindössze 31 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő 39 rendelőben.

TOP 100: a régió és a megye legnagyobb árbevételű cégei

A Nyugat-dunántúli Régió fontosabb gazdasági eredményeit mutatja be a közelmúltban megjelent régiós TOP 100 kiadvány, amely a három megye, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala legnagyobb árbevételű cégeit is sorba állította a megyei TOP 50-ben.

Milyen fenyőfát válasszunk karácsonyra?

Az ünnepek közeledtével a karácsonyfavásárlás gondolata is előtérbe kerül.

Vasárnap életbe lép a 2011/2012. évi vasúti menetrend

A 2011/2012. évi vasúti menetrendi december 11-én, vasárnap lép életbe, és 2012. december 8-ig lesz érvényben - közölte a MÁV-START Zrt. szerdán.

Közigazgatás-átalakítás - Zalának jó lehet

Az eredeti koncepcióhoz képest jelentősen, és a zalai települések többsége számára kedvezően változott a közigazgatás átalakítását célzó törvénytervezet.

Ennyit keresünk? Nálunk 109 ezer 935 forint nettó bér

Legjobban a pénzügyi, biztosítási tevékenységgel lehet keresni hazánkban, míg legkevésbé a szálláshely-szolgáltatással és vendéglátással, legalábbis a hivatalos statisztika szerint.

Lemondott Magyarföld polgármestere, Rátóti Zoltán

Felelősséggel már nem tudta felvállalni a polgármesteri poszttal együtt járó feladatokat, ezért mondott le tisztéről - nyilatkozta lapunknak a legkisebb zalai települések egyikének önkormányzata vezetője, Rátóti Zoltán.

Kegyetlen uzsorás: nélkülözésnek tette ki a sértettek családját

A Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – a Zalaszentgróti Rendőrőrs felderítése alapján – nyomozást folytat uzsorabűntett, zsarolás bűntette, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntette és zaklatás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

500 eurót kapott, hogy átvigyen három moldávot a határon

500 eurót kapott egy román férfi, hogy három illegális határátlépőt Magyarországról Olaszországba vigyen, ám a magyar-horvát határon „fennakadtak”.

Természetvédelem: a virágot óvjuk vagy a falut az árvíztől?

Örök konfliktusforrás a természetvédelem ügye, a laikusok számára ugyanis gyakran értelmezhetetlen egy-egy tiltás háttere.

Top 100: őket keresik a rendőrök (fotóval)

A rendőrség top 100-as bűnözői listáján több olyan személy is van, aki ellen a zalai rendőrök adtak ki elfogató parancsot.

Jurtában élnek: kiköltözött a természetbe a Paulics család (fotókkal)

Jurtában él egy család a göcseji dombok között.

Miért rekedt meg a 76-os út felújítása?

A múlt csütörtöki zalaegerszegi közgyűlésen interpelláció hangzott el a 76-os főút ügyében.

Keressük Zala legkedveltebb nyaralóhelyét! - Zalaegerszeg bekapcsolódna Európa idegenforgalmi vérkeringésébe

Látnivalóban nem szűkölködik Zalaegerszeg, tartalmas időtöltést nyújthat egy látogatás a Skanzenbe, az Azáleás- völgybe vagy éppen a Göcseji Múzeumba, vonzerő a színház, az Egerszeg Fesztivál, a Belvárosi Szüret is, de ma már a vizes élményekért is sokan látogatnak a zalai megyeszékhelyre, mely a Gébárti-tó, a...

Félmilliárdos áfacsalás! Lebukott a zalai számlagyár

Közel ötszázmillió forint összegű áfa-csalás elkövetőjét és társait vette őrizetbe a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

Könnyed hangulatban: hétvégi programajánló Zalában

A hűvös, esős szombat-vasárnapok után végre kánikulai hétvégét jósolnak, és ehhez illeszkedően sokféle elfoglaltságot találhatunk magunknak a szabadban.

Sok(k) adat: májusban 917 cég zárt be a Nyugat-dunántúli Régióban

Májustól ismét felgyorsult a felszámolások, ugyanakkor lassult a végelszámolások növekedésének üteme.

Zalában az ország második legnagyobb hőszivattyúja

Évi 500 tonna szén-dioxid-kibocsátást és 300 ezer köbméter földgázt takarít meg Magyarország második legnagyobb vízkutas hőszivattyúja, amelyet a Coca-Cola Magyarország állított üzembe zalaszentgróti palackozójában.

Agyba-főbe vertek egy kidobót Szombathelyen

Összeverték egy szombathelyi szórakozóhely kidobó emberét.

Zalában most először rendeznek sportágválasztót

Pénteken és szombaton zajlik le a megyeszékhelyi Ifjúsági és Sportcentrumban az I. Zalaegerszegi Nagy Sportágválasztó.

Egy hét az akác, egy hét a remény

Májusban jön el a méhészek igazi ideje, bevételük szempontjából az akác virágzása, az akácméz mennyisége a meghatározó.

Idén bukik a zalai sikernövény?

Az elmúlt évek alatt egyre sikeresebb pályát futott be a megyében a repce, részben a jó ára miatt, de a zalai terméseredmények is egyre nagyobb ambíciót keltettek iránta a gazdákban.

A 3 éve nyílt Waldorf-ovi júniusban bezárja kapuit

Megszűnik a Waldorf-ovi Sormáson, mert a vártnál alacsonyabban alakul a gyermeklétszám.

Lemondatnák a CKÖ elnökét Csörnyeföldön

A cigány kisebbségi önkormányzat elnöke lemondását vagy a CKÖ feloszlatását követelik a heyi romák Csörnyeföldön.