Tíz éven át molesztálta nevelt lányát egy zalai férfi

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került egy Zalasárszegen élő férfi, aki több mint tíz éven át rendszeresen molesztálta nevelt lányát – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

Alapítvány nevében gyűjtött adományokat. Tízmilliót csalt el így

Két év alatt közel 21 ezer embertől csaknem 10 millió forintot csalt ki saját maga által létrehozott alapítványával egy zalaegerszegi férfi, aki ellen üzletszerűen és jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Dőltek a fák és szakadtak a vezetékek Zalában

A heves szél miatt autóra, utakra és villanyvezetékekre dőlt fák, illetve megbontott tetők miatt hívták vasárnap a zalai tűzoltókat, személyi sérülés azonban sehol nem történt – közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Vödrökben tartotta a kábítószert a lebukott zalai férfi

Vödrökben és zacskókban több mint négy és fél kilogramm kábítószergyanús szárított növényt, valamint több tucat vadkendermagot találtak a rendőrök egy zalatárnoki férfi lakásán – közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fa dőlt egy férfira Zalában

Súlyos sérülései miatt mentőhelikopterrel vittek kórházba egy férfit Orosztony közeléből, miután egy fakitermelés közelében rádőlt egy fa – közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Keszthely tovább (sz)épülhet

A Zala megyei fejlesztési terv Keszthellyel kapcsolatos kérdéseiről, lehetőségeiről tanácskoztak a városban, a témával kapcsolatosan Ruzsics Ferenc polgármester tartott sajtótájékoztatót szeptember 25-én.

Afrikai embercsempészek ellen emeltek vádat Zalában

Afrikai és közel-keleti állampolgárokat akart Belgiumba és Franciaországba csempészni két afrikai férfi, egyiküket már el is ítélték – közölte a Zala Megyei Főügyészség csütörtökön.

Műemlékmentési program

A zalai örökségvédelmi hivatal közleménye arra emlékeztet, hogy a megye kedvező kulturális adottságai, a települések építészeti képe országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű.

Eladósorban a Zalakaros melletti termálfürdő

Zalacsányi ingatlanként hirdetik, de valójában Zalakarostól 1,5 kilométerre fekszik az a "panzió, kemping, termálfürdő", amit most 500 millió forintért eladnának.

Újra termel a Zalai Baromfifeldolgozó?

A Zalai Baromfi-feldolgozó értékesítése kapcsán napvilágra került legfrissebb hírek szerint vételi ajánlat érkezett, és a pályázó a termelést is mihamarabb újra be kívánja indítani.

Felül semmi! Félmeztelen lány dobta fel a hangulatot a zalai megyehármas meccsen

A Zalacsány-Zalakoppány megyei harmadosztályú bajnoki mérkőzésen egy hölgy végezte el a kezdőrúgást, aki csupán tangát és sportszárat viselt.

Tömegesen pusztulnak a lucfenyvesek Zala megyében

A luc Zala megyében nem számít őshonos fafajnak, az utóbbi 10-20 évben már csak karácsonyfának ültették.

Videó ! Két napja árad a Mura Letenyénél

Jelenleg az országban 12 helyen van I. fokú árvízvédelmi készültség, köztük kedd késő délután óta már a Murán is.

A Murába telepített úszó vízerőművel spórolnak a zalai Tótszerdahelyen

Tegnap a Zala megyei Tótszerdahelynél a Mura folyóba telepítették azt a törpe vízerőművet, melytől a helyi önkormányzat azt várja, hogy kevesebb lesz a falu energiaköltsége.

Meghalt a zalai baleset negyedik sérültje

Négyre emelkedett a 75-ös főúton történt súlyos baleset halálos áldozatainak száma.

Lengyel embercsempészeket fogtak el az M70-es autóúton

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az M70-es autóúton ellenőrizték egy lengyel rendszámú kisbusz utasait 2013. április 15-én dél körül.

Hajdu Petrát nemcsak a kínaiak kedvelik

Zöldesbarna igéző szemek, bájos arc és ellenállhatatlan kisugárzás.

Szimpátia-megmozdulás a székely autonómia mellett Keszthelyen

Ruzsics Ferenc polgármester levélben kérte Zala megyei polgármestertársait, hogy közösen tegyenek hitet a székely autonómia mellett a vasárnap Keszthelyen tartandó támogató rendezvényen.

Sajtóközlemény az MSZP gyűlöletkampányáról (+videó)

Az MSZP gyűlöletkampányt indított: Ron Werber, a gyűlöletkampány szakértője irányítja az MSZP kampányát.

Vannak még Marx, Ságvári és Felszabadulás utcák Zala megyében is

Körkép - Nem sokáig maradhatnak Marx, Lenin és Ságvári utcák a településeken.

A szabolcsiak keresnek a legkevesebbet

Zala megye harmadik az országos listán, már ami a nettó keresetek első negyedéves alakulását illeti.

Halálos baleset a 86-os úton: kamion és személygépkocsi ütközött

Halálos kimenetelű baleset történt péntek délelőtt a 86-os úton: kamion és személygépkocsi ütközött össze a 86-os út Zala megyei szakaszán, a csesztregi elágazónál - egy idős, osztrák házaspár a helyszínen életét vesztette.

Zala 9 kistérségi székhelyéből 6 lenne járási központ

Kedden tették közzé az új közigazgatási egységek kialakításának tervezetét.

Viszik, mint a cukrot: egyedi kazánok Zalából

Egyáltalán nem csoda, hogy a zalaszentgróti Halász Tamás nevével fémjelzett kazánokat viszik, mint a cukrot.

Agyba-főbe vertek egy kidobót Szombathelyen

Összeverték egy szombathelyi szórakozóhely kidobó emberét.

Hatalmas vihar és jégeső pusztított Zalában

Több települést is sújtott az a vihar, amely szombaton kora este érte el a lenti-letenyei térséget.

Megérkezett Zala gólya, lehet újra kukkolni

Megérkezett a zalaistvándi gólyafészek lakója, akinek életét újra lehet figyelni a gólyakamerán.

Döbbenetes látvány: egykori házikedvenc teteme az illegális szemétlerakóban

Milliókat kell elkölteni évente az illegális szemétlerakók felszámolására.

A jólétre várni kell! Négymilliárddal kevesebb a költségvetés

Kilenc igenlő szavazattal, öt tartózkodás és szolid vita mellett fogadta el kedd délután ez évi, 19 milliárd forintos költségvetését a Zala Megyei Önkormányzat.

Február, a farsang hava: hétvégi programok Zalában

A meteorológia enyhe időjárást jósol az elkövetkező napokra, így bizonyára sokakat „hívogat” sétára, kirándulásra a természet.