Megy a munka: az őszi búza 90 százalékát elvetették Zalában

Az őszi búzát az idén 27 ezer hektáron, a tavalyinál mintegy 3 ezer hektárral kisebb területen vetnek.

Lemondott a polgármester Gellénházán

A mostani választási ciklusban megválasztott második polgármester is távozott a Zala megyei Gellénháza éléről: Tóth Mártonné indoklás nélkül mondott le tisztségéről.

Kokaint találtak egy zalaegerszegi férfinél

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat egy zalaegerszegi férfi ellen.

Csökkent a munkanélküliek száma Zalában

Mintegy 175 fővel csökkent az előző hónaphoz képest októberben a regisztrált álláskeresők száma Zala megyében, de még így is több mint 18.400 fő a munkanélküli, 6 ezer fővel több, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Szekeres Dorina nem talált legyőzőre az Arena Kupán

Népes mezőny gyűlt össze a Hajdúszoboszlón megrendezett Arena Kupán.

Erősek erejével - A hangulat is sokat dobott az eredményeken

Cseppet sem szokványos erőemelő-versenyt rendeztek a minap az egerszegi Power Gym-ben, ahol egy országos körverseny részeként mutathatták meg Nyugat-Dunántúl erős emberei a tudásukat.

Nem kell kiabálni: 800 segítségnyújtó készüléket telepítenek Zalában

Összesen mintegy 60 millió forintos költségvetésű projekt keretében Nagykanizsán, Zalakaroson és Zalaszentgróton, illetve a három város térségében található településeken 800 házi segítségnyújtó készüléket telepít a szolgáltatást igénylő, bizonyos feltételeknek megfelelő embereknél.

113 millió forinttal csökkent a Zala Megyei Kórház finanszírozása

A kórházak OEP-en keresztüli finanszírozása ismét új, igaz, átmeneti szabályok mentén zajlik, ami azt jelenti, hogy a Zala Megyei Kórháznak novemberben 113 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnia.

Zala megyében is terjeszkedik a média-franchise

A MediaSales Franchise országos hálózatépítésbe kezdett, melynek egyik megállóját képezi két Zala megyei iroda létrehozása.

Úgy adnak, hogy elvesznek - várólistára kényszeríti a kormány a kórházakat

A kormány 4,5 milliárd forint többletforrást ígért a kórházaknak, amelyből a Zala Megyei Kórház októberben 80 millió forinthoz jutott, ez azonban a tartozás töredékének kiegyenlítésére sem volt elegendő.

Kupák és érmek lapultak a csomagban

A hét végén a landorhegyi intézmény alapfokú művészeti iskolájának több mint ötven moderntánc tagozatos növendéke utazott Százhalombattára.

Startol a Zöld Béka pályázat az iskolákért

Pénteken a zsinagóga ad otthont a Zöld Béka elnevezésű, jótékony célú környezetvédelmi állófogadásnak.

Egy cserediák különleges élményei Floridában

Arra mindig nagyon kellett ügyelni, hogy a család kutyáját meg ne egye a közeli tóban úszkáló aligátor...

Drogcsempészettel és adócsalással vádolnak hét férfit

Polietilén granulátum határokon át utaztatásával sikerült forgalmi adót megtakarítani azoknak a férfiaknak, akik hétfőn álltak a bíróság elé.

Éhes és "fűrészes" tolvajok

Az elmúlt napokban sem "pihentek" a tolvajok Zalában: egyikük motorfűrészt zsákmányolt, a másik pizzériába tört be élelmiszerért, de volt, akit tetten értek, amint hatezer forint értékű kávéval akarja elhagyni a boltot.

Nem könnyű kosaras hétvége: győzött a Zalakerámia-ZTE KK és aZTE NKK is

Ismét kettős kosárlabda-mérkőzésre került sor szombaton a Városi Sportcsarnokban.

Meddig zavartalan a légimentés Sármelléken?

A FlyBalaton repülőtér bezárása ellenére is gond nélkül működik a légimentő szolgálat, ám a jövővel kapcsolatosan akadnak bizonytalan tényezők

Kórházi milliók orvosok bérére, tartozások rendezésére

A napokban a zalai kórházak is megtudják, hány forintot kapnak a plusztámogatás első ütemét jelentő 4,5 milliárdból.

Zalában áramkimaradásokat okozott és fákat döntött ki a viharos szél

Zalában több helyen okozott áramellátási problémákat a viharos szél.

Kinek állhatott érdekében? - Az aradi vértanúk évfordulóján a 48/49-es zalai feketelistáról

Különös iratot lelt az ismert történész-kutató, Hermann Róbert.

Zalai mentőcsapat is dolgozik Indonéziában

A hét végén megérkeztek Indonéziába, a földrengés sújtotta Nyugat Szumátrára a Zalaegerszegi Különleges Mentők Egyesület tagjai.

Jogsegély romáknak

Az őszinte, kirekesztést megélő, kisebbségben élő embereket kívánja segíteni dr.

Sakk Egertől Ohridig

A sakkozóknál is nagyüzem zajlik, a sportág zalai képviselői számára is egymást érik a versenyek - közeleg a csapat-Eb és a KEK is...

Kötelező és elkezdték: veszettség elleni védőoltása a kutyáknak

Az európai uniós jogharmonizáció miatt az idei évtől az ötezer fő feletti településeken már nem végezhető úgynevezett összevezetéses eboltás.

Avatóünnepség Zala legfiatalabb városában, Pacsán

Ünnepséget rendeznek a hét végén Pacsa várossá nyilvánításának alkalmából.

Lehet, hogy öngyilkos lett? Halálra gázolt a vonat egy férfit Zalában

Elgázolt a vonat egy embert a Zala megyei Nemesapáti közelében, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete szombaton.

Rablók milliós "bevetéseken"

Az elmúlt napokban sem mentek szabadságra a tolvajok: egy zalakomári házból festményeket vittek magukkal; Nagykanizsán egy kontérrel, valamint numizmatikai értékekkel "távoztak"; ám volt, ahol a riasztó megfutamította őket.

Műszaki átadás előtt a Sümeg-Zalaegerszeg út

Az útburkolati jelek felfestése és kisebb, a forgalmat már nem zavaró munkák vannak hátra a zalai megyeszékhelyt Sümeggel összekötő út felújításából...

LCD-gyár építését tervezik Zalában

A koreai fél csak a technológiát adná.

Ma este Győrben játszik a Zete

A labdarúgó Liga Kupában ma este 8 óra- kor Győrben ,az ETO vendégeként lép pályára a ZTE FC együttese.