„Szélsőséges aktivisták egy csoportja megzavarni készül Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét” – segítséget kért a Hargita megyei tanácselnök

Az interneten kering az információ, miszerint zavargások várhatók a magyar miniszterelnök beszéde alatt – írta meg az infrostart.hu.

164-en haltak meg és 5000-nél több embert vettek őrizetbe Kazahsztánban

A kazah belügyminiszter szerint az ország összes régiójában stabil a helyzet, de a "terroristaellenes műveletek" tovább folytatódnak.

Egyre durvábbak a kormányellenes tüntetések Bejrútban

Az augusztus 6-án történt bejrúti robbanás kormányellenes tüntetéseket vont maga után. A tüntetések pedig lassan tömeges zavargássá fajulnak.

Deák Dániel: nyugat-európai országokat is érintenek a faji zavargások

Nyugat-európai országokat is érintenek a faji zavargások, amelyeket az afroamerikai George Floyd rendőrségi intézkedés közbeni megölése váltott ki az Egyesült Államokban – közölte a XXI. Század Intézet vezető elemzője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Leállt a választási honlap, majd hirtelen nagyot nyert a hivatalban lévő elnök

Lángolnak a szavazatszámláló irodák, utcán a bolíviai ellenzék, miután erős a gyanú, hogy Evo Morales pártja elcsalta a választásokat.

Egy kis zavargás a magyarnak meg se kottyan

Egyelőre nincs hatása a kiutazásokra a barcelonai zavargásoknak, az irodák nem tapasztaltak eddig lemondásokat – mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.

Ennyire szent: összecsapások a Templom-hegyen

Súlyos összecsapások törtek ki a Templom-hegyen, Jeruzsálemben a rendőrök és a muszlimok között vasárnap két fontos ünnep, egy muzulmán és egy zsidó egybeesésekor – jelentette a helyi média vasárnap.

A Hypóson keresztül volt egy összekötő… » FüHü

A 2006-os eseményekről egy szemtanú szemszögéből, aki, állítása szerint az akkori ellenzék finanszírozásában is részt vállalt. A kábítószer-kereskedelemből származó profitjukkal pénzelték az akkori Fidesz kormányellenes szervezkedését. Interjú Yugovich Róberttel.

A legjelentősebb munkáltatói szövetség szerint Franciaország vonzereje jelentősen visszaesett

Franciaország vonzereje – amely Emmanuel Macron államfővé választását követően "hallatlan mértékben" megnőtt – a jobb életkörülményeket követelő sárgamellényesek egyre erőszakosabb tüntetései miatt jelentősen visszaesett – vélte kedden Frédéric Sanchez, a legjelentősebb francia munkáltatói szövetség (Medef)...

Elszabadult a pokol, lángokban áll Párizs

elborított és kiégett autók tucatjai, felgyújtott épületek, betört és kifosztott kirakatok, megrongált buszmegállók, utcakövekből épített barikádok – csatatérre emlékeztetett szombat késő este Párizs belvárosának legelegánsabb része a sárgamellényesek harmadik tiltakozónapja után.A Diadalívnél és a környező utcákban...

Nem ugyanaz a kép! - Városi Kurír

Kikérem magamnak, hogy a mostani ellenzéki békés tüntetéseket párhuzamba hozzák a 2006-os utcai erőszakos zavargásokkal.

Zavargások törtek ki Barcelonában Puigdemont letartóztatása miatt

Zavargások törtek ki vasárnap délután Katalónia fővárosában annak hírére, hogy a német hatóságok letartóztatták Carles Puigdemont menesztett katalán elnököt.

Hiába a hideg tél, a kormány még mindig hisz a forró őszben és a zavargásokban

Bár lassan vége az évnek, a kormány részéről még sokan vizionálják, hogy Soroshoz köthető csoportok zavargásba kezdenek. Ezt most egy új titkosszolgálati dokumentummal próbálják igazolni, amit az ellenzék még nem láthatott.

Nagyon úgy fest, hogy Rogán Antal nem ment el a nemzetbiztonság bizottság ülésre, ahol az állítólagos "Soros-pénzelte" zavargásokról kérdeznék

Rogán Antal elég fontos miniszter az Orbán-kormányban, ő vezeti a Miniszterelnöki Kabinetirodát, tehát ha mond valamit, annak súlya van, márpedig korábban úgy nyilatkozott, hogy még az ősszel "Soros-pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki".

Kósa: Lesznek zavargások, de nem úgy mint 2006-ban

Rogán Antal szerint, zavargások sem elképzelhetetlenek a választási kampányban.

Könnygáz és rettegés: Párizs lángokban áll

Könny­gáz és ret­te­gés: Pá­rizs lán­gok­ban áll

Megkéseltek egy férfit egy lengyel kebab bárban, zavargások törtek ki

Zavargások törtek ki az északkelet-lengyelországi Elkben vasárnap, miután szilveszter éjjel egy kebab bárban meggyilkoltak egy helyi lakost; a rendőrség őrizetbe vette az étterem négy alkamazottját – vélhetően algériai, marokkói és tunéziai állampolgárokat –, valamint a bárt megrongáló tüntetőket.

Zavargás Buenos Airesben a vb döntő után

Az argentin rendőrség több nagyobb városból is rendbontásokról és vandalizmusról adott hírt, miután a kék-fehérek kikaptak a döntőben.

A zavargások mesterterve

Napok óta forrong a magyar közélet a 2006-os zavargások miatt – még csoda is tán, hogy nem törtek ki újabb összetűzések a vita során.

Sámánok a Hír TV-ben?

Kérem, én sosem tagadtam, hogy a magyar jobboldal tud valamit.

Budapest lángjai

Hogy ki is szivárogtatta ki az őszödi beszédet, azt jelen pillanatban senki sem tudja megmondani, de talán nem is ez a legfontosabb.

Gyurcsány: A Fidesz állhat a zavargások mögött

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz készítette elő a 2006 szeptember közepén elindult zavargásokat.

Orbán is védelmébe vette a török rezsimet

A magyar kabinet sok sikert kíván Törökország kormányának ahhoz, hogy stabilizálja a helyzetet, és folytathassa a megindított munkát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre: egyetért-e Németh Zsolt külügyi államtitkárral abban, hogy a török demokrácia jól...

Felfüggesztett börtönt kérnek Gergényire

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Bene Lászlóra és Gergényi Péterre a 2006-os őszi zavargások miatt. A két volt főkapitány mellett 12 másik rendőr ül majd a vádlottak padján.

És a kormányunk végül megbukott...

  Lehetett ezt látni előre, de azért volt még, aki bízott.

Londonban tűz ütött ki és zavargások kezdődtek!

Egy londoni bútoráruház kigyulladt, ráadásul a lángok továbbterjednek!

Meggyalázták a CBS riporternőjét Egyiptomban!

Amerikai kórházban ápolják Lara Logant, a CBS amerikai tv-társaság riporterét, miután "brutális" szexuális támadás áldozata lett Kairóban - jelentette a CBS híradója.

Nemzeti gyásznapot tartottak Kirgizisztánban

Nemzeti gyásznapot tartottak pénteken Kirgizisztánban a Kurmanbek Bakijev elnököt megdöntő összecsapások áldozataira emlékezve.

Gulyásdemokrácia - Ünnepi zavargások

Fővárosi előállítási és hőmérsékleti trendek (2006. október 23.. - 2009. március 15.)

Gulyásdemokrácia - Bazi nagy görög verjükszétazországot

Óriási a balhé Görögországban, a képek feltűnően hasonlítanak arra, amit nálunk a szélsőjobb szokott csinálni, bár ott most éppen a szélsőbal parádézik.