Pészah, a kovásztalan ünnep

Idén április 5-én kezdődik a pészah ünnepe, amikor a zsidóság az egyiptomi kivonulásra, a rabszolgaságból való szabadulásra és a tizedik csapás – az elsőszülöttek halála – elkerülésére emlékezik.

Purim, a megmenekülés napja

“A Chanukkát kiegészíti a másik, még a bibliai kor legvégén keletkezett örömnap, Purim, amely a perzsiai zsidóságnak egy csodás megmenekülését örökíti meg” – írja le Hahn István Zsidó ünnepek és népszokások című könyvében a purimot.

Mit tudsz a pészachról?

Idén április 15-én (péntek) este köszönt ránk Pészach ünnepe, amely április 23-án (szombat) este ér véget.

Hanuka, az újraszentelés

Hanuka idején a zsidóság a szír-görög megszállók felett i.

Magyar rabbija lesz a Bundeswehrnek

A Magyarországon született, de hosszú ideje Németországban élő Balla Zsolt lipcsei rabbit nevezték ki száz év óta az első tábori rabbinak a német hadseregben (Bundeswehr) – jelentette a Jewish Telegraphic Agency (JTA) című hírportál Utoljára az első világháború alatt volt a német hadseregben tábori rabbi, a náci korszakban...

Purim hagyománya

Ezen az ünnepen a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség megmenekülésére emlékezünk.

A fény ünnepe

Az örömünnep, a vallási és a fizikai szabadság, valamint a fény ünnepe.

Purim, a sorsvetés ünnepe

A megmenekülés örömünnepe a purim, a sors fordulásáé, a rossz jóra változásáé.

"szent dolgokban mindig csak növekedni szabad"

Ma kezdődik a hanuka, az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a zsidóság a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékezik.

A hanuka csodája

Hanuka (chánuká) ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (idén december 2.-án este), és nyolc napig tart.

Miért úgy öltözködnek a vallásos zsidók, ahogy?

Az ateista, vagy más vallású emberek gyakran rácsodálkoznak arra, hogy milyen sokféle hagyományos viselet van a zsidó vallási hagyományokat őrző emberek körében.

A zsidó hét vasárnappal kezdődik - Városi Kurír

A zsidó vallási hagyományban a szombat nyugalomnap, amelyet az Isten – a Biblia tanítása szerint – az emberért alkotott és megáldotta azt.Minden hét hatodik napjának (péntek) naplementéjétől (a zsidó hét vasárnappal kezdődik, ez a jom rison, első nap, mert a hét napjait „a szombattól való távolsággal számítjuk”) a...

A hanuka ünnepe

Hanuka az öröm ünnepe, ilyenkor sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad.

A zsidó vallás egyenjogúsága

120 éve, 1895. október 16-án szentesítette Ferenc József király azt a törvényt, amely az izraelita vallást törvényesen bevett vallássá nyilvánította Magyarországon.

Boldog, békés hanukát!

Hanuka az öröm ünnepe, ilyenkor sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad.