Bauer Tamás: Ha....

Ha nyolcvan évvel ezelőtt az MSZP ott ült volna a parlamentben, az első zsidótörvény megszavazását egyik vezetője azzal kommentálta volna, hogy ez a törvény csak figyelemelterelés: azt akarja a kormány, hogy az embereket ne foglalkoztassa a munkanélküliség, a lakáshiány, a tömeges szegénység.

Erdő Péter közvetve a zsidótörvényeket is legalizálta

az emberben felsejlik esetleg, hogy a mai magyar katolikus egyház annak idején, a Földközi tenger keleti partszakaszán vajon melyik tábort erősítette volna. Valószínűleg a Barrabást kiáltókét. Elvégre a hatályos törvények alapján Jézus szembe ment az uralkodó vallási, és nem egy ponton a világi renddeletekkel.

Volt mit szétverniük

Meggyőződésem, hogy többre jutnánk az ország háborús felelősségével való szembenézés ügyében, ha nemcsak az időszak tényeiről beszélnénk – tehát a rengeteg negatívumról –, hanem legalább akkora hangsúllyal arról is, hogy miért jelentette fontos nemzeti értékek szétverését, ami történt.

Meddő ütköztetéseink

Valaki – nyilván nem véletlenül – elővette azt a deklarációt, amelyet írók kezdeményeztek 1938-ban, hangsúlyosan keresztényekként, a zsidótörvényekkel szemben.