Szabadon engedték Zuschlag Jánost

Nem hosszabbították tovább az előzetes letartóztatását, miután adatlopással vádolták. Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Hivatalos: ezért került előzetesbe Zuschlag János

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő és egy másik férfi előzetes letartóztatását. A bűnszövetség tagjai illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni.

Zuschlag János megint rács mögött - Városi Kurír

Tiltott adatszerzés gyanújával vették őrizetbe a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói Zuschlag Jánost.

A politikai cenzúra miatt szűnt meg a Napló?

Egy 2014. már­cius 16-án a Naplóban levetített riport volt az, amely után a stáb összeült, és megbeszélte, hogy ha bizonyos politikai ügyektől távol kell magát tartania, akkor nem csinálja tovább – írja a BLIKK.hu .

Zuschlag szerint azért ült hat évet, hogy Pukli nyaralhasson

A Facebookon folytatja a lejáratókampányt Zuschlag János, aki azt állítja, azért ült börtönben, hogy Puklinak és a többi fiatalnak jobb sora legyen – írja a HVG.hu .

Zuschlag, a csodafegyver

„Van itt, kedves János, egy iskolaigazgató, egy bizonyos Pukli István, aki sokat ugrál. Őt kellene lejáratni!”

Rogán is kapott 50 milliót nejlonszatyorban

Legalábbis egy plakát szerint ennyit kapott saját bevallása szerint a Fidesz frakcióvezetője.

Szánalom a hajóágyúnak

A hajó jelenleg a Századvég nevet viseli, és Zuschlag János vállalta be az elszabadult hajóágyú szerepét.

Újabb Zuschlag-bomba

Zuschlag János gyűlölte a szocialista pártot, akkor is, amikor benne volt - ez derül ki Zuschlag most megjelent könyvéből.

Cuslág megmondja a tutit

  Azt hinné az ember, hogy a Napisz*r könyvváltozatát olvasgatja minden alkalommal, amikor valamelyik naprakész médiafelület az arcába tolja a Zuschlag könyv egy-egy részletét.

Napi Gizdaság

Egészen idáig azt hittem, a Lipótmező néven közismert intézmény megszűnt.

A disznók nem adnak interjút

„Érdekes életük lehet fiúk!” Valami ilyesmi hangzik el a Sötét Zsaruk című film vége fele.

Gyurcsány: Zuschlag hazudik

Botránykönyvet írt a börtönből szabadult volt MSZP-s. Azt állítja, 50 milliót kapott egy reklámszatyorban a párttól, hogy ne induljon 2006-ban.

A pénz többet ér, mint az emberélet

A jogállam anomáliáiról, avagy a sikkasztás és a tyúklopás közti összefüggések.

Védője szerint Zuschlag bűncselekményt követett el, de nem maffiózó

Zuschlag János ügyvédje a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalási napján elismerte, hogy védence bűncselekményt követett el, de nem maffiózó, nem hozott létre bűnszervezetet.

Többszörös gyilkossal együtt falatozik Zuschlag!

Kettős gyilkossal osztja meg celláját Zuschlag - tudta meg tegnap nem hivatalos forrásból a Bors.

Miért vigyorog Zuschlag János? (A nap kérdése) - Évikati

A bírói meghallgatások alatt - mint látni lehetett - mindenki a helyzetnek megfelelő komolysággal válaszolt a feltett kérdésekre.

Kifordított ország - Zuschlag János verse...

...Fábry Sándor előadásában :))

A smasszer csempészte a telefont Zuschlag zárkájába?

A kecskeméti börtön egyik fegyőrét gyanúsítja a Szegedi Katonai Ügyészség azzal, hogy mobiltelefonokat csempészett be az előzetes letartóztatásban lévőknek.

Kipakolt! Zuschlag János beismerő vallomást tett!

Vallomást és beismerő vallomást tett Zuschlag János a bíróságon! Milliókat szórt kampánycélokra feketén Zuschlag! Hét szervezetükből négy fiktív volt, ezekbe kizárólag azért ment a pénz, hogy az MSZP ifjúsági szervezetének programjait bonyolítsák. Hogy ezek kampányrendezvények voltak-e, arról azt mondta, hogy ez nézőpont...

Zuschlag-per és a Legfőbb Ügyész úr

Küldtünk a Legfőbb Ügyész úrnak egy levelet, melyben egy lehallgatott telefonbeszélgetésre hivatkozva, érdeklődtünk, hogy nem érzi-e érintettnek magát?!

Princz Gábor lehet Zuschlag példaképe?

Ha az exbankárt 12 év elteltével 3,6 millió forintos büntetésre ítélték, akkor Janinak egész jók az esélyei.

Zuschlag több tízmilliót kaphatott az MSZP-től a mandátumáért

A Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján Kecskeméten Lados István korábbi vallomását olvasták fel, melyben arról vallott, hogy fültanúja volt és felvett egy telefonbeszélgetést, melyben Zuschlag azt mondta, hogy több tízmillió forintot kapott az MSZP-től országgyűlési képviselői mandátumáról történő lemondásáért.

Szerdán kezdődik a Zuschlag-per tárgyalása

Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, mint felbujtót, további hét vádlott ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás a vád.

Hírszerző - Belföld - Gyurcsány tanácsa Zuschlagnak: ne fuss fűhöz-fához

A miniszterelnök nyilvánosságra hozta a Zuschlag-ügyben tett vallomását.