Szól a Facebook, ha megfigyeli a titkosszolgálat

Biztonsági értesítést kapnak azok a felhasználók, akiknek fiókjukról a Facebook úgy véli, hogy az titokban valamilyen nemzetállam vagy valamilyen nemzetállam által támogatott szervezet érdeklődésére tart számot – jelentette be a cég .

Államnak nevezheti-e magát egy ország, ha képtelen ellenőrizni a határait?

Azt mondja Török Gábor, hogy a politika lényegét mindig a rendkívüli helyzetek mutatják meg.

Még meg sem kereste az állam azokat, akiknek a földjén állna határkerítés

A Délmagyar.hu beszélt egy gazdával, akinek a földjén húzódna a határzár. A röszkei IV-es körzetben gazdálkodó Bolvári Zoltán elmondta, hogy még meg sem kereste az állam a földje kisajátítása miatt.

Kifizette az állam a BKV adósságát

Kifizette az állam a BKV 50 milliárd forintot meghaladó adósságállományát, amelyet még 2010 előtt az MSZP-SZDSZ-es városvezetés halmozott fel – közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-vel.

Nem épül börtön Bátonyterenyén

Visszavonta börtönépítésre beadott pályázatát Bátonyterenye önkormányzata – a hírt a város honlapján tették közzé hétfőn. Az indoklás szerint azt a földterületet, amelyet korábban börtön építésére ajánlottak fel, egy fémmegmunkáló cégnek adják, hogy több száz új munkahely jöjjön létre a Nógrád megyei városban.

2500 közalkalmazottól vehet búcsút idén az állam

Néhány hónapon belül nagyjából 2500 munkahelyet számolhatnak fel az önkormányzatok abból az 1,2 milliárd forintból, amelyet most hirdetett meg a belügyminisztérium a létszámleépítések költségeinek ellentételezésére – írja a Vs.hu .

Ilyen állami ajándékot akar a Jobbik az anyáknak

A Jobbik szerint a kormány anyák napján a családtámogatási rendszer bővítésével, módosításával "ajándékozhatná meg" az édesanyákat, ezzel is kifejezve, hogy az anyaság közérdek – mondta Novák Előd, az Országgyűlés népjóléti bizottsága népesedéspolitikai albizottságának jobbikos elnöke vasárnap Budapesten.

Veszítenek a bankok az állammal szemben

A K&H és az OTP bank keresetét egyaránt elutasította a Fővárosi ítélőtábla és a Kúria is.

Megvenné az állam a Vitézy-céget, ahol Habony alelnök volt?

Az állam átvilágítja Vitézy Tamás horvátországi kikötőket és szállodákat üzemeltető cégét, melynek 2010-ig Habony Árpád volt az igazgatósági alelnöke – olvasható az Mfor.hu cikkében .

A vallás és a nemzet

Nem szívesen szólok bele vallási kérdésekbe, nem vagyok elég felkészült.

Na, ki nyert sokat a minimálbér emelésével?

2010 óta 93 százalékkal nőtt az egy minimálbéres után az államkasszába befolyt összeg, miközben az érintettek csupán 14 százalékkal visznek haza többet – írja az Mfor.hu .

Az államnak adott igazat a bíróság Kishantossal kapcsolatban

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon első fokon vesztett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA), valamint az egyik nyertes bérlő ellen indított perben.

Furcsán csökkenti a bürokráciát a kormány

Jelentős megszorítások ugyanis csak alsó szinten várhatóak, miközben a legfelsőbb szinten soha ennyi fejes nem dolgozott, mint most – írja a Blikk .

4,4 milliárd állami pénz hat fővárosi sportklubnak

Tavaly összesen 4,4 milliárd forintot kapott hat fővárosi sportklub a sportfejlesztési elképzeléseikre, illetve a tartozásállományuk rendezésére – írja az Mfor.hu .

Hétmilliárdba kerül az új Orbán-kormány

Százkét helyettes államtitkár dolgozik a kormányban, az államtitkárok száma ötvennégy. A miniszterek tizenegyen vannak – olvasható a Borsban . Történelmi csúcsnak számít, hogy a szűken vett, tanács­adók, kormánybiztosok nélküli kabinet így 167 főből áll, ami összesen havi 147 milliójába kerül az országnak.

Indulnak az állam elleni perek

A devizahiteles polgárokon felül, a bankok is bírósághoz fordulnak, hogy igazukat bizonyítsák, a napokban kezdődik két bank állam elleni keresete is.

Elképesztő összeggel tartozik a magyar állam

A lejárt tartozásállomány összege 2014. június végére a május végiről 2,5 milliárddal forinttal gyarapodva elérte a 99,4 milliárd forintot – írja a Napi.hu . Ebből 82,8 milliárd forint a szállítók ki nem fizetett számláiból adódott – közölte a Magyar Államkincstár.

218 milliárdot buktunk a Mol megvételén

Három éve fizette ki a magyar állam a Mol-részvénypakett ellenértékét az orosz Surgutnyeftegaznak. Az Mfor.hu azt számolta ki , jelen állás szerint mennyit nyert/bukott az állam, hiszen az elmúlt napokban ismét jelentős csökkenés jellemezte az olajipari cég papírjait.

Az állam és az egyház újraegyesítését követeli a katolikus egyház

Az állam és az egyház újraegyesítésért szállt síkra vasárnap a lengyelországi Jasna Góra-i kolostornál tartott beszédében Stanisław Gądecki a Lengyel Püspöki Konferencia márciusban megválasztott új elnöke.

Hogyan kell rendbe hozni a Magyar gazdaságot

Első és legfontosabb az,hogy évekbe telik minden jó módszer is de állhatatos munkával meg lehet valósítani.

Állami reklámköltések: a csókosok járnak jól

Nem érdemes kormánykritikusnak lenni, ha azt szeretnénk, hogy az állam a mi sajtótermékünkben is hirdessen – írja az Átlátszó blogja . A Mérték Médiaelemző Műhely legújabb, az állami reklámköltéseket vizsgáló tanulmányából az a következtetés vonható le, hogy az állam torzítja a hirdetési piacot. Négy év alatt 41...

Egyben venné meg az állam az E.On-t

Az állam nemcsak az E.On gáz, hanem a villanyüzletágát is megveszi – értesült az mfor.hu . Az mfor.hu értesülései szerint az MVM és az E.On Hungária a mai napon, vagyis március 5-én szándéknyilatkozatot írt alá a gáz- és a villanyüzletág megvételére vonatkozóan. A tranzakció az E.On Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t, az...

Jó reggelt Virág elvtárs!: Az államnak kellene nyugdíjat adnia, de nem fog

Magyarországon a megkérdezettek 76 százaléka szerint az állam feladata a nyugdíj biztosítása, ugyanakkor 88 százalékuk azon a véleményen van, hogy mire ők nyugdíjba mennek, az állami nyugdíjrendszer alig fog működni – közölte felmérése eredményét az Union Biztosító.

Kalotaszegi regényes

Hej, vége már a szilveszternek, nyakunkon a farsang, a kettő között alig volt annyi idő, hogy megtanuljuk az anyaországban is, Erdélyben is az új táncot, amit a magyar állam tanít nekünk: a kalotaszegi regényest.

Megfélemlítik az ellenzéket?

Felháborodásomat fejezem ki az egyik megyei újság pénteki számában megjelent két olyan fotó miatt, melyen fideszes országgyűlési képviselők fotóztatják magukat amint ásványvizet, teát és süteményt adnak a rendőröknek.

Tízmillió magyar mobilt hallgattak le az amerikaiak

Ha az állampolgár nem hülye, vagy nem lehet eléggé hülyíteni, mindjárt veszélyes lesz az államra.

Levél jobboldali barátaimnak

Immár a vak komondor szemét is kiszúrja az a hatalmas korrupció, ami a hazátokban tapasztalható, ami egyben a mi hazánk is.

Tőkét emel az állam a Gránit Bankban

Beszáll a Magyar Állam Demján Sándor és Töröcskei István bankjaiba.

Vigyázz, kész, szerelem!

Állampolgári kötelességünk lesz a szerelem?

Az állam keze a megtakarításokon

„Hivatalból” nekem mindenkit buzdítanom kellene, hogy próbáljon megtakarítani. Ezzel nincs is gond, míg az ember el nem gondolkodik azon, hogy a keletkező megtakarításokkal mit is kezdjen úgy, hogy ne veszítse el az értékét, inkább növelje.