Cristiano Ronaldo visszatérhet Manchesterbe, de nem a volt csapatához

Ezt írta egy francia lap. 

Gyűlöletcunami zúdult Kiss Ramónára – ezzel dühítette magára rajongóit

Zokon vették, hogy csatornát váltott.

Szoboszlai menedzsere szerint a klubváltásnál a játékidő és a fejlődés a legfontosabb

Esterházy Mátyás labdarúgó-menedzser szerint Szoboszlai Dominik számára a játékidő és a fejlődés lesz a legfontosabb szempont egy esetleges nyári klubváltásnál.

Ronaldo a Juventusba igazolt, szép összeget fizettek érte

Egészen szép summát adott érte a Juventus, egy kisebb állam vígan ellene belőle egy ideig.

Még soha nem fizettek ennyi pénzt 17 év alatti játékosért

A Monaco vasárnap hivatalosan is bejelentette Pietro Pellegri leszerződtetését. A csatár leigazolásáva megdőlt az U17-es átigazolási rekord. A csúcsot eddig a brazil Alexandre Pato tartotta, akiért a Milan 22 milliót fizetett 2007-ben a brazil Internacionalnak.

Kádár Tamás a Dinamo Kijevhez igazolt

Kádár Tamás, a magyar labdarúgó-válogatott védője a lengyel Lech Poznantól az ukrán Dinamo Kijev csapatához szerződött pénteken.

Havas Henrik is átmegy a HírTV-be?

Átigazolhat a konkurenciához Havas Henrik, az ATV műsorvezetője.

Nikolics Nemanja a Chicago Fire-hoz igazolt

Az észak-amerikai ligában (MLS) szereplő Chicago Fire-ben folytatja pályafutását Nikolics Nemanja, a magyar labdarúgó-válogatott csatára.

Hivatalos: Nagy Ádámot elvitte a Bologna

Az olasz labdarúgó Serie A-ban legutóbb 14. Bologna leszerződtette a magyar bajnokságban címvédő Ferencvárostól az Európa-bajnokságon is szerepelt Nagy Ádámot.

Átigazolási pletykák: Thiago Manchesterbe, Cavani Párizsba tart

Az ESPN információi szerint a Manchester United egyre közelebb áll ahhoz, hogy megszerezze a Barca fiatal spanyol középpályását, Thiago Alcántarát.

A francia válogatottat is megjárt játékossal erősít a Debrecen

A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő DVSC-TEVA együttesében folytatja pályafutását a korábbi francia U19-es válogatott Mamadou Wague, míg a kameruni Yannick Mbengono visszatért Kecskemétre.

Átigazolási körkép: Beckhamet Párizsban, Balotellit Milánóban mutatták be

Mario Balotelli a fizetéscsökkentésbe is belement, csak hogy hazatérhessen Olaszországba, David Beckham aláírt a francia PSG-hez, míg Fernando Gago visszatért Argentínába.

Kádár Tamás a Diósgyőrhöz igazolt

Az OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Kádár Tamás, a magyar válogatott védője.

Átigazolási körkép: a Real kapust, a Juve csatárt igazolt

Iker Casillas sérülése miatt a Real Madrid azonnal lépett, s leigazolta Diego Lópezt. A Juventusnak egyelőre várnia kell Llorentére, addig is megszerezte Anelkát.

A Galatasary 10 millió euróért szerződtetheti Sneijdert

A török Galatasaray megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint mindenben megegyezett az Inter holland középpályásával, Wesley Sneijderrel.

A ManCity Balotellit is beáldozná Cavaniért?

A Manchester City nem tett le a Napoli csatárának, Edinson Cavaninak a megszerzéséről. Nuri Sahin visszatért a Dortmundba, Sneijder pedig egyre közelebb a Galatasarayhoz.

A PSV majdnem elvitte Messit

A PSV Eindhoven korábbi elnöke, Rob Westerhof elárulta, hogy 2005-ben majdnem kölcsönvette a Barcelona sztárját, Lionel Messit.

Pirlo tárt karokkal várja Lampardot

A Juventus középpályása, Andrea Pirlo szerint a Chelsea „bolond", ha elengedi Frank Lampardot, aki nagy valószínűséggel távozik a Bajnokok Ligája címvédőjétől.

Felgyorsultak az események az átigazolási piacon

A Chelsea-ben Demba Ba lesz Fernando Torres vetélytársa míg Sneijdert már az angol sereghajtóhoz is beajánlották. Pato Brazíliába, Joe Cole a West Hambe tért vissza.

A Real Madrid Bale-t és De Geát is vinné a nyáron

Nagyon él a brit sajtó: eladnák Gareth Bale-t és David De Geát a Realnak, de azt hogy, mi lesz Wesley Sneijderrel, azt már nagyon körbe lőtték.

A Juventus David Villát, a PSG Neymart vinné

Az átigazolási időszak majd csak január elsejével indul, de már most egyre több a pletyka, mely csapat kire vetette ki a hálóját. A Juventus Villát, a PSG Neymart (is) vinné.

Neymar még nem áll készen sem a Realra, sem a Barcára

A Santos brazil csatárnak nem áll szándékában még európai csapatban játszani, mivel jól érzi magát a jelenlegi klubjában.

Újabb Janics hír

Janics Natasa nem tartja korrektnek azt, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség pénzt (42 millió Ft-ot) kér érte a szerbektől, mivel ezt annak idején Benedek Dalma hasonló esetében sem tették. A Szegeden tartott sajtótájékoztatón Janics többek között a következőket nyilatkozta:

Majka durván beszólt a TV2-nek!

A legnagyobb közösségi oldalon tisztázta magát Majka, akit sok támadás ért amiatt, hogy novembertől nem korábbi kenyéradójánál, a TV2-nél, hanem az RTL II-n folytatja pályáját.

Zsovár a Sopronhoz igazolt

Mint már jeleztük már jeleztük, a ZTE NKK női kosárlabdacsapatának erőssége, Zsovár Orsolya távozni készül, s tegnap lett ismert: Sopronban folytatja.

Zimány: Dzsudzsák rendkívül hiú

A TV2 riportfilmet készített Dzsudzsák Balázs kedveséről, Zimány Lindáról, aki szinte mindent feladott azért, hogy a focistával együtt élhessen Moszkvában.

Denilson elhagyja az Arsenalt

"Szükségem van a váltásra.

Újabb tinit igazolt az Arsenal

Kedden délelőtt a csapat honlapján jelentették be, hogy a mindössze 17 esztendős Kyle Ebecilio aláírta első profi szerződését a klubbal.

Londoni kapust igazolt a Southampton

A 19 éves James Shea tagja volt annak a 2008/09-es szezonbéli együttesnek, amelyik megnyerte az ifjúsági FA kupát, valamint az ifi Premier League-et.

Rudolf nyártól a Genoáé, Halmosi hazatér

Rudolf Gergely július 1-jétől az olasz élvonalban szereplő Genoa labdarúgója lesz.