Jóllakna? Nevezzen be az első Magyar Országos Evő Bajnokságra potom 10.000-ért

Több kilós ételek, hatalmas mennyiségek és Amerika.

Mialatt Orbán hurráoptimizmussal tömi a fejünket, vasárnap több volt az éhes száj, mint a kiosztásra váró ebéd

Ettől a naptól féltünk minden vasárnap az elmúlt 10 évben, hogy eljön a pillanat, amikor túl sokan jönnek.

Mert mit ér a mi boldogságunk, amíg van kisgyerek, aki nem kap rendesen enni? - Gyermeknap Debrecenben "kéretlenül"

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket, szokásos ingyenes étel osztásán, a hónap utolsó vasárnapján, gyermeknapon.

Kell egy jó hír vasárnap reggel? Ez mindenképpen az!

Lélekemelő ötlettel állt elő rászorulók segítésére egy gyöngyösi büfé. Valódi nemes ügy, ami jól mutatja, hogy nincs szükség nagy dolgokra ahhoz, hogy jót tegyünk.

Magyar emberek, akik a járvány alatt is éheznek!

A debreceni Morzsaparti csapat kis különítménye ma délelőtt ismét "szolgálatban" volt.

"Amikor esszük majd a káposztát, hozzá képzelem a tejfölt is" - élet írta történet

A történet főszereplője egy nyolc év körüli kisfiú, helyes, bájos, aranyos kisgyermek.

„Aranyoskám, szégyellem hogy éhes vagyok, restellem, hogy ide jutottam”

Advent negyedik vasárnapján egy igaz történet.

Ne menj kocsival éhes elefánt közelébe, ha valami finomat szállítasz!

A thaiföldi Prachuap Kiri Khan egyik útján vették fel azt a videót, amire a Mashable -ön bukkantunk: egy gépkocsivezető videózta le, ahogy az előtte álló, szerencsétlenebb autós társának kisteherautóját egy laza mozdulattal lebontja egy arra járó elefánt. Az állat nem volt agresszív, egyszerűen csak valami nagyon finomat...

Éhes vagy? Itt a konzerv szendvics, a Candwich!

A dobozos sör vagy kóla mintájára dobozos szendviccsel rukkolt ki egy cég az Egyesült Államokban.

Videó: Éhes cicák kaját követelnek

A gazdi jobban jár, ha mindent hátrahagy, és gyorsan megeteti az éhes kiscicákat.

Több mint egymilliárd ember éhezik

Elemzők szerint 2050-ben 9 milliárd ember él majd a Földön, ehhez a jelenlegi élelmiszer mennyiségnél mintegy 70 százaléknyival többre lesz szükség, azzal együtt, hogy a ma is igen súlyos mértékű éhezés is jelentősen mérséklődjön...

Fájt az asszonya szíve. Felvágta a mellkasát és falatozott belőle.

Ennivaló feleség