A tartós fogyás titka nem az éhezés

 Számos fogyni vágyó igyekszik kevesebbet enni azáltal, hogy elnyomja az éhségét.

Drámai adatok: a magyarok 23 százaléka éhezik

A teljes magyar lakosság 23,8 százaléka tartósan nélkülöz élelmiszert, közel egyharmad pedig nem jut hozzá rendszeresen minden szükséges ételhez.

Egy stadion árával kellene többet költeni évente, hogy ne éhezzenek a gyerekek

Az MSZP költségvetési módosító javaslatban kezdeményezi a szociális gyermekétkeztetésre szánt állami források megemelését 3 milliárd forinttal, egy közepes stadion árával.

Egy magyar városban hamar megoldották, amiről minden épeszű ember álmodik

Ez pedig nem nagyon dolog, csupán annyi, hogy az élelmiszerüzletek záráskor ne dobják ki a megmaradt ételt, hanem adják a rászorulóknak.

3D-s nyomtatóval és rovarokkal az éhezés ellen

Manapság akkora a kínálat élelmiszerekből, hogy az átlagember fejében meg sem fordul a kérdés, hogy néhány évtized múlva lesz-e még mit az asztalra tenni.

Megették a kutyákat, macskákat egy ostromlott szír városban

Tömegesen halnak éhen az emberek a szíriai Madayaban.

Éhesország meséje

Hol volt, hol nem volt, Kövér Laci bajszán is túl, ahol kurta farkú Bayer Zsóti is túr és még azon is túl, Éhesországban ült a kormányon egy hazudós vezír.

Fél óra alatt elfogyott a meleg étel a miskolci ételosztáson

Fél óra alatt elfogyott a meleg étel a mai miskolci ételosztáson – számol be a HírTV.

Tömegek a Blahán: klubfoglalkozásra várnak, és nem éheznek

Már várom a kDNP myilatkozatát, amelyben elhatárolják magukat azon tagjaiktól, akik ételt osztottak.

Szívszorító videón a mai ajándékosztás és a politikusok fantáziavilága

Egymást taposták ma az emberek az ingyen ajándékokért a Blahán – írtuk délután.

Tömött sorok várták az ingyen ételt a Blahán

Az akciót az Ételt az Életért, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége szervezte. Az ételosztás népkonyhai jellegű, így bárki, aki beállt a sorba és kért karszalagot, az kapott ebédet – írja a 24.hu

Gyurcsány az éhezőknek: lesz még jobb Magyarország

Étel osztott a Demokratikus Koalíció Budapesten, a Blaha Lujza téren, ahogy arról korábban már mutattunk fotót . A DK elnöke a párt hagyományos csomagosztása előtte arról beszélt, nem jó olyan országban élni, ahol a kormány nem hallja meg a szegénységben élő emberek hangját, ahol ekkora különbség van a "nincsben élők" és a...

Éhezésügyben önmagának is hazudik orbánia

A gyermekszegénység szintje mérhető.

Harrach Péter a gyermekek nagy barátja, a keresztény ember példaképe, én pedig hányok

Megfogadtam, hogy nem írok erről, nem beszélek az érzéseimről, gondolataimról, mert minek?

Hajléktalanok főzőversenyét rendezték Budapesten

Éhezők Viadala címmel rendezték az I. Országos Hajléktalanok Főzőversenyét szombaton Budapesten, a Vasas-pályán. Az eseményen több száz hajléktalan állt sorban meleg ételért, míg mások kisebb csapatokban főztek. A civil szervezésű esemény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok helyzetére, az országot...

Félmillióan vécé nélkül – döbbenetes adatok a magyar valóságból

Másfél millióan élnek Magyarországon olyan családban, ahol papíron egyetlen fő sem dolgozik. Minden negyedik magyar penészes, vizesedő lakásban lakik. 200 ezer gyerek úgy él, hogy az otthonában áram sincs. – ilyen és ehhez hasonló adatok állnak a Habitat for Humanity Magyarország csütörtökön megjelent jelentésében. A...

Orbánia jobban teljesít szegénységből és elhallgatásból

Tegnap ismét hosszú sorban álltak a NER keményen éhező kisemberei egy tál meleg ételért a Blahán.

Fel lehetne számolni az éhezést, csak kevesebb ételt kellene gyártani

Hatalmas eredménynek számított, mikor májusban az ENSZ élelmezésügyi szervezetének (FAO) éves jelentéséből kiderült, hogy ma már 216 millióval kevesebben éheznek a világon, mint a 90-es évek elején. Ugyanakkor továbbra is nagyon riasztó, hogy 795 millóan még mindig nem jutnak rendesen élelemhez.

Miniszterelnök úr! Mi legyen Lacival?

Laci szédül, szomjas, de megy dolgozni, mert kell a fizetés.

Kevesebben éheznek a világban

Csökkent az éhezők száma a világban, a tíz évvel korábbi 962 millióról 795 millióra – derült ki az ENSZ élelmezési szervezeteinek szerdán közzétett közös jelentéséből.

30-50 ezer gyerek éhezik Magyarországon

A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös tanulmánya szerint Magyarországon 30-50 ezer gyermek éhezik minden nap.

A miskolci Fidesznek az egyházi ételosztással már nincs baja

Kriza Ákos miskolci fideszes polgármester nemrégiben visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány ételosztási felajánlását. Ezt azzal indokolta, városa nem ez által, hanem gazdasági sikerei miatt szeretne a figyelem középpontjába kerülni. Úgy tűnik viszont, ha az egyház szervez ételosztást a városban, azzal már nincs...

Az ételosztáson letaposott rózsák miatt sopánkodott a miskolci polgármester

Kriza Ákos, a miskolci fideszes polgármester arról panaszkodott: a keddi ételosztás több százezres kárt okozott, mivel az éhezők letaposták a frissen ültetett rózsákat a Polgármesteri Hivatal előtt – hangzott el a TV2 Mokka című műsorán.

Éhező gyerekek Magyarországon: kinek a felelőssége?

Miután tavaly Bulgáriánál és Romániánál is rosszabb szegénységi adatok jelentek meg Magyarországról, a kormány erőteljes gyermekéhezés elleni programba kezdett.

Gyurcsány: Éhen fogunk dögleni

Gyurcsány Ferenc szerint 2014-ben a remény és a reménytelenség között bukdácsolt Magyarország – a pártelnök erről szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén beszélt.

KDNP-s karácsonyi hírek

Még mindig a Karácsony, és ismét csak a hazai politika egyik szereplőjének ténykedésén, illetve annak hiányán keresztül nézve.

Szégyellhetik magukat!

Büszke lehet magára Orbán Viktor és kormánya; talpnyaló sleppje; a politikából rohamosan meggazdagodó luxus haverjai; a pénzünkből Svájcban, saját erőből vigadó nagylánya; az egy szava sem hihető Rogán, Kósa, Lázár, Szijjártó, Kocsis, Giró Szász...

Harrach a rinocérosz-osztályú

Azok, akik dolgoznak azok meg pihenjenek.

A láthatatlanok

Sokan, akik viszonylagos, vagy tényleges jólétben élnek, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy létezik szegénység, van éhezés.

Kedves hazaárulók!

Mesélek valamit. Abban a reményben, egy kormánytag kezébe kerül. Esetleg egy ellenzéki kezébe. Elgondolkodik. Elgondolkodnak. Tudom, hiú ábránd, de álmodni még szabad.