Megfenyegették Bakácsot! Meghátrált, mégsem éhségsztrájkol

A Megasztár egykori ítészének elmondása szerint eddig csaknem egymillió forintot gomboltak le róla a törvény emberei, ezért válaszlépésként úgy döntött: a Parlamentnél kezd éhségsztrájkba. Ezt a szándékát közösségi oldalán tette közzé, ám most újabb posztban tudatta, visszakozik, és mégsem demonstrál.

Ezúttal nem a szalámi, hanem a bliccelés okozta a vesztét az éhségsztrájkba kezdő Bakács Tibornak

A Megasztár egykori ítésze a Parlamentnél a pénzbüntetését behajtó végrehajtók ellen tiltakozik.

Navalnij már többé-kevésbé felépült, már 82 kiló

Az orosz börtönök vezetője bejelentette, hogy Alekszej Navalnij egészen jól van, "többé – kevésbé felépült", és 82 kiló.

Bréking! Navalnij felfüggeszti éhségsztrájkját!

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus pénteken bejelentette, hogy a március 31-én megkezdett éhségsztrájk, amit nemzetközi figyelem mellet folytatott befejezi.

Végső elkeseredésében éhségsztrájkba kezdett a magyar színész - a profi segítő bajban van!

Elkeseredésében éhségsztrájkolni kezdett Szalai Kriszta színművész.

Abbahagyta az éhségsztrájkot az Oroszországban terrorizmus miatt elítélt ukrán férfi

Abbahagyta a börtönben az éhségsztrájkot az ukrán Pavel Hrib, akit a minap ítélt hat év szabadságvesztésre egy oroszországi bíróság terrorizmus vádjával – jelentették szombaton ukrán és orosz hírügynökségek.

Kényszertáplálást kaphat az Oroszországban fogva tartott ukrán rendező

Ezt csak akkor vetik be, ha az éhségsztrájkot folytató rendező egészségi állapota miatt veszélybe kerülne az élete.

Közel egy év után befejezte az éhségsztrájkot a rendkívüli állapot ellen tiltakozó két török tanár

Befejezte pénteken az éhségsztrájkot 324 nap után az a két török pedagógus, akit a több mint másfél éve tartó rendkívüli állapot keretében bocsátottak el munkahelyéről.

Lengyel orvosok éhségsztrájkja az egészségügyért

Magyarországon nem ragadós a lengyel példa, nem kényszerítik éhségsztájkkal tárgyalóasztalhoz a kormányt az orvosaink.

Éhségsztrájkba kezdett a Törökországban bebörtönzött olasz újságíró

Április 9-én vették őrizetbe Törökországban, mikor információkat gyűjtött könyvéhez a szíriai menekültek helyzetéről. Vádemelés azóta sem volt ellene, a blogger nemrég éhségsztrájkba kezdett.

Éhségsztrájkba kezdett egy férfi az egészségügy állapota miatt

Hét napig élt a Kenézy Gyula Kórház parkolójában egy férfi, aki az autójában aludt és csak vizet vett magához. Az éhségsztrájkkal a hazai egészségügy tarthatatlan helyzetére kívánta felhívni a figyelmet.

Befejeződött a menekültek éhségsztrájkja Békéscsabán

Befejeződött az éhségsztrájk Békéscsabán, a befogadó központban – tájékoztatta a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) kedd este az MTI-t.

Éhségsztrájkba kezdtek a migránsok Békéscsabán

Éhségsztrájkba kezdtek bevándorlók a békéscsabai zárt befogadó központban – hangzott el az M1 műsorában.

Abbahagyták az éhségsztrájkot a migránsok Horgosnál

Véget vetettek éhségsztrájkjuknak a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál tiltakozó migránsok – mondta el a közmédia helyszíni tudósítója pénteken az MTI-nek. A Belgrádból gyalog Horgosra vonult migránsok hat napja próbálták elérni, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt.

Egyre rosszabb állapotban vannak a magyar határnál éhségsztrájkoló migránsok

Egyre romlik a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál éhségsztrájkot folytató migránsok állapota – mondta el a közmédia helyszíni tudósítója csütörtök délelőtt az MTI-nek. A közel hetven migráns ötödik napja várja, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt.

Elájult egy éhségsztrájkoló a szerb-magyar határnál

Migránsok egy csoportja táborozik a szerb határnál, várva arra, hogy beléphessenek Magyarországra.

Éhségsztrájkba kezdtek a migránsok Belgrádban

Több mint száz migráns kezdett éhségsztrájkba pénteken Belgrádban, ám nem a szerbiai körülmények miatt tiltakoznak, hanem a Bulgáriában tapasztalt rossz bánásmód, valamint amiatt, hogy nem tudnak tovább menni Magyarország felé – tapasztalta az MTI tudósítója a belgrádi autóbusz-pályaudvar melletti parkban, a migránsok...

Éhségsztrájkolnak a román rabok a nyomorúságos körülmények miatt

Éhségsztrájkot kezdtek szerdán több romániai börtönben a fogva tartási körülményekkel elégedetlen rabok, és kisebb rendbontások is történtek.

"Éhen döglünk": ülősztrájk Debrecenben

Emlékeznek még az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) botrányára ? A munkásokra, akik uniós pénzből dolgoztak, de hónapok óta nem láttak bért?

Meghal, ha Orbán nem teljesíti a kérését

Hajdu Attila volt fideszes aktivista azt szeretné elérni, hogy Orbán Viktor poligráfos vizsgálatnak vesse alá magát.

Miniszter Úr,a szegények is a te gyerekeid!

„Küldjön Orbán Viktor egy ciánkapszulát a szegényeknek, mert az is jobb, mint a hosszan tartó éhezés” – ezt mondja az ózdi polgármesteri hivatal előtt éhségsztrájkba kezdett 59 éves asszony.

Chippendale-tüntetőket kér a Parlament elé Selmeczi Gabriella?

Négy középkorú politikustól már nem lucskosodik át a negyvennyolcadik évét taposó honanya bugyija :D

Leharapták Orbán Viktor herezacskóját?

A jobboldali média egy gátlástalan, hazug, szarkeverő banda. Nincs ebben semmi meglepő, eddig is tudtuk. Ám ha Magyarország jogállam lenne, a magyar baloldali pártok csak a megnyert sajtóperek kártérítéseiből királyi módon megélnének.

Éhségsztrájkol a Gépnarancs is

Sajtószabadsági szolidaritásból bekapcsolódunk az Index éhségsztrájkjába.

MTVA székház kerítésének dekorációja

A Kunigunda u-i MTVA székháznál továbbra is áll a kerítés.

Kirúgta az MTVA az éhségsztrájkoló Nagy Navarrót és Szávulyt

Az MTVA rendkívüli felmondással megszüntette Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka munkaviszonyát.

Nem hajlandó elhagyni a börtönt egy indiai aktivista

Noha elengedték, nem ment el a börtönből és éhségsztrájkba kezdett kedd éjjel Indiában az a korrupcióellenes aktivista, aki tiltakozásával országos hírnévre tett szert.

Éhségsztrájk Debrecenben

Szerda délelőtt 11 óra óta nem evett Szabó Balázs, mert szeretné ha a pártok együttműködnének, és valóban a nép érdekét néznék.

Éhségsztrájk után milliókat követel

Magyarcsanád - Jankó Imre eredménytelen éhségsztrájkja után úgy döntött, hogy a Helsinki Bizottsághoz fordul, és milliós kártérítést követel a magyar államtól és Magyarcsanád önkormányzatától.

Éhségsztrájk az ivóvizért Barcikán

Egy tavaly augusztusi csőtörés miatt a mérőállomás 5411 köbmétert közölt, az elfolyt vízmennyiséget a csatornahálózat elvezette, így nem észlelték időben.