Repair Café Budapest: Egy fenntartható kezdeményezés a VIII. kerületben, ahol a kidobásra ítélt tárgyak újra életre kelnek

A közösségi költségvetés lehetőséget biztosít a budapestieknek aktívan részt venni a város fejlesztésesében és alakításában azáltal, hogy ötleteket javasolhatnak, majd pedig szavazhatnak arról, hogy melyek valósuljanak meg a közösség javára. A folyamat éves ciklusa magában foglalja az ötletek gyűjtését, szakmai...

Ökoturisztikai központot hoztak létre Várgesztesen

Tatabánya, 2023. november 24., péntek (MTI) - Keltike Ház néven ökoturisztikai központot hoztak létre önkormányzati beruházásban Várgesztesen - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település polgármestere az MTI-vel.

Történelmi mélyponton a napelem cella árak – globális tendenciák, árak és aggodalmak

Az Eneos Group, egy japán energetikai vállalat például rekordösszeget, közel 4 millió amerikai dollárt fizetett a Panama-csatorna használatáért. A csatorna zsúfoltsága, melyet főként az elmúlt hónapok aszálya okoz, számos hajót kényszerített a várakozásra. A helyi hatóságok radikális korlátozásokat vezettek be a csatorna...

MÉASZ: jelentősen csökkent egyes építőanyagok és építési termékek forgalma az idén

A szövetség úgy látja a hazai gyártású építőanyagok a kereskedelmi partnereknél legtöbbször azonnal vagy rövid átfutással elérhetők. Ugyanis a gyártókapacitások csökkentése nem befolyásolja a szállítási időket, mivel a magyarországi építőanyag kereskedelemben és a gyártói telephelyeken is jelentős készletek érhetők el.

Régészeti és talajvédelmi munka folyik az ácsi katódanyaggyár területén

Az 1,3 milliárd eurós beruházással épülő ácsi katódanyaggyár területén jelenleg régészeti és talajvédelmi munkák zajlanak - közölte a beruházást végző Bamo Technology Hungary Kft. közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.

Faipari ágazati képzőközpont jött létre Pápán

Az iskolai rendszerű szakképzés állami fenntartású intézményei 2015. július 1-jétől szakképzési centrumokba tömörültek.

Építőipari "okos állványt" fejlesztett ki a baranyai Caadex Kft.

A cég bizakodó az új építőipari eszköz térnyerését illetően, ugyanis a társaságnak nincs tudomása olyan más, hasonló fejlesztésről, melyben az Ipar 4.0 lehetőségei megjelennek az állványgyártásban és -felhasználásban - jelezték.

ÉVOSZ: a fővárosi közlekedési intézkedések emelik az építőipari szolgáltatások árát - építési hírek

Hozzátették, hogy a berlini városvezetés elrendelte: különösen a főbb közlekedési útvonalakon kell biztosítani a napi ingázók, a gazdasági élet és az áruszállító vállalkozások számára, hogy azokat változatlan áteresztőképességgel használhassák.

A Lengyel "bútoros" család történetét bemutató kiállítás nyílt a szegedi Új Zsinagógában

A holokauszt árnyékában élő család mindennapjait egészen a munkaszolgálat kezdetéig Pető György amatőrfilmjei örökítették.

Elkezdődött a Sarlós Boldogasszony katolikus templom felújítása Eleken

Gyula, 2023. október 21., szombat (MTI) - Elkezdődött a Sarlós Boldogasszony katolikus templom felújítása a Békés vármegyei Eleken az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságtól kapott 120 millió forintos forrásból.

Krause állvány – minőség és biztonság a szakmunkákban

A megfelelő minőségű szerszámok és kiegészítők a szakmunkák és a házi barkács során egyaránt fontosak. Ezek nem csupán leegyszerűsítik a feladatvégzést, de jóval biztonságosabb körülményeket is teremtenek. Különösen, ha épp ez a feladatuk. Az állványok szinte minden kivitelezési munka során nélkülözhetetlenek. A...

Fogyatékossággal élő embereknek épültek lakóházak Esztergomban

A társaság 2021-ben 1,4 milliárd forint ráfordításával épített 11 lakóházat és egy szociális szolgáltatóközpontot Esztergomban, az elmúlt négy évben 2,5 milliárd forintot fordított fejlesztésekre a városban és Kesztölcön.

Átadta új üzemcsarnokát a Schnaider Polymetall Kft. Bélapátfalván

A beruházás részeként két targoncával, egy présgéppel és lapszabászgéppel bővült az eszközpark.

Átadták a vácdukai pihenő és rekreációs parkot

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, arról beszélt, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében megvalósított fejlesztéseket is európai uniós forrásból kellett volna finanszírozni, de mivel az EU nem utalta el a Magyarországnak járó forrásokat, a magyar...

Modern városok - Jövő júniusra készülhet el a Fejér vármegyei kórház új tömbje

A beruházásra a Modern városok program keretében kapott forrásokat Székesfehérvár: 2021-ben 11,4 milliárd, tavaly további 3,6 milliárd forintot biztosított a kormány a fejlesztés megvalósítására, ezenfelül eszközbeszerzésekre és légtechnikai fejlesztésre a kórház részére rendelkezésre álló fedezet - szintén a programnak...

Kulturális örökség napjai - Több mint 550 program szombaton és vasárnap

A KIM munkatársa bejelentette, hogy négy új elemet vettek fel a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére: a lakodalom élő hagyománya Boldogon: viselet, népdal, tánc, lakodalmi sütemények; Szent Márton tisztelete Magyarországon; a deszki szerb aranyhímzés élő hagyománya; valamint a Szent Vér hagyománya Bátán.

Alois Miesbach 3 millió téglával segített a városon az 1838-as árvíz után

Miesbach örökségét unokaöccse, Heinrich Drasche vitte tovább, aki 1828-tól kezdetben társként, később igazgatóként, majd tulajdonosként vette át az irányítást.

Lakóotthonok épültek fogyatékossággal élő embereknek Nagymágocson és Derekegyházon

Derekegyház, 2023. augusztus 26., szombat (MTI) - A Gesztenyeliget Kastélyotthon százhúsz ellátottja számára épültek lakóotthonok Nagymágocson és Derekegyházon, a fejlesztés csaknem 1,1 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg - tájékoztatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád-Csanád vármegyei...

Új bölcsőde és óvoda nyílik Tihanyban

Budapest, 2023. augusztus 24., csütörtök (MTI) - Új bölcsőde és óvoda nyílik Tihanyban - közölte a település önkormányzata az MTI-vel.

Bővítik a háziorvosi rendelőt Taksonyban

Budapest, 2023. augusztus 16., szerda (MTI) - Több mint 230 millió forintból bővítik a háziorvosi rendelőt a Pest vármegyei Taksonyban - közölte a település önkormányzata az MTI-vel.

Csaknem 960 millió forintból újult meg a miskolctapolcai őspark

Mint írták, a területen évtizedek óta nem voltak komolyabb fejlesztések a tavalyi évig, amikor komplex rekonstrukciós munkák kezdődtek el.

A Fővárosi Vízművek tervezheti meg a tiranai víziközmű-szolgáltatás irányítástechnikai rendszerét

A szakembereknek pedig a sok munka és nagy kihívás mellett fejlődési lehetőséget és egyben nagy megtiszteltetést is jelent a projektben való részvétel, hiszen egy európai főváros üzemirányításának alapjait fektethetik le. Reményeink szerint a vállalat nemzetközi ismertségének és elismertségének további erősítésével...

Elkészült a miskolci Y-híd kerékpáros hídja és kerékpárútja

Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadón elmondta, Miskolc történetének egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztése fejeződött be, az első ütemhez kapcsolódó valamennyi beruházás elkészült. Ugyan a Kisfaludy utcát érintő beruházás és a kerékpárút sem szerepelt az eredeti tervekben, de a...

Látogatóközpont épült Jászboldogházán

A kiállítótérben a látogatók interaktív, játékos formában ismerkedhetnek meg a település, a Jászság növény- és állatvilágával. A benti és kinti tanösvényen színes és látványos illusztrációk, részletes leírások, tájékoztatók találhatók - közölte.

Átadták a Marosvásárhelyi Református Kollégium új bölcsődéjét

Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője egy tudatos, előrelátó kormányzati program sokadik állomásának nevezte a marosvásárhelyi ünnepséget. Hangsúlyozta, hogy ez "az egyetlen járható út", a szülőföldön való megmaradás, oktatás útja, amely a szülőknek a mindennapok...

Tervásatások kezdődnek ősszel az egykori székesfehérvári koronázóbazilika területén

A Nemzeti Emlékhelyen tervezett kutatásokból kiderülhet, hogy az ottani szakasz mikor épült pontosan, és közvetve, megbízhatóan datálhatják a Szűz Mária prépostsági templom építésének idejét, amire jelenleg csak közvetett utalások vannak.

Levél: Egészségház épül - építési Hírek

Az egészségházban kialakítják a rendelőkhöz tartozó kiszolgálóhelyiségeket, várókat, orvosi és védőnői pihenőszobákat. Ezenfelül egy multifunkcionális helyiséget is építenek a szűrővizsgálatok és a csoportos egészségfejlesztő programok számára.

Újabb 112 milliárddal támogat a kormány debreceni fejlesztéseket

A kormánypárti politikus fontosnak nevezte a hasznos, a gazdasági tevékenységet szolgáló beruházásokat, de felhívta a figyelmet: ezek folyamatosan, nem egyszerre valósulnak meg, van olyan fejlesztés, aminek még csak az előkészítése kezdődik meg, de arra is rendelkezésre állnak a források.

Termékfázisba lépett az új fűtési rendszer

Az EnerGoWindow egy veszprémi gyárban készül. A termék kifejlesztése és a gyártás elindítása mintegy 100 millió forintba került.

Ön melyik családi házat választaná? Melyik középület a kedvence?

A neves szakemberekből álló zsűri zárt ajtók mögött fogja kiválasztani a legjobbnak ítélt pályaműveket.