Hová tűnt Pesty László? Egy hónapja ígérte, hogy 1-2 hét és "rátesz egy szívlapáttal"

Bálványosi premierje óta egyre többfelé lengetett be nagy leleplezéseket még a 2024-es választást megelőzően az ős-fideszes, a ma is Orbán-hívő Pesty László, aki egy hónapja beígérte, hogy nem húzza addig az idegeket, év végégig be van tárazva „felháborodni való Lölő-jelenséggel” és nem fél ezeket tervszerűen használni.

Dobrev Klára: most veszítjük el a jövőt

Egyre kevesebb diák engedheti meg magának a továbbtanulást, most veszítjük el a jövő orvosait és a tanárait Egyre nagyobb terhet ró a hallgatókra az egyetemi tandíj kifizetése.

Higgye csak a nép, hogy törődik az országgal a kormány! - Lázár bedobta: lehet, hogy épül új híd

A hangsúly a "lehet" szócskán van.

Már a kínaiak pénzére ácsingózik: Jin Liqun bankvezérrel találkozott Orbán

Hétfőn a Várba költöztetett Miniszterelnöki Hivatalában tárgyalt az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) vezetőjével Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbánék megint becsapták Karácsonyt – de sajnos az egészségre vágyó embereket is

Az idei évi tízmilliárd forint helyett jövőre már csak 8,7 milliárd forintot szán Orbán Viktor kormánya a főváros és Pest megye egészségügyi intézményeinek fejlesztésére.

Elolvassák, lesz@rják, kukába dobják - reagált egy kommentelő a mentők felháborodott közleményére

Orbán kormánya 2022 végén minden beígért a legkülönbözőbb ágazatok képviselőinek és ezáltal a dolgozóknak, csak, hogy "csendben maradjanak".

10 dolog, amiről le kellene szokni újév előtt

Az újév itt van a küszöbön, és most már tényleg eljött az ideje, hogy átgondold, mi az, amit már tavaly is meg akartál tenni: amikről még szilveszter előtt le kell mondanunk!

Az állatvédő szervezetek dupláját fizetik az üzemanyagért mint Te, amikor nyaralni mész! - Nyílt levél a regnáló közszolgáknak

A Gulyás-szájjal bejelentett kormány -Orbán- döntés átírta az üzemanyagár kedvezményezettjeinek körét, amiből -ha hiszed, ha nem- kimaradtak például a mentők, a fuvarozók, az utánpótlásért és logisztikáért felelős cégek, vagyis ha megúszod és nem az életed a tét, akkor a továbbiakban mindennek tovább emelkedik az ára.

Hatalmas ígéretet tett a DK a nyugdíjasoknak

Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy ha az ellenzék kerül kormányra, akkor visszaállítják a nyugdíjak vegyes indexálását, ami egyszerre veszi figyelembe az inflációt és a bérek emelkedését.

Hogyan tartható be az újévi fogadalom?

A dohányzásról való leszokás mindig az élbolyban foglal helyet az újévi fogadalmak listáján, ám betartani már nem annyira egyszerű...

Horoszkóp, ami hihetetlen, de igaz! Ezt a 3 dolgot tartsd be és 2022-ben minden a terveid szerint alakul!

Nem kell több oldalas listát írnod, hogy mit szeretnél megváltoztatni 2022-ben, elég csupán három dologra koncentrálni és az életed komoly fordulatot vehet.

Kampányüzemmódba kapcsolt Fürjes Balázs, belengette a tanárok béremelését

Ehhez viszont az kell a politikus szerint, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikát folytassák. 

Jakab: 10-ből 6 férfit halálra dolgoztat a kormány – ha ő lesz a kormányfő, ez másképp lesz

Jelenleg 10-ből 6 férfi soha nem lesz nyugdíjas, ők azok, akiket halálra dolgoztat a kormány – kezdte bejegyzését a Jobbik elnöke.

Kisnyugdíjasunk bilit borít! - Krumpli helyett pénzeső-ígéret?

Közelednek a választások, mindenkinek ígérnie kell valamit, Tehát a miniszterelnöknek is "illik" ígérnie.

Vidéki rendőr sirámai Pesten - avagy miért lett tele a hócipő?

Pintér főrendőr megígérte nem kell tehát izgulni, minden a legnagyobb rendben volt-van-lesz.

A gikszerek léte kiszámítható? - Júliusig még "üzlet az emberi élet"

Volt egy kormányintézkedés, amelyet teljes szívemből támogatok: a meddőségi kezelések és gyógyszerek ingyenessé tételét.

Pintér beígért a rendvédelmiseknek "háromévente hathavi illetménynek megfelelő juttatást" - kérdés: hisznek-e neki?

Az ünnepek előtt szivárgott ki az a belügyi rendelettervezet, amely a hivatásos állomány tagjainak év végi jutalmazásáról szólt. A belügyminiszter ezt most hivatalosan is bejelentette:

Kisnyugdíjasunk ismét "bilit borít": választás előtt újraáraztak minket....

Már csak két hét, és ilyenkor már sorban állunk a választófülkék előtt, hogy voksoljunk, ki is legyen településünk polgármestere és kikből álljon a képviselőtestület.

Hányszor választottuk már a kisebbik rosszat! Egyszer már jó volna a nagyobb jót választani!

Minden politikus és politikai párt azt ígéri, hogy a nemzetet fogja szolgálni.

A román kormánypárt elnöke újabb ígéretet tett a marosvásárhelyi iskolaügy rendezésére

Liviu Dragnea, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke újabb ismét megígérte Orbán Viktornak, hogy rendezik a marosvásárhelyi magyar tannyelvű Római Katolikus Gimnázium ügyét – jelentette pénteken az Agerpres hírügynökség a pártelnök előző esti televíziós nyilatkozatát ismertetve.

Tudta, hogy rabszolgaság vár Önre? – Fazekas Sándor szerint Brüsszel gyarmatosítani készül - Városi Kurír

Fazekas a szívére vette, hogy ha Magyarország megszegi az önként vállalt közösség törvényét, és többszöri halk-szavú figyelmeztetés ellenére sem vált irányt, azt szankcionálni kénytelenek.

Csepreghy megesküdött, hogy Paks II. költségei nem emelkednek

Az államtitkár az ATV műsorában ígért egy vaskosat, miközben a Psukás-stadion drágulását is védte.

Versenyképes oktatást ígért Balog

A kormány célja, hogy összekösse a versenyképes oktatást és az értékalapú nevelést, amelyek nem kizárják, hanem jó esetben támogatják egymást – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából tartott díjátadón, kedden a Pesti Vigadóban.

Csúnyán átverte a kormány az orvosokat: nem kaptak több fizetést

A kormány azt ígérte, hogy januártól a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra nő, tehát nem lesz olyan szakorvos az országban, aki ennél kevesebbet keres. Az 1001 orvos a hálapénz nélkül nevű csoport szerint pénteken a szakorvosok megkapták bérüket, és a bérük semmit sem változott a korábbihoz képest – írja az Index .

A választásokig 60 ezer bölcsődei helyet ígér a kormány

Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezer új bölcsődei férőhely jöhet létre 2018-ig Magyarországon – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Híd, amely összeköt – vagy nem…

Ígéret az volt, van, lesz – bármi áron, csak várjunk még négy évet a helyi önkormányzati választásokig és bízzunk–, biztos előveszik ismét a híd építésének tervét.

Szerelmi kötés: ígéret, hazugság, valóság

Hogyan kössük magunkhoz a szeretett lényt?

Kárpótoljuk a magánnyugdíjpénztári tagokat

"Amint lehetőségünk lesz rá, kárpótolni fogjuk azt a három millió embert, akitől elvették a magánnyugdíj pénztári befizetését." - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke 2010 november 27-én a Budapest Sportaránában tartott nagygyűlésen.

Ezt ígérték a választás előtt az új városi polgármesterek Zalában

Gyutai Csaba, Cseresnyés Péter, Horváth László, Novák Ferenc, Baracskai József, Halmi Béla, Henczi Zoltán, Vertetics László, Papp Gábor, Ruzsics Ferenc - Zala megye új városi polgármesterei.

Több ezer euró ellenében ígért magyar jogosítványokat

Vád alá helyeztek egy Brassói férfit, mivel az több személynek is Magyarországon kiállított jogosítvány megszerzését ígérte – jelentette hétfőn az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság.