Menekülnek az írók a NER által megszállt Libritől

Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke átalakuló olvasási szokásokról, a mecenatúráról, illetve az MCC-ügy hatásáról beszélt.

Magyar írók reagáltak Demeter Szilárd botrányos kijelentésére: „Nem irányíthatja a magyar kultúrát olyan ember, aki vállaltan lenézi azt”

Magyar írók között is nagy port kavart Demeter Szilárd tegnapi interjúja, amelyben egyszerre írta le a magyar irodalmat, színházat, könnyűzenét és filmet.

Balog Zoltán elárulta, mit vár el a magyar íróktól

A Tokaji Írótábor zárónapján az emberi erõforrások minisztere a magyar íróknak népvándorlásról és civilizációs küzdelemrõl beszélt, de arra is figyelmeztetett, hogy az írók nem politikusok

Borisz Paszternak emlékezete

125 évvel ezelőtt megszületett Boris Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító.

Székely életek – Tamási Áron

Farkaslakán született 1897-ben és neve hivatalosan Tamási János TÁron volt.

Hemingway vall önmagáról

"Ha egy könyvön vagy elbeszélésen dolgozom, minden reggel írok, amint csak a világosság megengedi.

Ópium hoz álmokat - és ihletet?

Úgy tartja a közvélemény, hogy a művészekkel általában nem stimmel valami.

345 könyvújdonságot mutatnak be az idei könyvhéten

Háy János író nyitja meg a csütörtökön kezdődő 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat a budapesti Vörösmarty téren, a rendezvényen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók.

Mit olvasnak az írók? – Körkérdés a 84. Ünnepi Könyvhét előtt

A 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok [2013. június 6 - 10.] közeledtével kíváncsiak lettünk, vajon mit olvasnak az írók, bekopogtunk néhányukhoz és útmutatást kértünk. Benedek Szabolcstól, Erdős Virágtól, Fenyvesi Orsolyától, Kabai Lóránttól, Kőrösi Zoltántól, Sirokai Mátyástól, Sopotnik Zoltántól, Turányi...

Kedvenc íróink legbensőbb titkai

A napló műfaja a szépirodalom határán egyensúlyozik.

Székely írók a könyvtárban

Erdélyi székely írók mutatkoztak be a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programon a városi könyvtárban.

»Budapest Városa« nemzetközi irodalmi pályázat

Nem szokványos díjkiosztóra kerül sor július 9-én, a Gerbeaud-ház dísztermében.

Provokátorok

"Ausztria bűnös nemzet", jelentette ki Elfriede Jelinek osztrák írónő, aki utánozhatatlan nyelvi erejű és könyörtelen kritikai hangvételű könyveiért 2004-ben Nobel-díjat kapott. Addigra már sokszor meggyűlt a baja az osztrák sajtóval, amin nincs mit csodálkozni, ha tudjuk, hogy Jelinek baloldali, feminista, apai ágon zsidó, vagyis...