Újságírókat ítéltek életfogytiglani börtönre Törökországban

Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt pénteken egy isztambuli bíróság hat újságírót, mert az ítélet szerint előre tudtak a 2016-os puccskísérletről, és hatalomátvételre szólítottak fel – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

6 év börtön: Sikkasztás miatt ítéltek el egy szegedi ügyvédet

Hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy helyi ügyvédet, aki elsikkasztotta az ügyfelek letétként rábízott több millió forintját – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t. Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság sikkasztás és csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a...

Öt év börtönre ítéltek egy férfit egy fővárosi trafik kirablása miatt

Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy 26 éves férfit, aki egy valódinak látszó fegyverrel kirabolt tavaly tavasszal egy II.

Életfogytiglanra ítélték a muszlimok közé hajtó londoni merénylőt

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték pénteken azt a walesi férfit, aki tavaly júniusban furgonjával egy londoni mecsetnél muszlimok közé hajtott. A merényletben egy ember meghalt, kilenc sérültet kórházba szállítottak.

Juhász Péter: Rogán ellopta a fél budapesti belvárost, ahogy Orbán a fél országot - Városi Kurír

Juhász Péter és Rogán Antal nem először lettek "pertársak".

10 évet kapott és örökre eltiltották a mentőzéstől az időseket fojtogató váci ápolót

Novemberben részletesen beszámoltunk annak a váci mentősnek a történetéről, aki még 2016-ban munkaruhában elment egy idős házaspárhoz, vérnyomást mért, majd kirabolta az időseket. Az ügyésszég szerint egyiküket egy gézszalaggal fojtogatta.

Elítélték Szilágyi István fiát súlyos testi sértésért

Két év szabadságvesztésre ítélték Szilágyi István fiát súlyos testi sértésért, de a büntetést három évre felfüggesztette a bíróság, tekintettel arra, hogy a vádlott büntetlen előéletű. 

Gézszalaggal fojtogatta az idős házaspárt egy mentős Vácott

Kedden várható ítélet egy egykori mentős ügyében, aki kirabolt egy idős házaspárt, a nénit gézszalaggal fojtogatta.

Március közepén születhet ítélet Ahmed H. ügyében

Március közepén születhet ítélet az Ahmed H. ellen folyó megismételt elsőfokú eljárásban a Szegedi Törvényszéken.

Több mint 37 milliót csalt ki áldozataitól a nő – hét év börtönt kapott

Hét év fegyházbüntetést kapott egy nyíregyházi nő, aki lakásvásárlások, válóperek ügyintézésének hamis ígéretével több mint 37 milliót csalt ki áldozataitól.

Újabb kilenc évre ítélték William Browder brit üzletembert Moszkvában

Újabb kilencévi szabadságvesztésre ítélték távollétében gazdasági bűncselekmények miatt pénteken Moszkvában William Browder brit üzletembert, a Hermitage Capital alapítóját, a börtönben elhunyt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló volt munkaadóját, az emberi jogokat megsértő orosz tisztségviselőket szankciókkal sújtó...

Öt év fegyházra ítélték a 2004-es mátészalkai emberölési kísérlet vádlottját

Öt év fegyházbüntetésre ítélte a 2004-es mátészalkai emberölési kísérlet vádlottját hétfőn, nem jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék.

Ötévi munkatábort kapott a szentpétervári robbantás egyik vádlottja

A szentpétervári metróban április 3-án elkövetett öngyilkos merénylet kapcsán egy férfit ötévi munkatáborban letöltendő büntetésre ítélt a bíróság.

20 évre növelték a többszörös csecsemőgyilkos karcagi anya büntetését

Eredetileg 13 évre ítélték azt a karcagi nőt, aki úgy megverte csecsemőjét, hogy az belehalt sérüléseibe. A bíró az eredeti ítéletet 20 évre növelte, mivel a nő 17 éve egy másik gyerekét is megölte, azért 3 és fél évet kapott.

Elítéltek öt embert, akik rendőrökre támadtak Somogyban szeptemberben

Öt személyt ítélt a bíróság letöltendő és felfüggesztett börtönbüntetésre, miután szeptemberben egy falunapon rendőrökre támadtak, egyiküket bántalmazták is.

Életfogytigalanra ítélték Ratko Mladićot Hágában

Népirtás, emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt életfogytiglani börtönbüntetést kapott Ratko Mladić, mondta ki ítéletében a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.

Halálos síbaleset: egy év felfüggesztve a vétkesnek

Szeptember végén hozott ítéletet a francia bírósság egy 2014 márciusában történt halálos síbaleset ügyében.

Elítélték egy férfit, aki szexuális szerepjáték közben megfojtott egy nőt

A bíróság első fokon hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki szexuális szerepjáték közben fojtott meg egy prostituáltat a fővárosban – közölte a Budapest Környéki Törvényszék kedden az MTI-vel.

20 évet kapott az első francia dzsihadista támadás elkövetőjének bátyja

Húsz év börtönre ítélték azt a férfit, akinek a testvére 2012-ben elkövette az első franciországi dzsihadista támadást. A testvért terrorista bűnszövetkezetben való bűnrészességgel vádolták.

Helybenhagyták a Nyemcov-gyilkosság ítéletét, 11-20 év börtönt szabtak ki a vádlottakra

Öt csecsen férfit talált bűnösnek Borisz Nyemcov orosz ellenzéki meggyilkolásában az orosz bíróság, a vádlottak fellebbezését az orosz legfelsőbb bíróság elutasította.

Polt Péter szégyelli a Kúriát

Polt Péter fővárosi főügyész butaságnak, hisztinek és valótlanságnak tartja a Kúria döntését, miszerint fideszes lenne a Legfőbb Ügyészség. Polt reakciója:

Turrach: bíróság előtt a lavinaáldozat apja

Végzetes családi dráma történt idén március 11-én, amikor egy grazi család pályán kívül síelt Turracher Höhe környékén.

Elítélték az áldoktornőt, aki se nem gyógyított, sem nő nem volt

Szirákon bolondított meg sokakat egy áldoktornő, akinek amúgy nem is volt doktori végzettsége, és nem is nő volt igazából. A bíróság ítéletet hozott ügyében.

Szijjártó a kvótaítéletről: "A politika megerőszakolta az európai jogot"

A magyar kormány szerint az Európai Bíróságon, a kvótaperben született döntés felháborító és felelőtlen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Trócsányi László igazságügyi miniszterrel közösen, az Országházban tartott sajtótájékoztatójukon, melyről az MTI számolt be. 

Öt szíriai embercsempészt ítéltek el Bécsben

Három szíriai embercsempészt letöltendő szabadságvesztésre, kettő segítőjüket pedig felfüggesztett börtönre ítélt a bécsi tartományi bíróság.

Szíriába akart szökni a terroristákhoz egy németországi férfi – elítélték

Németországból akart Szíriába szökni egy férfi, hogy csatlakozzon az iszlám harcosokhoz, ám a reptéren elfogták. A bíróság most először hozott jogerős ítéletet ilyen bűncselekményben.

Szombathelyen elítélték a Kétfarkú Kutyák járdafestőit

Írásbeli figyelmeztetést kaptak és két évre bekerülnek a szabálysértési nyilvántartásba azok az passzivisták, akiket még áprilisban jelentettek fel, hogy Szombathelyen a járdát festették. 

Börtönre ítéltek nyolc arab hercegnőt, akik kegyetlenül bántak az alkalmazottakkal

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a belga bíróság nyolc, az Egyesült Arab Emírségekből érkezett hercegnőt, akik az ítélet szerint 2007-8-ban, amikor több hónapig egy brüsszeli luxusszállóban éltek, embertelenül bántak a személyzettel.

Karácsonykor akarták felgyújtani a hajléktalant – elítélték őket

Elítélt kedden a berlini tartományi bíróság egy fiatal szíriai és líbiai menedékkérőkből álló csoportot, amely tavaly karácsonykor megpróbált felgyújtani egy alvó hajléktalant a német fővárosban.

A londoni Legfelsőbb Bíróság halálra ítélt egy 9 hónapos kisbabát

Charlie Gard, a 9 hónapos kisfiú szülei elítélik a londoni Legfelsőbb Bíróság embertelen ítéletét. Azt mondják, hogy megfosztották őket szülői joguktól. Először a kórház, majd a bíróság tiltotta meg, hogy a kis Charlie-t kezelésre vigyék az Egyesült Államokba.