„Hát ez a nap is eljött” – Majka nem mindennapi elismerésben részesült

Szülővárosának díszpolgárának nevezték ki.

Sofőrre támadt egy részeg, a buszvezető az Ózdi Rendőrkapitányságig meg sem állt

A férfi késsel is megfenyegette a sofőrt.

Öt futamból öt győzelem! A Citroën megerősítette vezető helyét a bajnokságban. - Autósajtó

A hosszú bajnoki szünet után rövid versenyt futott a ralibajnokság mezőnye Ózdon.

Összeverekedett Majka és Kembe Sorel egy nő miatt még nagyon régen

Kembe Sorel egy ósdi ózdi esetet idézett fel a Tik-Tokon. 

Ózdon mentek el szavazni a legkevesebben

A legkevésbé aktív választókörzetek sorában 13 óra óta nem történt változás, még mindig az ózdi körzetben a legalacsonyabb a részvétel (Borsod 3-as), itt csupán a választók 42,73 százaléka járult eddig az urnákhoz.

A részeg sofőr, mentőst és rendőrt gázolt

Egy sérültet láttak el az út szélén a mentőszolgálat bajtársai Ózdon, amikor egy, későbbi megállapítás szerint részeg,  autó vezetője elütötte az  éppen egy sebesültet ellátó mentőápolót, és az esetnél intézkedő rendőrt.

Óriási medve sétálgat Ózd környékén – fotók

Az állat 200 kilós lehet.

Eljárás indul az ózdi karlendítő alpolgármester ellen

Csütörtökön rendkívüli testületi ülést tart az ózdi önkormányzat, amelyen a karlendítő botrányba keveredett alpolgármesterrel, Farkas Péter Barnabással is foglalkoznak.

Részeg voltam – mondja a náci karlendítésen kapott ózdi alpolgármester

Hétfő éjszaka egy Facebook-bejegyzésben kért elnézést Farkas Péter Barnabás. Ez bőven éjfél után lehetett, mert csak akkor jött vissza a Facebook. 

Megölt két tizenéves gyereket, legkorábban 40 év múlva szabadulhat az ózdi késelő

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a 34 éves férfit, aki késsel halálra szurkálta élettársa két tizenéves gyerekét.

Bezár az ózdi Johnson Electric, 800 ember kerül utcára

A gyártás leépítése a tervek szerint több lépcsőben valósul meg – írta meg a hvg.hu.

Két autó ütközött össze az éjjel Ózdon

Két embert a tűzoltók szabadítottak ki az egyik autóból.

Fojtogatás, erőszak – három férfi rendőrökre támadt Ózdon és Hajdúböszörményben

Az ügyészek súlyosbítást kértek.

Megrázó helyzetkép a végekről - Bódis Kriszta tudósítása

A járvány következményei fokozottan sújtják a szegregátumban élőket. Bódis Kriszta, az ózdi szegregátumokban működő Van Helyed Alapítvány létrehozójának megrázó beszámolója. Mi nem Tanodát csinálunk, hanem egy rendszert építünk

Gyilkosság Ózdon

Holtan találtak egy 65 éves nőt Ózdon, a rendőrség bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást indított - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség.

Kigyulladt egy autó Ózdon

A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.

Sem a jelenlegi, sem az egykori neonácik nem számíthatnak a DK támogatására

Ózdon szinte a teljes ellenzék beállt a jelenlegi Jobbikos polgármester Janiczak Dávid újrázási ambíciója mögé, kivéve a Demokratikus Koalíció.

Betegbiztonsági fejlesztéseket végeztek az ózdi kórházban

Több mint 170 millió forint állami és uniós forrásból betegbiztonsági fejlesztéseket valósítottak meg az ózdi Almási Balogh Pál Kórházban – tudatta az intézmény főigazgatója az MTI-vel.

Tragédia

Halálos késelés történt ma kora délután Cipóban. A támadásban két gyermek életét vesztette, édesanyjuk súlyos sérüléseket szenvedett.

Megerőszakolt a nevelőapja egy kétéves gyereket Ózdon

I. Szilvia és párja 2013 óta élt élettársi kapcsolatban éltek, és nevelték az asszony korábbi kapcsolatából született két kiskorú gyermeket.

Tehénpásztort vertek halálra Ózd mellett

Bántalmazta, majd magára hagyta áldozatát Ózd-Susa település határában az a fiatalember, akit a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak.

Pincetűzben meghalt egy ember Ózdon

A lángok eloltása után találtak rá az áldozatra.

Úgy néz ki, hogy egy tornádót sikerült Ózdnál felvenni – videó

Még nem erősítették meg hivatalosan, de úgy tűnik, sikerült egy kialakulófélben lévő tornádót levideózni Ózdnál kedden.

Agyonvertek egy embert – 10 és 11 évet kaptak elsőfokon

Első fokon tíz és tizenegy év fegyházra ítéltek két férfit, aki Ózdon agyonvert egy embert.

Lakástűzben meghalt egy férfi Ózdon

Lakástűzben életét vesztette egy férfi Ózdon szombaton délután – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Autós üldözés volt Ózdon, kilőtték a menekülő kocsi kerekét

Két rendőrautónak is nekiütközött egy menekülő sofőr a terepjárójával Ózdon, a járművet csak a kerekére leadott lövéssel tudták megállítani a rendőrök – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Kiskirály lett az ózdi jobbikos polgármesterből

Janiczak Dávid irodájában titkos hanganyagok készültek, amelyekből kiderült, hogy a polgármesternél rendszeresen beszélnek vesztegetésekről, cigányozásról és balul sikerült közbeszerzésekről.

Nem tudta a 11 éves ózdi kislány, hogy teherbe eshet a szextől

A kislánynak kimaradt a felvilágosítás, mégis lefeküdt 17 éves szerelmével, és megtörtént a baj.

11 éves kislány szült babát egy ózdi férfinak

Kényes ügyet tárgyal csütörtökön az ózdi bíróság.