Tarlós fókuszba helyezte a problémák megoldását

Tarlós István a problémamegoldásra helyezi majd a hangsúlyt főpolgármester-jelölti kampányában.

20 ezerrel kevesebben szavazhatnak ősszel, mint négy éve

Mintegy 20 ezerrel kevesebben szerepelnek az őszi önkormányzati választás névjegyzékében, mint négy évvel ezelőtt – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.

Megkezdődött a kiköltöztetés Miskolc egyik nyomornegyedéből

Bírósági végrehajtást követően két lakásból költöztettek ki kedden embereket Miskolc egyik, úgynevezett nyomornegyedéből, egy asszonynak és egy háromgyermekes családnak kellett elhagynia eddigi otthonát.

Hétmilliárd forintba kerülnek az őszi önkormányzati választások

Hétmilliárd forint az októberi önkormányzati és nemzetiségi választás tervezett költségvetési előirányzata – közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI).

Királyi kastélyban értekeznek a világ magyar polgármesterei

Gémesi György köszöntőjével szombaton megkezdődött a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által szervezett "magyar polgármesterek kétnapos világtalálkozója" Gödöllőn, a királyi kastélyban.

Együtt-PM: jogszabályi trükközéssel akarja a Fidesz elvenni a fővárosiaktól a népképviseletet

Az Együtt-PM pártszövetség szerint a Fidesz-KDNP a „vereségtől való félelmében” az önkormányzati törvény módosításával elvenné a fővárosiaktól a népképviseletet.

Sátoraljaújhely nem adna segélyt a máshonnan lelépési pénzért elköltözőknek

A sátoraljaújhelyi önkormányzat tervei szerint öt évig nem kaphatna segélyt, aki abból a pénzből venne házat a zempléni városban, amelyet korábbi településétől kap azért, hogy máshol telepedjen le – közölte Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) polgármester sajtótájékoztatón, hétfőn.

Kazah költőnek állítanak szobrot Tarlósék a Városligetben

Szobrot kaphat Abay Kunanbajev kazah költő Budapesten, a Városligetben. Az erről szóló javaslatot a 20 kormánypárti és a jobbikos képviselő támogatásával fogadta el szerdán a Fővárosi Közgyűlés, az ellenzéki képviselők egy része a szoborállítás ellen szavazott, míg mások nem vettek részt a voksolásban.

Támogatás a térfigyelő kamerák telepítéséhez

Az áprilisi tatabányai közgyűlésen a testület támogatta Schmidt Csaba polgármester kezdeményezését, hogy a társasházi közösségek lépcsőházankénti térfigyelő kameratelepítésekor, a szerelési költségek 50 százalékát, egy újonnan létrehozott 5 millió forintos alapból finanszírozza az önkormányzat.

Megkezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása

A Várkert Bazár fejlesztésének második üteméhez kapcsolódóan megkezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása. A kedd reggel induló munkálatok során a bazár környékén új burkolatot kapnak az utcák, korszerűsítik a közvilágítást, kerékpársávokat, új villamosmegállókat és szökőkutakat alakítanak ki, valamint...

"Elegünk van már ebből a hazudozásból" - kikelt magából egy zalai polgármester

Zalaszentgrót polgármestere szerint Zala megyében egyetlen település sem kapta meg azt az állami támogatást, amit néhány héttel ezelőtt azoknak az önkormányzatoknak ígért meg a kormány, amelyek jól gazdálkodtak, ezért náluk nem volt adósságkonszolidáció.

Négy év börtönre ítélték a volt MSZP-s politikust

Első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés miatt Wieszt János volt szocialista politikust a Fővárosi Törvényszék hétfőn. Két vádlott-társát, aki ügyvéd, 2-2 év letöltendő börtönre és többmilliós vagyonelkobzásra ítélték.

Komárom-Esztergom megyében húszmilliárdos adósságot vállal át az állam

Az önkormányzati adósságkonszolidáció utolsó ütemében, február végéig 20,5 milliárd forintos adósságot vállal át az állam a Komárom-Esztergom megyei településektől – ismertette a fejlesztési miniszter csütörtökön oroszlányi sajtótájékoztatóján.

Csökkent az önkormányzatok pénzügyi kiszolgáltatottsága

Az utóbbi években lényegesen csökkent az államigazgatási és önkormányzati szektor pénzügyi kiszolgáltatottsága – összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési tapasztalatait a szervezet elnöke csütörtökön Debrecenben.

Semjén: Egertől 3,2 milliárd forintos adósságot vállalt át az állam

Az állam Eger önkormányzatától 3,2 milliárd forintos fennmaradó adósságot vállalt át – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke keddi sajtótájékoztatóján a hevesi megyeszékhelyen.

Több mint 30 milliárd forinthoz jutnak az önkormányzatok

Összesen 30 milliárd 466 millió forintot kap 1875 önkormányzat működőképessége megőrzésére – jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Pintér jutalmazza az elbocsátásokat?

Az ugyanis látszólag nagy siker, hogy egyszerre 217 ezer közileg munkáltatott ember dolgozott.

A kormány átvállalja az önkormányzatok hátramaradt adósságát is

A kormány február 28-ig minden magyar település hátramaradt adósságát átvállalja, összesen mintegy 420 milliárd forint értékben – jelentette be hétfőn a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Robbanás a harmadik kerületben

Egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, amikor szerdán hajnalban lerobbant Budapesten a Tímár utcában egy épület felső szintje – tájékoztatta a helyszínen az MTI-t az Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője. Gázrobbanás történhetett.

Ingyenesen kapnak ingatlanokat az államtól az önkormányzatok

Az önkormányzatokkal még januárban kezdte meg a Belügyminisztérium a tárgyalásokat arról, hogy az állam – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. (MNV) és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – által meghatározott körből mely ingatlanokra tartanának igényt térítésmentesen a települések.

Miskolc: biztonság kell? Védd magad!

Rendhagyó eseményre hozott meghívót az elektronikus postás a napokban.

Éjjel kettőig szólhat a zene Keszthelyen

Májusi soros ülésén rendeletet alkotott a keszthelyi önkormányzat a közösségi együttélés alapvető szabályairól.

A Fővárosi Önkormányzaté lehet a Margitsziget

A XIII. kerületi önkormányzattól a fővároshoz kerülhet a Margitsziget, ha a képviselők elfogadják az erről szóló törvényjavaslatot.

Tulipánchip-gate: trükkös lopásra készül Kósa Lajos hivatala?

Szálanként kapnának közpénzből chipet Debrecenben a tulipánok, merthogy sok arra a tulipántolvaj. A város köztereit legfeljebb 3-4 napig díszítő virágok egyedi azonosítóval történő ellátásának tervezett költségéről mélyen hallgat a debreceni önkormányzat.

Fiókban tartott mandátum: kilenc hónapja vár megbízólevelére

A leendő gyöngyössolymosi képviselő kilenc hónapja vár megbízólevelére. A település polgármestere szerint akadályozni, hátráltatni próbálja az önkormányzat működését.

Szabadegyetem a Szent István Emlékév jegyében

A „Magyarság és Európa” című sorozat kultúrtörténeti, művelődéstörténeti témákat dolgoz fel

Cordon sanitaire

Rosszabb sorom úgy hozta, hogy újabban Krúdy Gyula, Mándi Iván és özv.

Emberségi demagógiák.

A hajléktalanság talán mindenütt, de a főváros területén biztosan olyan jelenség, amiről nehéz olyan véleményt alkotni, ami nélkülözi a személyes indulatokat.

Politikusok: elő a pénztárcát!

Kósa Lajosnak négy, Pajna Zoltánnak egy, Somogyi Bélának négy, Papp Lászlónak két gyermeke van, hogy csak a város legfelsőbb vezetőit említsük, de sok gyerekes ül a testületben is. Nekik nincs szívük?

Adósságcsapda: ez a kiút?

Amikor először hallottam, hogy az állam átvállalja a legnehezebb helyzetben lévő önkormányzatok adósságát, egyáltalán nem tetszett az ötlet.