Orbán elmondta, milyen "világbravúrt" tervez

A kormány gazdaságpolitikájában nincs helye megszorításnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vas Népének adott, vasárnap megjelent interjúban, amelyben úgy fogalmazott: "nagy korszak kapujában vagyunk". Az oktatási átalakításokról azt mondta, az irány jó, de még sokat kell tenni, hogy hibátlanul működjön a gépezet,...

Kósa: a Fidesz-KDNP programja az egyedüli, amely az emberekről szól

A Fidesz-KDNP önkormányzati programja ma az egyedüli, amely az emberekről szól, a települések jövőjéről, a gyulaiakról, a Békés megyeiekről és a vidéki Magyarországról – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnap Gyulán, a Fidesz-KDNP választási fórumán.

Százezer fideszes lepi el az utcákat holnaptól

Mintegy százezer aktivistával mozgósítja szavazóit a Fidesz-KDNP az október 12-ei önkormányzati választás utolsó hetében – közölte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fásy Mulatós szüreti bál a Fidesz ajándéka Újbudának

Láttak már Önök Budapesten szőlőtőkét? Más sem, az újbudai Fideszt ez persze még nem tántorítja el egy jó csizmaszárcsapkodós szüreti báltól.

Medvéket avattak Szegeden – na erre mit lép a Fidesz?

Miközben a kormánypárti politikusok egymás kezéből veszik ki az avatóollót , hogy minél több dolgot adhassanak át még tizenkettedike előtt, Szeged MSZP-s polgármestere is emeli a tétet: beígért két MEDVÉT!

Kövér: senki sem győzheti le a Fideszt

Kövér László szerint a Fidesz nemcsak minőségben a legerősebb politikai közössége az országnak, hanem számszerű erőben is.

Kútba esett egy részeg Lázár lakossági fórumán

Hódmezővásárhelyen lépett fel a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délután, amikor az események nem várt fordulatot vettek.

Orbán megint avatott, és bejelentett valami nagy dolgot

Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét – hangsúlyozta Orbán Viktor szombaton, Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján.

Baseballütővel akartak a plakátragasztóra támadni

Életveszélyesen megfenyegették az Együtt-PM aktivistáját szombat reggel Marcaliban – közölte a pártszövetség.

Bokros: rezsicsökkentés helyett energiahatékonysági beruházásokat!

Rezsicsökkentés helyett energiahatékonysági beruházásokat sürget a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltje, akit több baloldali párt is támogat.

Zokogva tartott sajtótájékoztatót a fideszes

Fenyegető sms-eket kapott Tatár László, a fidesz gyöngyösi polgármesterjelöltje, ami annyira megviselte a politikust, hogy az ügyben összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón elsírta magát.

Kövér: ez a választás fontosabb, mint eddig bármelyik volt

"A mostani választás minimum huszonöt százalékkal fontosabb, mint eddig bármelyik volt, hiszen ez már öt évre szól" – mondta Kövér László házelnök Isaszegen egy lakossági fórumon pénteken.

Kibelezéssel fenyegettek egy polgármesterjelöltet

Visszalépését követelve életveszélyes fenyegetéseket kapott a Fidesz-KDNP gyöngyösi polgármesterjelöltje, Tatár László, aki a történtek miatt pénteken feljelentést tett a rendőrségen – tájékoztatta a Fidesz gyöngyösi szervezete pénteken az MTI-t.

Félnótás képviselőjelölteken röhög az internet

Zseniális tartalomra bukkant a hvg.hu : valaki egy egész videómontázst vágott össze angyalföldi képviselőjelöltekből.

Csökkent az MSZP és a Jobbik támogatottság

Csökkent a pártválasztók aránya, aminek elsősorban a Jobbik és az MSZP a kárvallottja, a Fidesz-KDNP továbbra is jelentős előnnyel vezet – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

Orbán: eljött az idő, hogy újjáélesszük Erdélyben a magyar szakoktatási rendszert

Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje.

Tarlós: Végre ki kellene találni Budapestet

A 444.hu készített egy jó nagy interjút Tarlós Istvánnal. Budapest főpolgármestere szinte egyedüli esélyese az októberi főpolgármester-választásnak. Az interjúból kiderül, hogy:

Kövér László: a kormány az emberek mellé állt 2010-ben

Kövér László szerint a 2010-ben kétharmaddal megválasztott Fidesz-KDNP-kormány olyasmibe kezdett, amit még senki sem próbált: nem az emberek, a vállalkozások zsebében kezdett el turkálni, hanem a bankok, a multik, monopolhelyzetben lévő szolgáltatók kasszájában.

Kósa: a baloldal az önkormányzatokból támadná a rendszert

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a baloldal az önkormányzati választások előtt azt üzeni, hogy azért szavazzanak rájuk, mert az önkormányzatokat elfoglalva "támadnák Orbán Viktor rendszerét". Kósa Lajos csütörtöki tatabányai fórumán azt mondta: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arról beszélt, hogy...

Varju: a DK érdemi alternatívát kínál

A Demokratikus Koalíció érdemi alternatívát kínál a választóknak a Fidesz jelöltjeivel szemben – közölte Varjú László, a párt elnökségi tagja csütörtökön Debrecenben.

Széles Gábort nem arról kérdezték, amiről beszélni szeretett volna

Széles Gábor "nagyvállalkozó" elég nehezen viseli, ha nem a saját újságjának kell interjút adnia.

A néni, aki Orbán Viktor miatt van már csak életben

Van az úgy, hogy választás közeleg, és Orbán Viktor teljesen vártatlanul betoppan a 99 éves Fidesz aktivista Jenci nénihez.

Kövér: a Fidesz-tagokat és -aktivistákat közös értékrend köti össze

A házelnök szerint az október 12-ei voksolás túlmutat a helyi választáson, leképezi majd az országos erőviszonyokat és a baloldal politikája ellen is szót emel egy közös értékrend felmutatásával.

Szijjártó: a választási siker megerősítheti a kormány politikáját

Az október 12-i önkormányzati választáson a kormánypárti jelöltek sikeres szereplése egyúttal a kormány politikájának a megerősítését is jelentené – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Solton, egy választási fórum előtti sajtótájékoztatón.

Tarlós maradt a favorit, régi hibáival küzd a baloldal

Falus Ferenc visszalépése nem módosította érdemben az önkormányzati választások esélyeit, de megmutatta, hogy a baloldal nem tud úrrá lenni korábbi hibáin – állapították meg az MTI által kedden megkérdezett elemzők. Továbbra is szinte biztosra veszik Tarlós István jelenlegi főpolgármester újraválasztását, valamint azt...

Kövér: a családok egzisztenciáját kell erősíteni

A családok egzisztenciájának megerősítését nevezte az elkövetkező évek legfontosabb feladatának az Országgyűlés elnöke a Fidesz hétfői dunaújvárosi fórumán.

Orbán: Magyarországon összefogás született az elmúlt években

A legnagyobb értéknek, amely az elmúlt években Magyarországon megszületett, az összefogást tartom – mondta a miniszterelnök hétfőn, Bicske megújult városközpontjának avatóünnepségén.

Falus Ferenc az egyetlen Tarlós István

Feri bohócról a kezdetektől nem tudjuk eldönteni, hogy ő valaminek a paródiája, vagy esetleg az van, amit a gyíklények suttognak, hogy a mostanra félhülye baloldal háttéralkut kötött a Fidesz-KDNP-vel, hogy akkor már tessenek teljesen meghülyülni.

"Bontsunk vitorlát, induljon a hajó!"

Kisebb helyi belharcok után a szentendrei Fidesz jelöltjeként Verseghi-Nagy Miklós indul az októberi önkormányzati választáson a polgármesteri székért Szentendrén.

Gyurcsány: a kis lépések taktikáját kell követni

Az önkormányzati választások estéjén "nem fog vörösbe és kékbe borulni az ország", ezért a kis lépések taktikáját kell követni, nem mondva le arról, hogy a baloldali ellenzék összeáll egy demokrata párttá – mondta szerdai győri fóruma előtt, sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc.