Orbán: ha így fejlődik a magyar ipar, az első helyet is megszerezhetjük

Magyarország nemzetközi mércével mérve is versenyképes az egészségiparban, és nemcsak a nagy külföldi cégek jelenléte miatt, hanem azért is, mert lassan felnőnek melléjük a hazai közepes vállalkozások; ez az iparág jól láthatóan "él és mozog" – mondta Orbán Viktor kedden Szolnokon, a helyi televíziónak adott interjújában.

Kunhalmi: Tarlós István "eltékozolta" a főváros vagyonát

Az MSZP budapesti elnöke szerint politikai és erkölcsi értelemben hűtlen kezelés az, hogy eltékozolták a főváros vagyonát. Kunhalmi Ágnes kedden Budapesten, az Uzsoki Utcai Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az állam rossz gazdája az államosított oktatási és egészségügyi intézményeknek.

Orbán: több mint 4,1 millió ember dolgozik

Oda jutottunk, hogy 10 millió emberből valamivel több mint 4 millió 100 ezer dolgozik, és mindannyian fizetünk adót; ez azt jelenti, hogy többen toljuk a szekeret, mint ahányan ülünk rajta – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyógyszergyártó részlegének avatásán. A beruházás...

Falus Ferenc átláthatósági biztosi pozíciót szeretne

Teljes átláthatóságot és egy átláthatósági biztosi poszt létrehozását ígérte a fővárosi önkormányzatnál Falus Ferenc, a baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltje vasárnap Budapesten.

Fonyódon nagyon jön a Fidesz

És azt ismerik, hogy hónaljig érő gazban áll egy honatya Fonyódon?

Hitler-bajuszt rajzoltak a tiszaföldvári fideszeseknek

Ismeretlen tettesek megrongálták a Fidesz városi irodáját Tiszaföldváron, a párt polgármesterjelöltjének és önkormányzati képviselőjelöltjeinek plakátjait elcsúfították, az üvegportálra pedig egy fenyegető feliratot írtak – közölte Boldog István, a térség kormánypárti képviselője pénteken.

Orbán a kecskeméti tévének adott interjút

Az élelmiszeripar fejlesztéséről, minisztériumok és országos hatáskörű szervek vidékre költözéséről, a kis- és közepes vállalkozások kiemelt támogatásról, valamint az önkormányzati választásról beszélt Orbán Viktor csütörtökön Kecskeméten, a városi televíziónak adott interjújában.

Kövér: fideszesre kell szavazni, vagy nem lesz pénz

Kövér László szerint olyan embereket kell a települések élére választani, akik együttműködő partnerei lehetnek az ország vezetésének.

Gyurcsány: lépésről-lépésre történik majd az ország visszafoglalása

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint lassan, lépésről-lépesre fog megtörténni „az ország visszafoglalása”, nem pedig úgy, hogy „a rendszer egy pillanat alatt, most októberben össze fog dőlni” – Gyurcsány Ferenc erről csütörtökön egy kőbányai kampányrendezvényen beszélt.

Orbán: Magyarország rátalált a helyes útra

A magyar gazdaság olyan szakaszba jutott, amikor nem átmeneti, hanem tartós növekedésről beszélhetünk, ami azt mutatja, a magyar gazdaság rátalált a helyes útra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az Univer Zrt. 3,5 milliárd forintos élelmiszeripari beruházásának átadásán.

Tarlós István átadott pár dolgot

Tarlós István főpolgármester átadta a felújított Zenélőkutat és a Japánkertet a budapesti Margitszigeten. Az ünnepélyes átadáson Tarlós István felidézte a kút történetét és felhívta a figyelmet arra is, hogy a Zenélőkút nem azonos a Margitsziget déli részén található zenélő szökőkúttal, amelyet még 2013-ban adtak át.

Kövér László Hevesen dícsérte a Fideszt

Az elmúlt négy év bizonyította, hogy a Fidesz nem csak a kormányban, hanem az önkormányzati szférában is jól dolgozott – mondta az Országgyűlés elnöke kedd esti hevesi lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatóján.

Kósa: a választás tétje az adósságcsapda elleni küzdelem

Az önkormányzati választás tétje az adósságcsapda elleni küzdelem és az, hogy a Fidesz folytathatja-e a településeken azt a programot, amelyet áprilisban elkezdett  - mondta Kósa Lajos kedden Kalocsán, sajtótájékoztatón.

Gyurcsány: nem lesz ellenzéki áttörés október 12-én

Nem vár ellenzéki áttörést az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc egy keddi választási gyűlést megelőző rögtönzött sajtótájékoztatón, Békéscsabán azt mondta, hogy nem lesz áttörés, október 12-én, amikor majd ott ülnek a tévék előtt, továbbra is narancssárga lesz az ország...

Csírájában fojtaná el Falus a fővárosi korrupciót

Biztonság, innováció, számonkérhetőség – ezzel a három szóval jellemezte Falus Ferenc pénteken bemutatott programját.

Itt a Fidesz Falus Ference!

Zsebkendőt elő, most nem szégyen sírni!

"Falus úgy veszített, hogy még el sem kezdődött a kampány"

A fideszes Kósa Lajos szerint a baloldal közös főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc "úgy tudta elveszíteni a választást, hogy még a kampány sem kezdődött meg".

Kövér: az önkormányzati választás a tavaszihoz hasonló sikert hozhat

A Fidesz országos választmányának elnöke szerint a Fidesz-KDNP a tavaszihoz hasonló sikert érhet el az októberi önkormányzati választáson.

Tóta W.: Tulajdonképpen nem okos állat

Tarlós Istvánra szavaznék, ha most vasárnap lennének a választások. És minden bizonnyal ez lesz a helyzet a közeljövő vasárnapjain.

Falus Ferenc egy ló

Amennyiben kedves és strapabíró, de nem túl okos, ráadásul kiforgatják a szavait.

Mindenki nyugodjon le: a Fidesz készen áll a megmérettetésre

A Fidesz szervezetileg teljesen felkészült az októberi önkormányzati választásra, a kormánypárt készen áll a megmérettetésre – tartotta fontosnak közölni a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Zuglóban a Fidesz a csaláshoz is béna

Szórakoztató néhány hetünk lesz nekünk zuglóiaknak az önkormányzati választásig, egyszerre kacagtatóan és szánalmasan röhejes.