Ötvenhat árnyai

A forradalmakról nem illik rosszat mondani, mert magasztos célúak, és az ember alapvető vágyának, a szabadságnak a megteremtésére, kiharcolására lettek kitalálva.

Most kezdünk csak igazán aggódni Bokros Lajos egészségéért

A korábbi pénzügyminiszter lemondta a Demokratikus Koalíció megemlékezésén való részvételt, ahol pedig beszédett is mondott volna.

Ötvenhatos emlékművet emelnek Manhattanben

Manhattanben emlékművet állítanak az 1956-os magyarországi forradalomnak – mondta Kumin Ferenc New York-i magyar főkonzul az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.