Újinfluenza - meghalt egy 1 éves kislány

Két másik beteg állapota súlyos.

Tíz kórházban tilos a látogatás az országban

Még 7 kórházban van részleges vagy teljes látogatási tilalom az újinfluenza veszélye miatt, az ÁNTSZ honlapján szereplő lista szerint.

H1N1 - 29 beteg, 0 halál az elmúlt 24 órában

A román egészségügyi minisztérium csütörtöki jelentése.

Van magyarázata annak, ha valaki belehal a H1N1-vírusba, pedig be volt oltva

Tamás Ferenc háziorvos szerint egyrészt a vakcina nem garantál százszázalékos védettséget, másrészt az oltás ellenére lehetséges, hogy egyesek immunrendszere valami miatt nem reagál a vakcinára.

Összecserélték a H1N1-vakcinát az inzulinnal! Többen rosszul lettek

Az eset az Egyesült Államokban egyik általános iskolájában történt.

H1N1 - nincs világjárvány, kamu az egész?

Európa háború utáni történetének egyik legjelentősebb kommunikációs manipulációjára derülhet fény.

H1N1 – két újabb haláleset Romániában; immár 32 halott

Az elmúlt 24 órában további két páciens vesztette életét H1N1-fertőzés következtében.

H1N1: már négyen vannak lélegeztetőgépen Zalában

A megyei kórházban egy, a nagykanizsaiban pedig három beteget ápolnak gépi lélegeztetés mellett intenzív osztályon az influenza okozta szövődmények miatt.

H1N1 - megkapták az oltást, mégis megbetegedtek

Feltételezik, hogy a szérum egy hét alatt nem tudta kifejteni hatását.

H1N1: megcsászározták a kismamát Győrben, a baba életveszélyben

A győri kórházban kezelt kismama állapota romlott, az újszülött is életveszélyben van.

Beoltattad magad? Nagyobb eséllyel megfertőződsz!

Egy 12-13 millió emberen végzett tanulmány megállapította: a szezonális influenza ellen beoltottak kétszer nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg az újinfluenzában.

A Szent László kórházban egy ember halt meg a H1N1 szövődményeiben

Az intenzív osztályon 7 gyermeket is kezelnek, közülük 4 lélegeztetőgépre szorul.

H1N1 - a 6. halálos áldozat Romániában

A fertőzöttek száma meghaladta a három és félezret.

H1N1 - már 5 halálos áldozat Romániában

Az elmúlt 24 órában ketten vesztették életüket.

Meghalt az egyik újinfluenzás kismama

Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán fekvő másik édesanya állapota továbbra is súlyos, életveszélyes.

H1N1: megmutatjuk hol találhatóak az oltópontok!

Pénteken 29 oltóközpont áll fel Budapesten és vidéken, ahol a rizikócsoportba nem tartozó, tehát egészséges embereket az eddiginél egyszerűbb módon oltják majd be az újinfluenza ellen – jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön.

Meghalt egy férfi, miután beoltatta magát újinfluenza ellen

Nálunk az emberek nem kérnek a vakcinából.

H1N1 - Czeizel Endre a vihar előtti csendről

Nekünk, orvosoknak fel kell világosítanunk a pácienst az érvekről és ellenérvekről, hogy élhessen döntési jogával.

Kiszimatolták a büdös WC-ket a Maros megyei iskolákban

Három Maros megyei iskola vezetőségét megbüntették az újinfluenzás megbetegedések megelőzésére elrendelt intézkedések be nem tartása miatt.

Megjelent az új influenza a román focibajnokságban

Az első "áldozat" hivatalosan Cornel Buta, de ő állítja, társaitól kapta el a betegséget, akik közül többen már őelőtte rosszul érezték magukat.

A zsidózó disznók és a H1N1

Az újinfluenza vírussal kapcsolatban nem csak hírek és rémhírek, hanem komolyabb és viccesebb, felvilágosító szándékkal készült videók is felkerültek a netre. A legviccesebb módszerekkel felvilágosító videókból készült a mai válogatás.

Halálcsip az, nem vakcina

Beindultak az agyalások az újinfluenza elleni védőoltással kapcsolatban.

H1N1 Dunaújvárosban is?

Internetes hírportálok is átvették a tv2 pénteki híradójának információját, ami szerint az egyik dunaújvárosi iskolában harmincan betegedtek meg, és az ÁNTSZ vizsgálja, hogy az új influenzavírus okozta-e a megbetegedéseket.

Mellőzzük a puszit és a kézfogást!

A tömeges oltás előtt is van tennivaló az újinfluenza terjedése ellen.

Hogy mi van? - Pesti Imre

A Fidesz egészségpolitikusa számonkéri a kormányt az újinfluenzával kapcsolatos tetteiről.

Sertésinfluenza-buli: Szándékosan fertőzik egymást a fiatalok

Sertésinfluenza-bulikat tartanak a brit fiatalok, reménykedve egy enyhe lefolyású betegség okozta védettségben.

Új influenza: tömeges halált hozhat a tél?

A téli hidegebb idő meggyorsíthatja az újinfluenza terjedését.