Baleset az M7-en

Káosz uralkodik az autópályán – írta meg az autoszektor.hu.

Felborult egy autó a 67-es főúton

Csertő közelében okoz forgalmi akadályt a baleset.

Három autó ütközött a Ferihegyi repülőtérre vezető úton

A baleset miatt teljes szélességében lezárták a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat a Csévéző utcai felüljárónál.

Halálos gázolás

Személyautó gázolt halálra egy kerékpárost péntek délelőtt a Vas megyei Csipkereken - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Úttorlasszal a vírus ellen - Badacsonytomaj nem csak a "gyütt-ment" előtt zárt be!

Badacsonytomaj település a járványügyi védekezés sajátos formáját választotta: a helyiek 12 ponton emeltek blokádot a település köré. Krisztin N. László polgármester még a húsvéti hétvége előtt rendeletet adott ki,

Lezárták a 74-es főutat egy szakaszát

Egy keddi kamionbaleset műszaki mentése miatt szerda délelőtt lezárták a 74-es főutat Hahót közelében - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Akkora tűz volt Budapesten, hogy 100 méteren lezárták az utat

Kigyulladt egy épület Budapest XVI. kerületében, a rendőrök a tűzeset 100 méteres körzetében zárták le az utat – közölték a hatóság honlapján.

Baleset miatt lezárták az 55-ös főutat Ásotthalomnál

Terelik a forgalmat.

Hajnali vonatgázolás Csepelen

Tehervonat gázolt el egy férfit a Corvin csomópontnál a XXI.

Halálos gázolás kedden kora reggel

Egy gépkocsi elütött egy gyalogosan közlekedő nőt.

Teljes útzár az M7-en Balatonboglárnál

Közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás van érvényben Balatonboglár térségében.

Baleset miatt teljes útzár a 8-as főúton Veszprém közelében

Két személyautó ütközött össze Veszprém külterületén.

Félpályás útzár, baleset miatt Bodajknál

Bodajk térségében két gépjármű ütközött össze, ezért félpályás forgalomkorlátozásra számítsanak a gépkocsivezetők!

Teljes útzár!

Ez a hét is jól kezdődik.

Teljes az útzár baleset miatt Bicskénél a főváros felé az M1-es autópályán

Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát teljesen lezárták Bicskénél, mert egy kamion keresztbe fordult az úttesten – közölte a rendőrség kedd délután a honlapján.

Baleset miatt lezárták a 7-es főutat

Összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó a 7-es főúton Letenyénél péntek reggel, az utat lezárták - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.

Személyautó és kistherautó ütközött, lezárták a 7-es főutat Letenyénél

Összeütközött egy személygépkocsi és egy kisteherautó a 7-es főúton Letenyénél péntek reggel, az utat lezárták – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.

Négy autó ment egymásba az M3-as autópályán, teljes útzár!

Mezőkövesd térségében teljes szélességében lezárták a rendőrök az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalát.

Lezárták az M1-es autópálya Budapestre tartó oldalát Komárom után

Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát Komárom után lezárták a mentés idejére, mert egy kamion oldalára borult és elzárja az úttestet – közölte honlapján a katasztrófavédelem pénteken reggel.

Feloldották a teljes útzárat az M3-ason Nyíregyháza felé

Feloldották a teljes útzárat az M3-ason Nyíregyháza felé csütörtökön késő este – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Feloldották a korábbi lezárást az M3-as autópályán

Három autó ütközött össze az M3-as autópályán Kartalnál a főváros felé tartó oldalon hétfő reggel. A rendőrség mostanra oldotta fel a baleset miatti lezárást.

Teljes útzár a 7-es főúton

Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor motorkerékpárjuk összeütközött egy személyautóval vasárnap a 7-es főúton, a Fejér megyei Lepsénynél – közölte honlapján a  katasztrófavédelem.

Baleset miatt lezárták a 10-es főutat Leányvárnál

Két autó ütközött össze vasárnap kora reggel a 10-es főúton Leányvárnál, az utat lezárták.

Teljes útzár van az M7-esen

Teljes szélességében lezárták az M7-es autópályát Sukoró térségében egy baleset miatt Letenye felé csütörtök reggel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

Két baleset is történt az M5-ösön – teljes útzár

Baleset miatt teljes útzár van érvényben az M5-ös autópályán Inárcs térségében a főváros felé vezető oldalon – közölte a rendőrség péntek délelőtt a honlapján.

Két kamion ütközött az M7-esen, teljes az útzár

Az M7-es autópályán Pákozd térségében két kamion ütközött péntek hajnalban, ezért a Balaton irányában teljes szélességében lezárták a sztrádát – közölte a rendőrség honlapján.

Halálos baleset Székesfehérváron, teljes az útzár

Meghalt az utasa annak a gépjárműnek, amely villanyoszlopnak ütközött szerda délután Székesfehérváron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Karambol miatt teljes útzár a 10-es főúton

Teljes szélességében lezárták a 10-es főutat Süttő közelében, ahol egy személyautó és egy motoros ütközött. A balesetben négyen sérültek meg – közölte a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedd délután az MTI-vel.

Halálos baleset miatt lezárták az M1-es autópályát Tatánál

Lezárták a M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát Tata előtt csütörtökön egy baleset miatt, amelyben egy ember meghalt – tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelem helyettes szóvivője az MTI-t.

Halálos baleset az M1-esen

Egy ember életét vesztette, ketten súlyosan megsérültek, amikor vasárnap délután két személyautó összeütközött az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, Zsámbék közelében a Budapest felé vezető irányban – közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.