Őrsi Gergely a Rolex-botrányról: Ezt nem lehet következmények nélkül megúszni

Valaki tízmilliós luxusórákat vett, luxushotelekben szállt meg és milliós luxusruhákat vásárolt a II. kerület pénzén.

Tarra vágtak több ezer négyzetmétert a II. kerületben, feljelentést tesz az önkormányzat

Őrsi Gergely polgármester azt sem tudja megmondani, mi épül a területen, mert az engedélyezés jogkörét elvette a kormány.

Kutyaszar és ellenzéki összefogás: beszélgetés Őrsi Gergely polgármesterrel

Őrsi Gergely, Budapest második kerületének polgármestere minden nap elgondolkodik az MSZP-ből való kilépésen.

Leletek a II. kerületben: Őrsi Gergely egy hatalmas sziklával fotózkodott, találtak egy középkori temetőt is

A Vízművek dolgozott éppen, amikor előkerültek a leletek.

Te, aki gyűlöletet szítasz! A nagy tolongásban Te is megszívhatod!

Olyan eddig felszínre maximum csak pár feles után kerülő indulatokat szabadít fel az állandó gyűlölködés, az, hogy hetente változtatja az "ügyeletes megmondó", hogy kit utáljon a polgár, hogy aki fogékony az ilyesmire, az üt, vág, rombol, ahol teheti.

Tanúként hallgatta meg a rendőrség az MSZP pártigazgatóját

Egy hatodik kerületi házban tartott drogpartikat az egyik ellenzéki polgármester, valamint pártjának egyik vezető tisztségviselője – legalábbis ezt állította Az Angyal Ügyvédje című blog.

Ezt az adót már nem kell fizetniük a nyugdíjasoknak

A főváros második kerületében törölte el a kommunális hozzájárulást a testület a 65. évüket betöltötteknek.

Hivatali kocsival mennek az ellenzéki plakátokat leszedni a II. kerületben

Önkormányzati autóval a polgármesteri kabinet sofőrje ment leszedni az ellenzéki plakátokat a II. kerületben – állítja Őrsi Gergely, a kerület ellenzéki polgármester-jelöltje.