Cefi

Még egy kis apró Kuna “nem azért vagyok sikeres, mert Szijjártó Péter a barátom” Tibornak

A vizes vb még holtából is fial a Fidesz holdudvarának.

Bugyogó - kurmányunk legnagyobb problémája

Valamikor az idők kezdetén, és pláne az Üveghegyen túl, amikor Simicska még hózentráger nélküli, és pláne bozontos hajú, lánglelkű adóügyi elnök volt, tehát ide, s tova a „hosszúbájtok éjszakája” körül, a kurtafarkú kismalac túrásának tetején, Kaja Ibrahim és Joszif Tot kapcsán a még geciületlen filozopter megadta a...

Orbánék gyűlölettanácsadója halálában is mérgezni fogja az országot

Arthur Finkelstein kampányai mérhetetlen pusztítást végeztek a magyar társadalomban, az emberek lelkében.

Claudia Schiffer a csúcson sem volt annyit címlapon, mint a visszavonult Schiffer András

Hát ebben az országban már tényleg csak az egyetlen nem álbaloldali politikus, az LMP volt elnöke megy el a konzervatív médiába az igazán súlyos problémákkal foglalkozni?!

Lenin él!

Miközben a kommunista múlttal való szakítás jegyében szűk két év alatt Ukrajna-szerte elbontották a közterületeken gyakorlatilag az összes Lenin-szobrot, addig fel-feltűnnek az ország különböző pontjain olyan új képzőművészeti alkotások, amelyek más történelmi személyiségeket ábrázolnak, ám mégis kísértetiesen...

Botrány: az ország egyik legnagyobb sportembere nekirongyolt a Fidesznek

Kovács Tamás Facebook Bejegyzése: „HALLÓ NYUGDÍJASOK….!! Ma csöngött a telefonom a vonal végén annak a párt képviselőjének a hangja,akire 20 évig szavaztam, vagyis elért a Fidesz telefonos kampánya, amely meghallgatván hazugságra épül és semmi mást nem céloz, mint az idős emberek manipulálását, hergelését a Jobbik ellen....

Szívszorító levelet írt nekünk egy kétgyerekes anya, akinek "már úgyis mindegy" - történetek az Orbán-kormány poklaiból

Egy devizahitel károsult felháborodott a kormány nemtörődömségén, és hangot adott nemtetszésének.

Egymásnak esett az Orbánt bíráló Jeszenszky Géza és a kormánypárti fia

Családterápiába torkollott egy kettős interjú. Értelmiségi nyünnyögés és megkésett lázadás.

Orbán 2006-ban: A kormány kormányzás helyett csak az ellenzéket támadja, ellenségképet épít fel

Újabb csapás a múltból: amikor a Fidesz elnöke a Parlamentben hitleri, sztálini, „régi munkásmozgalmi taktikának” nevezte a ma sokkal magasabb (alacsonyabb?) szinten űzött politikai propagandát.

A többség kormányváltást akar! – Itt vannak a legfrissebb számok

A kevés hiteles közvélemény-kutatók egyike, a Závecz Research közzétette augusztusi adatait.

A magyar püspökök vezetője felvállalta - családok ezrei retteghetnek

Nincs válasz a lombikbébiprogramot firtató kérdésekre. A kormány több mint két éve ígéri a program bővítését, ami viszont a katolikus egyháznak nem tetszene.

Elpattant egy húr

Özv. K.-né, Manyi néni, nem volt egy partizán alkat, meg forradalmár sem soha. Ugyan nem vak komondoros, de azért magyaros idillben pörgetett le az urával olyan negyven évet, mígnem Abadonna le nem vette a szemüvegét neki, vagy a mája ment össze, ez is lehet, nem tudható bizonyosan, de mindenképpen elvitte az ördög. Ez ellen már nincs...

Varga Mihály szerint azért nem kell bérunió, mert már jól keresünk

Aki bérunióról beszél, az igazából adóemelést akar, mondta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági miniszter egy szerdán megjelent interjújában.

Szél Bernadett a nemzetbiztonsági bizottság elé idézi Rogán Antalt a letelepedési kötvényes cég kirablása és a Dózsa György úti gázoló ügyben

„Ne aggódjon az ország első propagandaminisztere - kezdeményezem, hogy Rogán Antalt a nemzetbiztonsági bizottság ebben az [M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló] ügyben, és a letelepedési kötvényforgalmazó cég kirablása ügyében is hallgassa meg. Mindkettőben sáros lehet. Ami késik, az eljön, és neki is ki kell lépnie az...

Ha jól akarsz szórakozni, nézd meg, hogy köpte szembe magát Semjén Zsolt!

Körvonalazódni látszik kikre gondolt Semjén Zsolt, mikor azt mondta, tudomása van olyan népcsoportokról, akik nem fizetnek adót. A pontosság kedvéért idézném szavait: „PC módon fogalmazva, tudnék olyan népcsoportot, pontosabban olyan csoportokat mondani Magyarországon, akik életükben egy fillér adót nem fizettek, mégis abszurd...

Nem kicsit fogsz kiakadni azon a gyalázaton, amit az Igazságügyi Minisztériumban történt

A nyár kezdetén történt, ám csak most került napvilágra a hír, miszerint az Igazságügyi Minisztérium több százezer forint értékben osztott szét jutalmakat. Az intézmény 509 dolgozója fejenként bruttó 215 ezer forint értékű ajándékutalványban részesült, így a felső vezetők is.

Semjén Zsolt felült a saját hülyeségének vonatára, és még dudált is vele - elképesztő, mit mondott

Magyarország miniszterelnök-helyettesét kérdezték meg arról, miért gondolja úgy a Fidesz-KDNP koalíciója, hogy jár a szavazati jog azoknak a határon túli magyaroknak, akiknek nincs bejelentett lakcímük Magyarországon és egy másik országban adóznak.

Ma sem működött egy felújított metró ajtaja

Fakocka, kábelek, szabotázs?

Ezt még Orbántól sem vártuk: ők követelnek bocsánatkérést a megvert erdélyi nő miatt

A kormány fontosnak tartja a nyugdíjasok becsületének védelmét, ezért bocsánatkérésre szólították fel Vona Gábort kijelentése miatt. A Fidesz álláspontja szerint, Vona sértő jelzőket használt a magyar nyugdíjasokra vonatkozóan, mikor az Orbán Viktort Tusványoson kifütyülő nőt megrángattak, erre a Jobbik elnöke azt írta ki a...

Ha önt is hívásokkal zaklatja a Fidesz, jelezze szolgáltatójának, és az adatvédelmi hatóságnak!

Ha önt vagy idős szüleit, nagyszüleit zaklatja a Fidesz hisztériakeltő telefonhívásokkal, írhat a szolgáltatójának, megkérdezve, hogyan jutott hozzá a kormánypárt a számához, és honnan tudja, hogy nyugdíjas - írja Varga-Damm Andrea keddi Facebook bejegyzésében.

Ez alatt a cikk alatt fizetett trollok fognak kommentelni - tldr

Az oroszok olyan agresszíven tolják az internetes propagandát, hogy a NATO már kommentszekciókat elemez.

Ez a cserdi kislány az országnak szánt üzenetével olyat tett, hogy a "hatalmasok" elbújhatnak szégyenükben

Bogdán László a legbüszkébb a cserdi fiatalokra, akik szinte mind középiskolába járnak és példás tanulók. Mint korábban beszámoltunk róla egy budapesti nő fel is ajánlotta, hogy az első cserdi gyerek aki egyetemre fog menni a fővárosban annak felajánl egy szobát az otthonában.

Figyelem! Telefonon fogja zaklatni a nyugdíjasokat a Fidesz – Itt vannak a részletek

Újabb agymosó kampány indul közpénzből. Itt vannak a részletek!

Kósa: Jó, hogy a Momentum a Citadellán fog tüntetni Putyin látogatása ellen, mert „ha valahova nem megy Putyin, az oda”

Igaza van, hiszen amikor például Juhász Péterék a konvojt várták, pártállami időket idézve kezdték el igazoltatni őket a rendőrök.

Szegény fideszes politikusok, akik a nemzeti ünnepen is hibátlanul felmondták, amit Soros Györgyről tudni kell, de majdnem hiába

A nagy nemzeti ünnepi hírfolyamba valamilyen különleges ok miatt egyszerűen nem lehetett sorosozással bekerülni. Még a végén szamizdatban kell terjeszteni a fáradhatatlan fideszesek gondolatait.

A politikai okokból leváltott iskolaigazgató olyat tett, hogy sok kollégája példát vehetne róla

Az intézmény vezetésével az egyik igazgatóhelyettest fogja megbízni az Emmi – tudtuk meg hétfőn délután 5 órakor Rója Istvántól, az eddigi igazgatótól. Ő ezt onnan tudja, hogy a Makóhíradó.hu című internetes portál munkatársa hívta őt ezzel az értesüléssel, érdeklődve, az iskola szervezeti és működési szabályzata...

Orbán Viktort a saját kijelentései fogják megbuktatni - megmutatjuk, melyek ezek

Orbán Viktor gondolkodása ma már merőben más, mint amit 10 évvel ezelőtt hirdetett. Írhatnak neki akármilyen beszédet, kiállhat bármilyen szóvivő, de korábbi beszédét akkor se fogja tudni letagadni. Ha az lenne a kérdés, mennyire szavahihető a kormányfő, akkor a videó megtekintése után és a mostani politikai helyzetet nézve,...

“Az volt a bűnük, hogy nem vallottak Gyurcsány ellen” – Törvénytelenül ítélték el Tátraiékat egy bíró szerint

Dr. Sándor Zsuzsa elképesztőnek tartja a Sukoró-per vádlottai elleni harmadfokú ítéletet.

A rendszerváltás kudarca ma már másképp is elmesélhető – 25 éves a Csurka-dolgozat

Éppen 25 évvel ezelőtt, 1992. augusztus 20-án jelent meg Csurka István Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című írása. A dolgozat a rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legellentmondásosabb, hosszú távú (negatív) politikai hatásait tekintve pedig egyik legerősebb szövege. A...

Eszméletlen aljasságra készül a kormány: a spórolás jegyében betegeket küldenének halálba?

A jövőben az orvosoknak szigorúbb előírások alapján kell kiválogatniuk a rákos betegek közül, hogy kik részesülhetnek a gyógyszeres kezelésekből.