Északi

„Hajrá Pista, fog ez menni, meglesz ’26-ra a 4/5 is!” - Ezt üzente Schiffer András Ujhelyi Istvánnak

Ujhelyi István reakciója viszonylag pontos látlelet a hazai progresszív keménymag mentális állapotáról - írta péntek reggeli Facebook- bejegyzésében Schiffer András.

Elmagyarázta az amerikai nagykövetnek a CÖF, hogy mit kellene csinálnia

Csizmadia László szerint a magyarok nagy többsége talán nem véletlenül véli úgy, hogy David Pressman rossz úton jár, mivel politikai meggyőződését megpróbálja „civiljeinkre” erőltetni.

Pár éve még együtt jachtoztak, Szijjártó felesége most már üzletet kötött férje futsalos csapattársával

A nyilvános cégadatbázis szerint Szijjártó-Nagy Szilvia június 30-án társtulajdonosa lett a Centrum Property Szolgáltató Kft.-nek, amelynek főtevékenyége saját tulajdonú ingatlan adásvétele.

Orban Viktorék esztelenül költenek esztelenül sok pénzt fegyverekre

A jövő évi költségvetés alapján az látható, hogy a honvédelem kiemelt helyet kapott az állami célok között.

Menekítik a pénzüket a magyarok: százmilliárdokat vettek ki a bankbetétekből

A Bank360.hu legújabb elemzése szerint júniusban ismét újabb több százmilliárd forintot vettek ki az emberek a bankokból.A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint csaknem 280 milliárd forintnyi háztartási betétállományt vettek ki az emberek a hatodik hónapban a bankokból.

Vlagyimir Putyin most is drágábban mérte Magyarországnak a gázt, már 315 milliárdnál tart a felár

Az irányadó nyugati tőzsdéhez képest májusban is jóval drágábban kaphattuk a fűtőanyagot.

Rendkívül súlyos dologgal vádolta meg Orban Viktort egy szlovák lap

Az SME szlovák lap a noviny.sk kommentátorának véleménycikke szerint, mindig amikor „Magyarország hivatalos képviselője hangosan siránkozik a trianoni igazságtalanság miatt, ezzel óhatatlanul sajnálatát fejezi ki a szomszédok területi integritása – a hazája rovására – miatt”. „Magyarország még mindig nem békélt meg...

Drágul az Ötöslottó, Hatoslottó, Skandináv lottó: ennyibe kerül szeptembertől

Szeptembertől változik az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára, továbbá a Joker alapdíja is.

Orban Viktor az élelmiszerár-akciókról

Augusztus 1-jétől, vagyis keddtől kezdve megemelkedik az előre meghatározott termékekre vonatkozó kötelező árleszállítás mértéke.Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán hívta fel mindenki figyelmét a legfontosabb információkra. Mint írja: - A mai naptól 15%-os élelmiszerár-akciókkal védjük a családokat és a...

Az éjszaka megint tízmilliárdokat tologatott Orban Viktor

A pénzből jutott sportra, a NAV-nak, illetve az útdíjbeszedő cégnek is.Több tételben összesen 35,2 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány, ez a csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyből derül ki. Eszerint: a Pénzügyminisztérium tartalékaiból az agrártárca szakoktatására 112,5 millió, a honvédelmi...

Örülök, hogy a Viktorkánk szereti a magyar labdarúgást

Hiba volt az edző kirúgása, jobb lenne több magyar játékos, és vannak, akik örülnének neki, ha politika nélkül szurkolhatnának a Ferencvárosnak.

Azért is szimpatikus Putyin, mert az egyik tankhadosztályát Transylvániáról nevezte el

Az ide Tusványos eddigi legkeményebb fórumán a megszólalók kiálltak Oroszország mellett.

Koronavírus: 338 ezer Janssen-vakcinát vásárolt a kormányzat

Európai uniós forrásból 338 112 adag Janssen-vakcinát vásárolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK), ami jelentősen hozzájárult a magyarországi átoltottság növeléséhez.

80 milliós zongorát vesz a kormány a 6 milliárdos brüsszeli palazzójába

A Külgazdasági és Külügyminisztérium egyszereplős, tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki július 24-én egy már kiszemelt konkrét hangszer,egy Bogányi-zongora beszerzésére.A zongorát Brüsszelben használják majd.

Orban Viktor: Kell még egy-két Fradi-szintű magyar csapat

Magyarország miniszterelnöke a Puskás Akadémia alapítójaként adott interjút az intézmény honlapjának.

Orban: a háború vesztesei még manipulált választásokat sem nyernek

 Újabb MMC-s vendég írta meg, mit is mondott azon a szűk körben tartott háttér beszélgetésen, amelyen a NER-es káderképző egyik konferenciáján előadó külföldi újságírók vettek részt a Karmelita kolostorban.

Bayer Zsolt: Németország feltett szándéka, hogy ismét magával rántsa egész Európát?

Németország háborúban áll Oroszországgal.

Bayer Zsolt szerint Pankotai Lili egy szerencsétlen hülyegyerek

„Mikor megláttam a címet, nagyobb tétekben mertem volna fogadni, hogy néhány sorral lejjebb vagy a TASZ vagy az AI betűszóval fogok találkozni.

A Fradit egy évre 5 milliárddal támogatja az MVM, miközben az önkormányzatokat kötbérrel sújtja

A cég egyébként százmilliárdokat kap az államtól a rezsicsökkentés fenntartására, de kötbérrel sújtja a gázzal spóroló távhőcégeket.Decemberben négyéves szponzorációs szerződést kötött az MVM a Ferencvárosi Torna Clubbal, ennek értelmében évente 1 milliárd forintot, valamint nettó 6,6 millió eurót fizet az állami...

Zacher Gábor szerint Orban Viktor csak nagyon kövér ahelyett, hogy példát mutatna

Mindössze hat hétre volt az összeomlástól az egészségügyi ellátórendszer Magyarországon a Covid-19 járvány alatt – jelentette ki Zacher Gábor az RTL Portré című műsorában.A szakorvos szerint a véget azzal sikerült elkerülni, hogy az orvosok és az ápolók kitartottak, azt mondták, hogy „nem pofáznak, hanem melóznak”, de...

Mikor használhat lőfegyvert a rendőr?

Az egész országot megrázó újabb rendőrgyilkosság után joggal vetődik fel a kérdés: mikor használhatnak lőfegyvert a rendőrök?

Semjén Zsolt több mint egymilliárd forintból fejlesztheti a vallásturizmust

„Vallásturizmust” fog finanszírozni a kormány, de nem határozta meg pontosan, mit ért ez alatt – írja a Hvg.hu a Magyar Közlöny alapján.

Gulyás Gergely szerint az árstop fékezi az inflációt

„Az árstopok politikája, ami szerintünk egyértelműen fékezi az inflációt.

Hatalmas megszorítással jön jövőre a kormány rendeleti büdzséje

A rendeleti büdzsé nagy vesztesei a humán kiadások: az egészségbiztosítási alap kiadásai a korábbi tervekhez képest mindössze 2,9 százalékkal nőnek, ami a 10-15 százalékos reálértékcsökkenést jelent a 15-20 százalékos inflációt figyelembe véve.

Megszűnik a kormányzati koronavírus honlap

„A járvány tartósan kedvező lefolyására tekintettel, a járvány intenzív szakaszára létrehozott koronavirus.gov.hu honlap január 1-jétől megszűnik” - jelentette be saját halálhírét a kormányzati honlap.A honlap 2020. március 1-én indult, és lényegében egyetlen pillanatig sem felelt meg annak a célnak, amire létrehozták: a...

Ebből a pénzből zárkóztatnák fel az alacsony nyugdíjakat

Az MSZP szerint nyugdíjprémiumra van még 45 milliárd forint a költségvetésben, ezért az ellenzéki párt azt kéri, ezt a pénzt ne szórja szét a Fidesz, hanem költsék a nyugdíjasokra.Az MSZP közleménye szerint már december 24-én megkezdődött a szokásos év végi kormányzati pénzszórás, első körben 380 milliárdot osztott szét a...

Elbírja a költségvetés a nyugdíjak nagyobb emelését

Hozzájárul a Költségvetési Tanács a jövő évi költségvetés módosításáról szóló rendelettervezet kihirdetéséhez.

Orban, Kövér és Novák fizetése is nőhet márciustól

Ha a statisztikai előrejelzéseknek megfelelően 2022-ben valóban 17,7 százalékkal nőnek a keresetek, akkor legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők 2023-ban – írja az RTL.

Orban Ráhel: Nem szeretem az igazságtalanságot

Interjút adott a miniszterelnök lánya, amelyből kiderül, hogy Kövér László a keresztapja, a politika érdekli, a pálya viszont nem, az ideológiai ellentétek pedig nem zavarják.

A Forradalmi Kommunista Párt egykori vezetője kerül a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli intézetének élére

Még a rendszerváltás után is kommunista nézeteket vallott az a magyar származású brit szociológus, aki megbízást kapott a Fidesz-közeli Mathias Corvinus Collegium brüsszeli intézetének vezetésére – írta a 24.hu.Az 1947-ben született Frank Füredi csak a kilencvenes évek második felében, ötvenéves kora körül szakított a...