Micike

Elveszítheti az otthonát a Neoton énekesnője
Ez a nagy hír most jutott el ide? Hetekkel ezelőtt már végigsírta az egész médiát, hogy nem tudja fizetni a devizahitelét az 1100nm-es telken álló 3 szobás, két fürdőszobás, Csepel legszebb helyén álló vityillójára, amelyben a két kutyájával lakik ( a fia nem él vele) és első menetben még 36 milláért árulta.
Azóta elment dolgozni a csepeli piacra, egy barátnője közértjében heti 2-3-szor 3-4 órát besegÍt minimálbérért, (lehet, hogy már bele is szakadt a munkába és kilépett?!) a bankkal is tárgyaltak, így már nemcsak a huszonezres nyugdíjából kell törlesztenie. Korábban eladta a jól menő gyógynövényboltját és 66 évesen fellépő ruhákat és új szemüveget vásárolt, vissza akart térni a színpadra, csak nincs igény rá, azt meg nem tudta. Jobb lett volna, ha a hitelét fizeti ki, erre a szemüvegre nem kellett volna annyit költeni, meg a ruhára sem, nem érte meg.
Őszintén beszélt Hosszú Katinka
"Őszintén beszélt Hosszú Katinka" Ez aztán a valami... Hű és ha. És mikor hazudott? Amikor a FB-on elénk tárta fantasztikus, ország-világra szóló irigylésre méltóan(?) boldogságos házasságának minden mozzanatát, amelyben úgy éltek, mint a galambok, hol az egyik repült, hol a másik?! Most meg az én ügyvédem meg a te ügyvéded?! Apropó, arra meg -nem hazudott ugyan- csak nem válaszolt, válaszra sem méltatta nagy tisztességében, őszinteségében, korrektségében a kérdezőket, hogy mennyit fizet a magánvállalkozása a közpénz milliárdokért épített Duna-Aréna használatáért reggel 6- tól este 10-ig, a melynek során a magánvagyonát gyarapítja a köz kárára. Jó, OK, tudjuk már, hogy ingyen használja sumákban egyelőre év végéig, de legalább válaszolhatott volna. Ha már olyan őszinte.
Így szexizik Geszler Dorottya – Fotó
@papa.49: Kedves Papa! Geszler Dorottyának nincs klientúrája. Sok mindent lehetne rá biztosan mondani, de hogy ringyó és most 48 évesen bővíteni akarná a klientúráját, azt biztosan nem. Egy több diplomás okos nő, több edzői képesítéssel is, egész életében dolgozott (igaz, nem árufeltöltő volt a Tescóban), csak évekig tv-s műsorvezető, edző (mind a mai napig) és felnevelt egyedül egy ma már 22 éves értékes, okos lányt, aki Madridban jár egyetemre. Nem volt soha körülötte botrány, nem váltogatta a pasijait, nem volt senkinek a matraca. Nem kötelező mindenkit mocskolni, akiről készített egy fotós egy képet, amelyen egyébként mindene el van takarva.
Úszó Eb: Hosszú Katinka visszalépett
Katinka szóba sem állt a szövetséggel, a többiekkel még egy gépen sem volt hajlandó kiutazni. A MÚSZ tanácstalanságában 6 számban nevezte őt, hogy kedve szerint válogathasson, ha már annyira sem tartja őket, hogy megmondja melyik számban hajlandó indulni és kinyilatkoztatták, hogy semmiféle elvárást nem támasztanak vele szemben, érdemeire tekintettel azt csinál, amit akar. Végül 3 számban tette meg azt a szívességet, hogy elindult
Eddig egy negyedik helyezése van, egy számtól most visszalépett, a 200 méteres vegyesúszás döntőjébe a 2. idővel jutott be. Hát meglátjuk...
Kiss Ramóna terhesen is vezetni fogja az X-Faktort
Bocsika, de Rami jobb lenne ha egyáltalán nem vezetne műsort, se pocakkal, se anélkül. Nem neki való. Sose lesz jó benne.
Nem lesz egyszerű Hosszú Katinka és Shane Tusup válása
@wagabund: Innen utazik a bíróságra...legrosszabb esetben a Markó utcába. Egy taxival megoldja pár ezerért :)
Veiszer Alinda szívesen beszállna a politikába, egy teljesen egyéni brandet képzel el
@karma1: Nem szaladt Alinda Szlovákiába ezzel a hírrel, amikor a Hír tv-től búcsúzott az utolsó adásában és Alföldi Robival beszélgettek, ott megemlítette, megfordult a fejében, hogy beszálljon a politikába, de semmi konkrétum, semmi terv, csak egy gondolat, mert érdeklődik a politika iránt is.
A Gombaszögi Nyári Táborban egy pódiumbeszélgetése után készített vele riportot Bőd Titanilla újságíró, érdemes elolvasni. A Propeller által kiragadott két mondat semmire sem jó!
https://ujszo.com/kozelet/kulcsin-marad-az-el...
Hosszú Katinka beszélt Tusup elvesztéséről
@moareka: Ingyen használja, már kiderült, csak egyetlen kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, mert ő mindenek és mindenki fölött áll, a bajai lady nem áll szóba senkivel!
"Május 30-án derült ki, amit eddig csak sejteni lehetett: Hosszú Katinka klubja ingyen használta a közpénzből épült Duna Arénát. A sajtóebéden elhangzott, hogy a megállapodás május 31-én lejár, így kétséges volt, mi lesz az Iron Aquatics sorsa. A folytatástól nem zárkóztak el, de csakis bérleti díj fizetése ellenében. Pénteken a Duna Aréna Facebook-oldalán jelentette be, hogy átmenetileg sikerült megállapodniuk, de csak egy hónapra, június 30-ig érvényes a most kötött szerződés."
"Saját magával került ellentmondásba a Duna Aréna üzemeltetése: június elején Facebook-oldalukon azt közölték, hogy sikerült megállapodni Hosszú Katinka klubjával, és egy hónapig még biztosan az Iron Aquatics használja az uszodát úgy, hogy még fizetnek is érte. Most pedig Varga Csaba, az aréna üzemeltetési igazgatója a HírTV-nek azt mondta, hogy
"nem egy hónapos volt, ott volt egy kommunikációs félreértés valószínűleg. Az Ironnal a mi kapcsolatunk folyamatos, és jelen pillanatban év végig van érvényes szerződésünk velük."
Hosszú közben meg úgy tudta, június 30-ig és ingyen, de most megtudta, hogy év végéig. Összevissza hazudoznak, Hosszú meg kaszálja a cégének a bevételeket a több százmilliós uszoda ingyenes használatával és lefoglalja a vízfelületet mások és a közönség elöl reggel 6-tól este 10-ig!
Ja bocs, a pórnép már pár napja bemehet a legkellemesebb időszakban, amikor természetesen mindenki úszni jár, hiszen olyankor senki nem dolgozik, de. 11-től du. 2-ig! :D:D:D
Hűsítő zivatarok érkeznek, kiadták a figyelmeztetést
Ez a heves zivataros előrejelzés nincs az Időképen, a figura egyébként is a Meteorológiai Szolgálaté, de ott sincs! Különben is kiadva: 2018.08.04. 9:49 - hol van már a tegnapi hó?! Egy előrejelzésük 1-2 óránál tovább soha nem érvényes! Egész nap riogatnak, aztán soha nem lesz belőle semmi.
Dér Heni szexi fotója felér egy marék potencianövelővel
Heni a fél karját adná érte, hogy valóban így nézzen ki. A fotoshop csodákra képes!
Liptai Claidai megmutatta bombatestét – bikinis fotók
@papa.49: Papa drága! Ez nem egy hamisítvány, ez egy négyrészes mozaikkép, Claudia életének 4 szakasza egymás mellé rakva, de mindegyik Görögországból.
1. A terhessége előtt 2. Már terhesen a kisfiával 3. Kb tavaly, amikor még kisebb volt a fia 4. A mostani nyaralásukon egy kép a már nagyobbacska fiúcskával
Sarka Kata meztelenkedő sztárocskákat is agyonver ebben a ruhában – olvadoznak a rajongók
@colibri: Muszáj, hogy a telefon a kezében legyen, mert különben nincs kép! Nem dísznek tartja a kezében, azzal fotózza magát a tükörben!
Sarka Kata meztelenkedő sztárocskákat is agyonver ebben a ruhában – olvadoznak a rajongók
@Grafix69: Dehogy sovánka, az csak a látszat, a fotoshop csodákra képes! Egyedül a karika lábait nem lehet elég jól korrigálni, de igyekeznek.
Trópusi felhőszakadásra ébredtek az ország középső részén lakók
Itt nagyon középen -ahol elvileg kellett volna lennie- még eső is talán 2 csepp volt, nem még hogy felhőszakadás.
Feketelista? Weisz Fanni tiszta vizet öntött a pohárba
A pasija kihasználja ezt a siket csajt, akinek fogalma sincs semmiről, fene sem tudja, hogy miket csinál a Fanni cégében a csaj nevében, miket irat alá vele, Fanni vakon bízik benne. Hapsi elmarta az anyjától, akinek mindent köszönhet, aki a lelkét kitette érte, szóba sem áll az anyjával, még az esküvőre sem hívta meg a hálás gyermek. Őt nem érdekli a cége, mert fontosabb dolga is van ennél. Okos lány. Majd amikor költségvetési csalásért a Markóban találja magát, akkor hirtelen fontosabb lesz neki mint az eddigi három leánybúcsúja meg az esküvője, amitől feleség lesz. Hűha.. ez aztán a valami.
Csintalan a HírTV-ről: Holnap semmi nem dől el! Már eldőlt. Holnap csak nyilvánvaló lesz...
@Shikari: Mióta vagytok többségben? Hogy állsz a matekkal? 8,2 millió választásra jogosultból 2.559.192 fő választó szavazott a Fideszre, 2.807.208 fő szavazott más pártokra (ellenzékre), a többi választópolgár (2.833.600fő) nem ment el szavazni. A 2.559.192 Fideszre szavazó kisebbség mióta 2/3-a akárminek is? Jó lesz 1/3-nak is!
Csintalan a HírTV-ről: Holnap semmi nem dől el! Már eldőlt. Holnap csak nyilvánvaló lesz...
@human: Ennél jobban? Németh Sándor együtt ebédelget Habonnyal, Vajnával...hova simuljanak még?!
Bódi Sylvi fekete bugyiban és combfixben terpeszt a rúdon
@papa.49: Mikor láttad utoljára pasival?! Na ugye... Kedves Ferenc után elment a kedve a férfiaktól, boldog puccérságban él vagy élt sok évig Jannival, a német szőke bombázó csajjal, együtt járták a világot és posztoltak naponta félreérthetetlen szituációkban képeket magukról. Nem tudom tart-e még a lamúr, mostanában nem láttam őket.
A Spar szerencsétlen reklámján röhög a fél ország
@simmering73: Rosszul látod, simán lehet a képen csiripöri, mert a csirimellcsit bizony kockázzák sőt a filcsizett csiricombcsit is sok helyen, még éttermekben is! Próbáld ki, megéri! Nyami.
Engem ez a hülyeség nem zavar, de ellenyben a Fluimucilos, köhögős "de miééééért?"-es fiúcskától és nagymamcsijától a falra mászok... XD
Orbán fia a képmutatásról: "minden buliban azon versenyeztünk, hogy ki tud több lánnyal kavarni"
Én valójában sajnálom ezt a gyereket. Pszichésen belerokkant abba, hogy az apja egyetlen elvárásának sem tudott megfelelni. Tehetségtelen, futottak még kategóriás focista lett, profi pályafutását a kispadon töltötte, néhány meccsen csereként beállították a 80-85. perc körül, aztán 22 évesen feladta, visszavonult.
Most 26 éves, 8 éve jár az ELTE Jogi karára, úgy tűnik azt sem fogja befejezni soha, jogásznak is alkalmatlan, nem tudja követni az apját. ( Igaz még van idő, a sógora Tiborcz István már 32 éves és még nem ért az egyetem végére 14 év alatt, de ő azért vizsgázgat, idén is volt 1-2 vizsgája, de már milliárdos.)
Egyet viszont biztosan tud, ha mégsem mindenben akar lemaradni a családtagjaitól és a családi baráti körtől, akkor milliárdossá kell lennie. Egyet ezért biztosan megtanult a szcientológiai egyház alapítójától, Lafayette Ronald Hubbardtól, megszívlelte a New Jersey-ben megtartott sci-fi írótalálkozón elhangzott legismertebb szavait:
"Ha valaki igazán szeretne egymillió dollárt keresni, annak a legjobb módja, hogy alapítsa meg a saját vallását.” Ha apukája elismerteti törvényben hivatalos állami egyháznak a Felházat, dőlni fog a lé, kapaszkodhat a milliárdos Németh Sándor a HIT-Gyülekezetével.
Egyébként pedig az előadásán elhangzott egyik mondata kapcsán -miszerint "Igyekezett tartani magát a házasság előtti szexet tiltó parancshoz"- eszembe jut, ezzel úgy ránézésre sejtésem szerint nem lesz gondja, ahogy nincs problémája vele Lakatos Márknak, Lakner Zoltánnak, Nádasdy professzornak és sorolhatnám.
Orbán fia a képmutatásról: "minden buliban azon versenyeztünk, hogy ki tud több lánnyal kavarni"
@Rockxy: Azért fontos, mert nem a nyóckerben a Mátyás téren hablatyolt 5-6 környékbelinek, hanem Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadást, ahol pl. az apja, vagy Varga miniszter, vagy L.Simon és ahol a politikai, gazdasági társadalmi, művészeti témák avatott ismerői, politikusok, tudományos szakemberek, művészek adtak elő, ahol kerekasztal-beszélgetések mellett a magyar rock-, pop- és népzenei szcéna népszerű előadói lépnek fel minden este! Azért fontos!
Orbán: "az erőim végén vagyok"
@Dr plágium: ...és egész pontosan a szavazásra jogosult lakosság 31,1%-ka! Szóval az a 2/3 valójában 1/3.
Mit művelt a kislányával Berki? Felháborodtak a kommentelők
1. "Bentley-re telik, gyerekülésre nem?? " .kérdezi az egyik kommentelő. Nem, nem telik Bentley-re, ez is ingyen járgány, szponzoráció, mint Győzinek a sálgótárjóni Lada. Berkin az alsógatya sem az övé, az is a szponzoroké, ez nem titok. :)))
2. Az autó nem mozog, Berki csak könyököl, a lába nincs a pedálon és oldalra bámészkodik
3. Berki ugyan nyilván nem egy KRESZ-guru, de azt biztosan tudja, hogy gyerek nem utazhat az első ülésen ölben. Ha a gyerek, mint Zselyke betöltötte a 3 évet és legalább 135 cm magas, utazhat biztonságosan bekötve a hátsó ülésen gyerekülés nélkül is.
Egy álló autóban egy fotó erejéig meg oda ülteti a gyereket, ahová akarja, akár Mazsi vagy a saját nyakába is. Ha mozogna az autó, nem látszana a motoros csaj, (aki szintén oldalra bámészkodik és nem mozog), a háttér csak egy elsuhanó csíkos maszat lenne.
Hollik: a bevándorlási különadó egy "Soros-adó", amely újabb védelmet ad az országnak – videó
Kedves Hollik úr! Tiszteletreméltó édesanyja nem mondta még, hogy "kisfiam vedd elő a józan eszed, attól, hogy beálltál szép, nagy milliós fizetésért lakájnak, a napokban fel is emeltétek magatoknak, még nem kell elveszíteni a józan ítélőképességedet! Ne tedd magad nevetségessé az ismerősök, barátok, rokonok előtt, annyira szégyellek. Maholnap nem merek bemenni a közértbe 1kg kenyérért, ég miattad az arcom:"
Hova utazik a héten Orbán Viktor?
@Shikari: Azért ezt ne terjeszd, mert azt hiszik a népek, hogy nem tudod mit jelent a szó. Kapd elő az idegen szavak szótárát és meg fogsz lepődni!
Liberális: Szabadelvű, engedékeny, bőkezű.
Liberalizmus: "A liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a 17–18. századra, a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus.
A kulturális liberalizmus az egyéni jogokra koncentrál, a lelkiismeret és az életmód szabadságára, köztük olyanokra mint a vallásszabadság, megismerés szabadsága, vagy azon alapelv, miszerint az állam ne hatoljon az egyén magánéletébe.
A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és - más ideológiákkal együtt - a szabad választásokban. A magyar nemzet polgárainak szabadságáért küzdő legnagyobb liberális hőseink: Kossuth Lajos és Deák Ferenc voltak."
Szóval mi a bajod a szabadsággal? Úgy érzed nem neked való? Örülök, hogy segíthettem. Komolyan.