Nessy

Most törlesztett Orbánéknak Bencsik András – Patkánylelkületű tömegnek nevezte azokat, akik tegnap részt vettek a kormányellenes megmozduláson
@qunta: Bayer, Bencsik elvtársak gyakorlatból tudják!Azért akkoriban ilyen alpári minősíthetetlen szöveget nem mertek leírni! Csak a mai jobboldali, keresztény, konzervatív kommunikációs kultúrában.megengedett nekik! Persze ellenzéki csak hódolattal emlitheti pártunk kormányunk nagyjait, híveit!
Így látta a nemzetközi sajtó Magyar Péter tüntetését
@Csizmás Kond: Ma már annyira tombol a gyűlölel, hála pártunknak és kormányunknak, hogy már mindenki utál mindenkit, akinek más a véleménye, vagy akit éppen kötelező ( Orwell: 1984) hogy erre már az ország, az életünk megy rá. Hogy kire szavaznék? Majd kiderül, ha kiderül. Már nem csak az ellenzéki vezetők, de a minszterek, MNB elnök fidesz vezetők is marják egymást!, mint macska a blökit.
Egy dolgot lehet tenni! " hogy ne legyen kedved soha lőporos, ne is figyelj oda, mit mond egy főokos!" (Mézga Géza)
Így látta a nemzetközi sajtó Magyar Péter tüntetését
A szokásos ellenzéki viselkedés! Mindegyik elhiszi magáról, hogy majd ő egyedül megváltja a világot! Hólgyeiim és uraim, egyedül nem megy! Magyar Péternek sem! A DK-na, Momentumnak, LMP-nek és sorolhatnám pártokat, csak a fidesz malmára hajtják a vizet! Régi igazság, három magyar hatfele húz! A fidesz 50%-s eredményét is legutóbb félmillió milliárdokkal támogatott ellenőrjítetlen levekezőtagozatos biztosította, nem vállalva szavazata ódiumát, csak a kedvezményeket!
Nagy István: A pálinka a nemzeti identitásunk és kultúránk része
Különösen a házi pálinka élet, erő, egészség,identitás! Pálinka - kulturált részeg a zongorába hány.
Reagáltak a kormánypártok Magyar Péter tüntetésére
@sokanvagyunk: Ahhoz képest elég elcsépelt szöveg! Mi van? Rogánék nem adtak ki új direktívákat? Ez a "háborúpárti dollárbaloldal" már tavaly is elavult volt!
Menczer Tamás tombol a Kossuth téri tüntetés miatt: "A helyzet ma sokkal súlyosabb, mint korábban bármikor"
Nomen est omen! Úgy látszik a "Tamások" szeretnek tombolni! Deutsch Tamás imád Brüsszelben tombolni! Itthon ezt majd Menczer Tamás fogja előadni?? Könyörgöm, adjanak már nekik valami nyugtatót, mielőtt még gutaütést kap valamelyik!
Páros lábbal szállt bele "Gyurcsány embereibe" Szentkirályi Alexandra, akkora nagytakarításba kezd, amire még nem volt példa
Drága asszonyom! Ha már takaríthatnékja van, nem jönne el ablakot pucolni és leszedni, meg visszarakni a függönyökett, miután kimostam?? Egye fene, közben nyomhatja a kormány propagandát! Edzett vagyok!
Szívszorító! Díjat kapott Karsai Dániel, de már nem tudja átvenni – "Csak bólintással, pislantással tud kommunikálni"
@szegfue: Ha az ember nagyon szeret valakit, az értelme azt mondja, "Engedd el!" A szenvedését, a feladását az életnek látod, és megteszed, de utána évekig gyötör a bűntudat, hogy mi lett volna ha... Ebbe a csapdába én is beleestem! Elengedtük, és szépen elaludt. de ma is hasonló cipőbe járok, mint Te! Bár gyakran láttam, hogy mennyiivel nehezebben tud meghalni, akit valamelyik hozzátartozója képtelen elengedni. . Pedig csak a beteg szenvedését hosszabbítja meg néha napokkal, néha csak órákkal.Karsai Dánielt nagyon sajnálom! Ép tudattal éli meg ahogy lassan fogy a levekő, és megfullad!
Szívszorító! Díjat kapott Karsai Dániel, de már nem tudja átvenni – "Csak bólintással, pislantással tud kommunikálni"
@jáger laszló: Amikor már nem tud mozogni, jóformán álő halott, akkor egy ilyen javaslat finoman szólva is cinikus, embertelen!Segíteni nem szabad , mert státusz keresztényink szerint az gyilkosság, Isten rendelése ellen való! Apropó! Reanimációval, a halálból visszahozni valakit, ott nem vétenek Isten rendelés ellen???
Bejelentette új egyesülete nevét Magyar Péter
@Pusztai: De még a tudatos valótlan állítás sem sikerül neki!
Szánthó Miklós: A woke az új marxizmus, mi vagyunk a wokebusterek!
@Menőmanó: Tényleg, minden módisított változata ott van az asztalon a "gránitszilárdságúnak"? Szép nagy asztal lehet!
Bejelentette új egyesülete nevét Magyar Péter
Olyan fotó nincs, amin kisfiukat vegzál? Holnapra biztos az is lesz.
Csák János uralma alá hajtja a vidéki könyvtárakat – Azt is megszabná, mit olvashatunk
Kellenek a lebutított, félelembe tartott választók! Előttük lehet Orbán a haza és Európa megmentője!
Magyar Péter olyan dolgot árul el ma, ami hetek óta lázban tartja a fél országot – Meglepetésvendégekkel is készül a szombat délutáni tüntetésére
Azért tényleg jó, hogy ennél komolyabb probléma nem akad kis hazánkban, mint két ember válás után eszébe jutott régi problémák kiteregetése, egymás okolása. Mindkettőnek van már új szerelme, mire jó ez a szinvonal alatti utólagos sárdobálás? Amin aztán a királyi média lelkesen csámcsog.
Ennyire fél a Fidesz? Összehangolt támadással tüzelnek ma a kormánypárti lapok, minden címlapon ugyanaz a lejárt sztori van Magyar Péterről
Ez a válás utáni bolha cirkusz már egyre vadabb, pocsékabb lesz! Mindketten megtalálták az új partnert, miért kell ez a sárdobálás?
Csák János uralma alá hajtja a vidéki könyvtárakat – Azt is megszabná, mit olvashatunk
@Tibor95: Már elnézést, de talán a könyvtárba járók, vannak olyan értelmi szinten, hogy meghatározhassák, kiket, mi érdekel, mit olvas el, és mit nem! Vagy akkor legyen bátorságuk, tegyék indexre azokat a könyveket, amelyek Csák intelligencia szintjének nem felelnek meg, a többibe meg ne szóljanak bele! Ez már az ötvenes éveken is túltesz!
Vajon melyik tanítóbácsija abuzálhatta a kis Pintér Sanyikát
Régi vicc új változatban. Igazgatói minősítés: Az kap jó minősítést, aki legalább úgy tud talpat nyalni, mint én,jelest az, aki jobban tud talpat nyalni, kitűnőt, aki csontot hoz a kutyámnak!
Bedurvult a Mi Hazánk – Az LMBTQ-s reklámja miatt kitiltanák a Coca Colát a Parlamentből
Figyelemfelhívás magukra, választás előtt. Azért jó nekik, hogy más problémát nem látnak az "ő hazájukban"!
Szijjártó Péter Brüsszelig ment, hogy elmondja: Büszke, büszke, büszke
Fenemód büszkén fog vétózni külügyérünk, jó szokása szerint! Szakadjon rá az ég!
Itt egy újabb hangfelvétel: vajon mi lesz ebből?!
Ahogy eddig sem lett semmi az így kiadott dokumentumok esetében, most sem lesz!
@szaboria1: Bölcsen döntött a bírónő!
A mindennapok hőse: nem lélegző csecsemő életét mentette meg a mentésirányító a telefonon keresztül – Jutalma egy többszázezres cipő lehet – videó
Minden tisztelet a mentésirányítóé! Az anyuka ügyesen követte az instrukciókat, és baba él! Végre egy örömhír, a sok idióta politikai propaganda mellett!
Nem bírta tovább Orbán Viktor – Lerántotta a leplet arról, mi most az érdekünk
Menjenek a toborzó irodákba, és jöhetnek vendégmunkásként! A toborzóknak is kell a lóvé!
Előre megyünk, nem hátra – Az EU-átlag órabér 31,8 euro, a magyar 12,8
Na, kedves csóró hívek! Remélem mindennel megvagytok elégedve! Erre szavaztok pár kiló krumpliért!
Tuzson Bence törvényt módosítana, hogy bármikor nyom nélkül belenézhessen az ügyészségi iratokba
Felelősség storno! Minden, pártunk és kormányunk számára problémás irat korrigálható lesz, törvényesen törölhető átszerkeszthető! Nesze neked jogbiztosság!