Pegero

Magyar szerint a fideszesek még nyelvet sem beszélnek a sok milliós fizetés mellett – bezzeg az ő emberei!
Elképesztő, milyen aljas módon tud megnyilvánulni ez a nyikhaj senkiházi. Magyar Péter mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat cégcsoport. Mindez Magyarék oldalának adatvédelmi tájékoztatójából derült ki.
Jobb, ha erre mindenki felkészíti a gyomrát – Szombattól jön a kampánycunami
@Nessy: Csak szombaton kapják kézbe az arra illetékesek a kopogtatócédulákat, addig nyugi van!
Dagad a botrány a Lánchíd felújítása körül: 5 milliárddal került többe mint tervezték, feljelentés zajlik az ügyben
@Aki Én: @Mr. Gyökér:!
A Lánchíd felújítására szánt lóvéból másfélmilliárd forint a számlagyáras Vig Mór cégénél landolt, ugyanakkor nem lehet közlekedni a Lánchídon! A Puskás Arénában viszont lehet EB selejtező mérkőzéseket rendezni. Úgy hogy ne parázz!
Vélhetően nem így gondolta Brüsszel elfoglalását Orbán Viktor – A konzervatívok rendezvényét két hotelbe be sem engedték, végül egy harmadik helyszínen a rendőrség vetett véget az
A rendőrség nyilvánvalóan elvesztette a kontrollt, tehát fel kell venni Belgiumot a nem biztonságos országok listájára, és erről értesíteni kell minden állampolgárt.
Vitézy Dávidnak konkrét terve van, hol lesz ismét vidámpark
Észak-Csepel lenne az új vidámpark otthona - mondja Vitézy Dávid.
Kari Gerinek van fogalma róla, hogy az hol van?
Dobrev Klárának szelektív az emlékezete: 2006-ban a férje nagy vereségét követően nem követelt előrehozott választásokat
@Clavigo: Csak mellékesen közlöm veled, hogy egy darabig gyalog közlekedek, mert a tevém elvonókúrán van!
pcdn.hu/articles/images-md/v/i/c/vicces-abszurd-647205.jpg
Látsz némi hasonlóságot a tevém és Dobrev között?
Titkos katonai akció zajlott Magyar Péter tüntetésén – vajon mi volt az MTVA célja?
@Giovanni Alba: Ez a stílus nagyon ismerős nekem! Nem voltunk mi együtt valamelyik swinger klubban?
Megdöbbentő dolgot árult el Novák Katalinról az unokatestvére – Itt vannak a részletek!
@Ezodabasz: Nyelvtani információ: A "muszály" szó így írva nagyon MSZP-s!
Helyesebb a muszáj szót "j"-vel írni! Na csá!